A busz még mindig a helyszínen van

Egy nappal a magyar turistákat szállító busznak az egyiptomi Hurghadán történt balesete után a járművet a kerekeire visszafordították, de hétfőn kora délután még továbbra is a helyszínen van.

A busz totálkárosra tört, a bal oldalán – amelyre borult – az összes ablak kitört, a csomagtartó ajtói közül is több kiszakadt a helyéről. A szélvédő és a hátsó ablak is kitört, s bár a busz jobb oldala viszonylag épen maradt, láthatóan azon is több ablakot kitörtek.
A busz környékén számos személyes tárgy maradt, utazási papírok, párna, ruhadarabok, ásványvizes palackok. A busz környékén rengeteg az üvegtörmelék, a várostól távolabbi, a repülőtértől mintegy öt kilométer távolságra levő útszakaszon a törmelékektől pár kordonnal igyekeznek megvédeni a közlekedőket.
A busz bal oldalán, amelyen gyakorlatilag nem maradt ép elem, vérfoltok láthatók. A busz mellett néhány helybeli tartózkodott, de az MTI munkatársai nem tapasztalták, hogy a roncsot őriznék. A balesetről a helybeliek is értesültek, az MTI munkatársának ismeretlen taxisok fejezték ki sajnálatukat a történtek miatt.
A balesetben 11-en vesztették életüket, 29-en megsérültek. A négy legsúlyosabb sérültet Kairóban ápolják, az MTI információi szerint két további sérültet a hétfői napon szállítanak át. A Hurghadán ápolt sérülteket pedig a General Hospitalból a Nile Hospital kórházba vitték, amely ugyancsak a városban található.

turizmusonline.hu is támogatja a társadalmi gyűjtést, amely a Nemzeti Segélyvonalon keresztül folyik az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozói, illetve annak sérültjei számára. Olvasóink a 1752-es telefonszám felhívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el számukra az öt legnagyobb magyar segélyszervezeten keresztül. Kérjük, hívják a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat!

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.