Bővült a Szallodak.hu csapata 

A Szallodak.hu portálcsoport az értékesítési team növekedése mellett erősítette kapacitását az online sales területén is.
Tovább terjeszkedik Afrikában a Turkish Airlines

Tovább terjeszkedik Afrikában a Turkish Airlines 

Újabb járatnyitást jelentett be a múlt hét végén a Turkish Airlines. 
Elhunyt Kiss Imre

Elhunyt Kiss Imre 

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kiss Imre, a Művészetek Palotája első vezérigazgatója, hosszú betegség után 2012. november 25-én elhunyt, tudatta weboldalán a MÜPA.

Robbanás egy kínai étteremben, több mint tucatnyi halott 

(MTI) - Legkevesebb 14 halálos áldozata van az észak-kínai Sanhszi tartomány egy éttermében pénteken este történt robbanásnak - jelentette a Hszinhua hírügynökség szombaton.

Elstartolt a repülőtéri rendezvény központ 

A szó szoros értelmében repülőstarttal kezdte magyarországi bemutatkozását a Skoda legújabb modellje a Rapid: az új családi autót a repülőtér 1- Terminálján mutatták be a márkakereskedőknek és a sajtónak. Ez az első nagyobb esemény, amelyet a Budapest Airport és három profi rendezvényszervező vállalkozás projekt teamje, az Terminal 1 Airport Event Center közösen bonyolított le.
Repülőtéri Business Parkot fejleszt a Budapest Airport

Repülőtéri Business Parkot fejleszt a Budapest Airport 

Fontos lépést tett a Budapest Airport annak érdekében, hogy egy új Business Parkot hozzon létre a repülőtér területének déli részén. A 4-es főút közvetlen szomszédságában álló terület hosszú ideje nincs használatban, a Budapest Airport ezt a helyszínt jelölte ki a fejlesztési tervében egy jövőbeni üzleti- és kereskedelmi negyed létrehozásához.

Külföldi utak, belföldi szálláshelyek a life.hu-n 

A life.hu-n újdonságként induló utazási rovat tartalma mellé stratégiai együttműködésben a Travelo.hu biztosítja a belföldi utazási szolgáltatásokat. Magyarországi szállásajánlatok, utazási irodák külföldi útjai, csomagajánlatai mellett egyéb programajánlatok is kerülnek az oldalon induló rovatra.

KLM InselAir codeshare megállapodás született 

Codeshare megállapodást kötött a holland KLM és az InselAir légitársaság. 

Bemutatkozott az ország legújabb fürdője 

Az ország fürdői közül kevés kínál igazán idősbarát szolgáltatásokat, holott a népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon mintegy hárommillió ember töltötte be a hatvanadik életévét. A teljes lakosság több mint 30%-a. A december közepén, Bükkszéken nyíló új fürdő a nyugdíjasokat is szeretné rávenni arra, hogy látogassanak el az Egertől 20 perc autózásra lévő gyógyhelyre. A hétvégén a Nyugdíjas Expo keretén belül mutatták be az új fürdőt.

Aktívan telt az év második fele is a MUISZ-nál 

A júniusi közgyűlés óta eltelt néhány hónapban nagyon sokrétű tevékenységet folytatott a MUISZ elnöksége, tudtuk meg a Szövetség elnökétől, Molnár Gabriellától.

Büki és sárvári szállodaigazgatót díjaztak 

Az egyszerre két hotelt igazgató Katz Pétert választotta a Magyar Szállodaszövetség az Év Szállodásává. A szakember a Danubius Health Spa Resort Bük és Sárvár szállodákat vezeti. Katz Péter egy évvel ezelőtt is kapott már elismerést, amikor Pro Turismo díjban részesült a hazai és nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végzett munkájáért - írja a Termál Online.

Megnyílt a pozsonyi karácsonyi vásár 

Hivatalosan is megnyílt pénteken késő délután a pozsonyi karácsonyi vásár, amely a város legtöbb látogatót vonzó kulturális rendezvénye a téli szezonban.

SZÉP kártya: változások vasárnaptól! 

Változnak a SZÉP kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályai vasárnaptól.

Amerikai magyarság emlékei érkeztek a Skanzenbe 

A sajtó jelenlétében nyitották ki pénteken a Szentendrei Skanzenben azt a konténert, amelyben a pennsylvaniai Vintondale egyik magyar házának múlt század eleji berendezési tárgyai, elsősorban bútorok érkeztek.

Magyar elnököt választott az Európai Síszövetség 

Az Európai Síszövetség (ESF) Münchenben tartott éves rendes közgyűlésén Kaszó Klárát, a Magyar Síszövetség ügyvezető elnökét választották pénteken a szervezet elnökévé.

Márta maradt a Fesztivál Szövetség élén 

Téma szerint tagozatokba sorolja rendezvényeit az idén tízesztendős Magyar Fesztivál Szövetség, melynek tagjai a pénteken zárult, kétnapos szakmai konferencián és tisztújító közgyűlésen újabb három évre Márta Istvánt bízták meg a szervezet irányításával Kecskeméten.

Könnyítés a kisebb vendéglátóhelyeknek 

A vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonságáról szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet úgy módosulna, hogy a napi 29 adagnál kevesebbet előállító vendéglátóhelynek nem kell anyaghányad nyilvántartást vezetnie - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

Vasutas szakemberek értekeztek Budapesten 

A MÁV szervezésében Budapesten üléseztek az Athén-Szófia-Temesvár-Budapest-Hegyeshalom uniós vasúti korridorszakasz átjárhatóságának fejlesztését segítő nemzetközi testületek - tájékoztatta a MÁV Zrt. pénteken az MTI-t.

Megszépült a Lukács 

Befejeződött a budapesti Lukács Gyógyfürdő felújítása, a közel 1,5 milliárd forintos fejlesztést Tarlós István főpolgármester adta át pénteken, aki az átadáson hangsúlyozta: a beruházással emelkedett a budapestiek szolgáltatásainak színvonala és a főváros turisztikai rangja.

Új jegykiadó automaták az utasok szolgálatában 

Negyvennyolc jegykiadó automatát telepít a MÁV-Start a Budapest és Szolnok közötti vasútvonalakra jövő tavasztól - közölte a vasúttársaság pénteken.

Egy fal(at)nyi Budapest 

Addig nézegette a csupa üveg ablakú Dohány utcai ARAZ Étteremből, annak belső udvari teraszáról, a szállodai vendégszobák többségéből, sőt az elegáns, tágas lobbiból is jól látható, elémagasodó tűzfalat, a szomszédos ház lehangoló hátoldalát a Continental Hotel Budapest tulajdonosa, Mazen Al Ramahi és menedzsmentje, míg döntésre jutottak: valamit tenni kellene.

Kampány a jobb menzai ételekért 

Menzaprogramot indított az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség. Az egyik cél kivonni a gyenge minőségű ételeket a közétkeztetésből - adta hírül az M1 Kossuth Rádió.

Minősített lett a Kalocsa Paprikafesztivál 

Jó minősítésű gasztronómiai fesztivál lett idén a lakótelepi sártengerből az érseki város szívébe költöztetett XXIII. Kalocsai Paprikafesztivál. Pénteken vehették át a szervezők az erről szóló elismerő oklevelet.

Mi az országimázs? 

A Corvinus Egyetemen az Antall József Tudásközpont és a Gazdaságföldrajz Tanszék Turizmus Kompetencia Központja 2012. május 3-án rendezte meg az I. Országimázs konferenciát, amelyen közel kétszáz érdeklődő vett részt, és a médiában is élénk érdeklődés kísérte. Ezért 2012. november 30-án megrendezésre kerül a II. országimázs konferencia is, melynek szűkebb témája az egészségturizmus. 

Magyar résztvevő az ICCA nemzetközi fórumán 

Az ICCA (Nemzetközi kongresszusok és konferenciák szövetsége) tömöríti a rendezvényszervezők, rendezvénynek helyszínt adó és egyéb, ebben a szakmában bármilyen módon tevékenykedő szakembereket világszerte. A szövetség több mint 950 taggal rendelkezik a világ 88 országából. Magyarországon, a Magyar Kongresszusi iroda mellett mindössze a Hungexpo tartozik ennek a nemzetközileg igen elismert szövetségnek a tagjai közé. Ez a tagság lehetőséget ad szakmai eseményeken, fórumokon való részvételre és ezáltal a Hungexpo nemzetközi ismertségét és elismertségét növelni.

A SAS újra felszáll Budapest fele 

Sok év szünetet követően 2013 márciusától ismét repül Budapeste a nemrég még kishíján csődbe ment SAS Budapestre. A járatok a norvég illetve a dán fővárosból repülnek majd Budapestre - közölte honlapján a SAS.

Az ott valahol az alagút vége? 

Mindenütt divatba jött a nulladik nap egy-egy rendezvénysorozat kapcsán – miért lenne ez alól kivétel pont a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), amely most a Hotel Eger& Park Szállodába indult, hogy soron következő, ez évi második közgyűlését megtartsa.

JTB: 100 éve a Japánba utazók szolgálatában 

Exkluzív fogadással ünnepelte a JTB 100 éves születésnapját a budapesti iroda.

Szlovákul tanulhatnak a szállodások 

A Szigetköz Turizmusáért Egyesület mintegy hatvan környékbeli szállodai és éttermi alkalmazottnak indít szlovák nyelvtanfolyamot a jövő héten – közölte az MTI-vel Gráfi Szabolcs, az egyesület elnöke.

Villamosparádé lesz a nagykörúton 

Nosztalgiavillamosok vonulnak fel Budapesten vasárnap: a nagykörúti villamosparádé a 125 éves fővárosi villamos- és HÉV-közlekedés tiszteletére rendezett programsorozat része.

Szlovák nyelvtanfolyam indul szigetközi vendéglátósoknak 

(MTI) – A Szigetköz Turizmusáért Egyesület mintegy hatvan környékbeli szállodai és éttermi alkalmazottnak indít szlovák nyelvtanfolyamot a jövő héten – közölte az MTI-vel Gráfi Szabolcs, az egyesület elnöke.

Nem tré - Treehotel 

szállodaiparban most a fákra épített hotelek számítanak a legújabb divatnak, ezen belül a legkülönlegesebbnek talán a Svédországban található Treehotel mondható - írja a Thje Explorer.

Már a karácsony sem a régi 

Továbbra is többet költ a lakosság a karácsonyi szezonban, a Gfk adatai szerint azonban a december költésekben mért növekmény az elmúlt években egyre csökkent, az utóbbi időben pedig stagnál. Az idei szezonra is legfeljebb ez utóbbi tendencia valószínűsíthető.

Wizz Air: 50 milliomodik utas 

50 milliomodik utasát ünnepelte a Wizz Air, a légitársaság 8 éves története alatt ennyi utast szállított. 

Németország: felfelé ívelő beutazó forgalom 

Németország 2012-ben is tovább folytatja felfelé ívelő pályáját az egyik legkedveltebb úticélként: az idei év első nyolc hónapjában 8,4 százalékkal több külföldi vendégéjszakát regisztráltak az előző év ugyanezen időszakához képest.

Önkormányzati összefogás a határ mentén 

Öt önkormányzat fogott össze, hogy közös marketingmunkával együttesen népszerűsítsék fürdőiket, ehhez közel 112 millió forint állt rendelkezésükre.

Varázskert a Vörösmarty téren 

Idén először a Vörösmarty téren, az illatos vásári finomságokat, és egyedi kézműves tárgyakat kínáló házikók ölelésében, egy ünnepi fényben játszó, rejtélyes varázskert várja a látogatókat a Budapesti Karácsonyi Vásár közepén.

Újbor- és sajtfesztivál a Vajdahunyadvárban 

(MTI) - A magyar olimpikonok előtt tiszteleg a 9. Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál, amely csaknem 80 bortermelő és 15 sajtkészítő termékeivel várja a közönséget november 24-én és 25-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Beköltözik a karácsony a pincefaluba 

A VINTEGRO Pinceszövetség idén első alkalommal rendezi meg az adventi Nyitott Pince Napokat, advent két középső hétvégéjén (december 8-9, és december 15-16, 14 órától 19 óráig). Ezeken a napokon 40 pince bortermelője várja az érdeklődőket ingyenes borkóstolóra.

Sztárok, szakácsok, ízek (újabb interjúk!) 

Sztárok, szakácsok, ízek főzőverseny az Ízek és borok nagyközönségi kiállításon, a Hungexpon, november 24-én, 15 órától, a Vendég & Hotel szaklap együttműködésével.

Indul a síbuli szezon 

Január végén ismét egy kiváló francia síterep, Puy Saint Vincent ad otthont Európa egyik legnagyobb sí-, és snowbord fesztiváljának, a Snowattack-nek. Több mint 3500 fiatal, a nemzetközi és a magyar elektronikus-zenei élet sztárjai, őrületes sport programok: ez vár mindenkire január 26. és február 2. között.

Pulykafagylalt hálaadás napjára 

(MTI) - Pulykafagylalttal rukkolt ki egy bolt az Egyesült Államokban hálaadás napjára, amelyen hagyományosan sült pulyka kerül a családok asztalára.

Piknik a kastélykertben 

Harmadik alkalommal rendezi meg az Esterházy Alapítvány Kismartonban híres koncertsorozatát. A megszokott programok mellett újabb zenei érdekességeket mutatnak be, és sztárvendégeket is hívtak. Erről szerdán, Bécsben tartottak sajtótájékoztatót.

Árverezik a sávolyi Balatonringet 

Sávoly önkormányzata nem tervezi, hogy módosítaná az elakadt MotoGP pálya beruházás telkének területi besorolását.

Három nagy aranyérmes hungarikum bor 

(MTI) – Egy hárslevelű, egy zenit és egy tokaji cuvée érdemelte ki az idén 11. alkalommal megrendezett Hungarikum Borok és Pezsgők Országos Versenyének legrangosabb elismerését, a nagy aranyérmet.

Húszmilliós kormányzati támogatás az A38-nak 

A kormány a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzat terhére 20 millió forint támogatást biztosít a fővárosi A38 hajó működtetői számára koncertek megvalósításához, illetve a kiemelkedő produkciókat megörökítő video- és hangfelvételek készítéséhez.

Megszépül az Erdődy-kastélypark 

Helyreállítják Magyarország egyik legértékesebb, de legveszélyeztetettebb történeti kertjét, a 90 hektáros Erdődy-kastélyparkot a Veszprém megyei Doba-Somlóváron.

Tortát kapott szülinapra a Centrál 

A legendás Centrál kávéház az idén ünnepli 125. születésnapját. A nevezetes esemény alkalmával dr. Somody Imre, a kávéház jelenlegi tulajdonosa az ételválaszték után a cukrászati választékot is megújította.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére