Friss
Még mindig sajtótéma a hamburgeradó
A kormányzat által bevezetni kívánt hamburgeradó által vetett hullámok továbbra sem csillapodnak. A hazai sajtó bő terjedelemben foglalkozik a tervvel.
Nem semmi: hotel luxus kedvelő kutyáknak
Új luxus szálló nyílt Párizsban, melegített medencékkel, masszázs szalonnal és különleges a-la-carte ételekkel az étteremben. Csakhogy ezúttal nem celebek a vendégek, hanem a farkukat lelkesen csóváló kutyák - adta hírül a HarmoNet.
A kürtőskalács csábító illata
Mely orron ragadja az embert, legyen akár a 33. belgrádi Nemzetközi Utazás Vásáron. Az illat pedig a magyar standhoz csábít.
Helyszínen tartózkodó munkatársunktól
Nem kapta meg az engedélyt a kínai kapszulahotel
Tűzvédelmi okokból nem fogadhat vendégeket a sanghaji kapszulahotel - közölték a helyi tűzoltók, akik a tavaly novemberi, 58 halálos áldozattal járó felhőkarcolótűz miatt döntöttek a 68-fülkés szálloda bezárása mellett - írja a prae.hu.
Újonnan nyílt top éttermek a világban
Nem ülnek a babérjaikon a világ legjobb szakácsai, lehet, azokat már belefőzték az éttermeik előtt sorban álló vendégek ételeibe. A shownak menni kell tovább...
Belgrád: utazási szakvásár, mely egyre csak növekszik
Kint, mintha nem is tavasz következne, úgy tombol a tél, míg bent forr a hangulat. Dejan Petrovic rezesbandája fújja a talpalávalót, mosolyt csalva az átfagyottan érkező szakemberek, újságírók és Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal igazgatótanácsának elnöke arcára, aki épp a 33. Nemzetközi Turisztikai Vásár megnyitóján tart beszédet Belgrádban.
Helyszínen tartózkodó munkatársunktól
Újra cáfol a Magyar Turizmus Zrt.
A Magyar Turizmus Zrt. az alábbiakban kíván reagálni az Index 2011. február 24-én, főoldalon közölt „Turisztikai bukás volt a pécsi kultúrfőváros” címmel megjelent cikkére.
Eger is csatlakozik az Idegenvezetők Világnapjához
Az Egyesület Eger Idegenforgalmáért szervezésében a Művészetek Házával közösen február 27-én az idegenvezetők felajánlásával, ingyenes városnézéseken vehetnek részt az érdeklődők.
Megszűnik a Zóna Taxi
A Zóna-Service Zrt. közel öt év működtetés után megszünteti taxi üzletágának tevékenységét - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
Utazás: 32 ország 600 kiállítója várja idén az érdeklődőket
Idén külföldi díszvendége India, belföldi díszvendége Győr, kiemelt témája pedig az egészségturizmus lesz az Utazás 2011 kiállításnak, amelyet március 3-6. között immár 34. alkalommal rendeznek meg, és amelynek újdonságait csütörtökön a Széchenyi Fürdőben osztották meg a sajtó képviselőivel.
Március végén párizsi franchise-kiállítás
Március végén párizsi franchise-kiállítás
A csomagkiadóban találtak a sírdogáló nagyira
Eredeti tervei szerint Atlantából Dullesba repült volna kedden a nyolcvan éves Nefissa Yesuf, akinek a légitársaság feltehetően elcserélte beszállókártyáját. A nénit végül több száz kilométerrel arrébb, Charlotte repülőtérén találták meg.
Személyi hírek: Lifestyle Hotel**** MÁTRA
2011 szeptemberében nyit a Mátraházán található, egykor közkedvelt 3-csillagos szállodaként üzemelő Bérc Hotel teljes rekonstrukciója nyomán elkészülő LIFESTYLE HOTEL**** MÁTRA.
Uniós támogatással épül az ország első lifestyle szállodája
Újabb lehetőség, hogy pihenésünk alkalmával is egy teljesebb, kiegyensúlyozottabb, a környezettel harmóniában lévő, egészséges életmódot érjünk el. Ezt kívánja majd szolgáltatásaival elérni az idén ősszel Észak-Magyarországon, Mátraházán megnyíló négycsillagos wellness szálloda, mely az országban elsőként már nevében is utal arra, hogy a hotelek egy új brandjét, a lifestyle szállodákat kívánja képviselni hazánkban. A LIFESTYLE HOTEL**** MÁTRA páratlanul szép fekvésével, valamint gazdag saját és környékbeli, aktív pihenésre csábító programjaival kívánja biztosítani a feltöltődést és az aktív kikapcsolódást, a természetbarát és egészséges életmódot kedvelők számára. A részben közel 500 millió forintos EU támogatásból megvalósuló beruházás több mint 50 új munkahelyet hoz létre, számos helyi beszállítót, programgazdát is foglalkoztatva az egész régió fejlődéséhez hozzájárul, s tovább növeli elsősorban Gyöngyös-Mátraháza és a Mátra turisztikai vonzerejét.
Az UNWTO üdvözli az egyiptomi és tunéziai helyzet javulását
Miközben az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba, az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) közleményében üdvözli a helyi hatóságok azon erőfeszítéseit, hogy visszaállítsák a turisták bizalmát a két észak-afrikai ország iránt, és megköszöni a külföldi kormányoknak, hogy az érvényes utazási figyelmeztetéseket is ennek megfelelően módosítják.
Döntős a Karos Spa szaunamestere
2011. február 23-án a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben rendezték meg az I. Szauna Szeánsz Oscar középdöntőjét.
USA: jól indult az év a szállodákban
Nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest az USA-beli szállodák teljesítménye idén januárban, derül ki az STR kutatócég adataiból: a kihasználtság 5,8 százalékkal, a szobaár 2,8 százalékkal, a RevPAR 8,7 százalékkal emelkedett
Csak disznóhúst kínált izraeli járatán az easyJet
Exkuzálnia kellett magát az easyJet diszkont légitársaságnak, miután egyik Izraelből induló járatán ételválasztékának mindegyike tartalmazott sertéshúst.
Wizz Air: ötmillió utas Budapesten
A Wizz Air diszkont-légitársaság csütörtökön elérte az ötmilliós utasforgalmat Ferihegyen.
Ingyenes városnézés Veszprémben az idegenvezetők világnapján
A Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. garantált és ingyenes idegenvezetéseket szervez február 27-ére, az Idegenvezetői Világnap alkalmából.
Légi közlekedésre gyúr Kína
Kína polgári légügyi hivatal (CAAC) igazgatója, Li Csia-hsziang (Li Jiaxiang) tájékoztatása szerint az ország 230 milliárd dollárt fektet a következő öt évben a légi iparba, ez egyharmaddal több, mint amit az előző öt évben az ágazat fejlesztésére költöttek.
Indul a tavaszi menetrend Gemencen
A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. szakemberei a januári dunai áradás után a vasúti pályában okozott károkat felszámolták, a pályát helyreállították, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Zrt.
Turizmus Magyarországon
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2010. évi előzetes adatai, valamint a Magyar Turizmus Zrt. által a magyar lakosság utazási szokásairól 2010 decemberében készült felmérés eredményei alapján a Magyar Turizmus Zrt. elkészítette a Turizmus Magyarországon 2010 című magyar és angol nyelvű statisztikai kiadványát.
EKF: bukás vagy nem?
Magyarország tíz legvonzóbb turisztikai célpontja közé nem fért be tavaly Pécs, holott az Európai Kulturális Fővárosa címtől komoly turisztikai vonzerőt is reméltek, írja az Index a Magyar Turizmus Zrt. szerdán közzétett, a KSH előzetes adatai alapján elkészített listájának adataira hivatkozva.
Aludjon tankban!
Tankokban alhatnak a vendégek egy román szállodában és egyebek közt erőltetett menettel kényeztethetik magukat szervezett formában.
Rekordbüntetés a Deltának
Fogyatékkal élő utasaival való bánásmódja miatt 2 millió dollárra büntette a Delta légitársaságot az USA közlekedési minisztériuma, ez az eddigi legmagasabb összeg, amit valaha légitársaságra kiróttak.
Bmi: peches járatnyitás
Szerencsétlenül alakult a Bmi London Heathrow-Tripoli járatának indulása, amit alig egy héttel indulása után már le is állítottak a Líbiában kialakult helyzet miatt.
Megugorhatnak a líbiai helyzet miatt a repülőjegy árak
A Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) vezetése megkongatta a vészharangot a líbiai helyzet kapcsán, a szektort ugyanis rendkívül súlyosan érintheti a száguldó olajár.
Zöld utazásszervező kerestetik
Álláshirdetést tett közzé a monarchia weboldalán a brit királyi család, amely új utazásszervezőt keres, elsősorban olyan személyt, aki különös figyelmet fordít a környezetvédelmi szempontokra.
Kirabolták a veszprémi IBUSZ-irodát
Kirabolták Veszprémben a Rákóczi úti IBUSZ utazási irodát szerda délután.
Egymilliárd forint jut idén bormarketingre
Körülbelül egymilliárd forint jut 2011-ben bormarketingre, amelynek rendszerét a Bormarketing Bizottság át szeretné alakítani – mondta a bizottság elnöke szerdán Szekszárdon.
Kézműves Borünnep a Hotel Karos-Spában
2011-ben először nyitja meg kapuit a borkedvelők és a kézművesség rajongói számára a zalakarosi Hotel Karos-Spa****superior szálloda.
Úttörő megoldások a siketek kényelméért
A fogyatékkal élők komoly szegmenst képviselnek a piacon, de a szállodák főként a mozgásukban korlátozott vendégek igényeinek kielégítésére koncentrálnak a fizikai akadálymentesítéssel.
Mátraháza: alakul a menedzsment
2011 szeptemberében nyit Mátraházán a Bérc Hotel teljes rekonstrukciója nyomán elkészülő LIFESTYLE HOTEL**** MÁTRA, amelynek igazgatója februártól Sellyei Gábor, aki korábban a szilvásváradi La Contessa Kastélyhotel**** szállodaigazgatói posztját töltötte be.
Hogy utaztunk tavaly?
A Magyar Turizmus Zrt. reprezentatív felmérése szerint egy év alatt a magyar háztartások 61%-a vett részt többnapos utazáson. A több napra utazók körében 2008-hoz képest nőtt a belföldön is utazók aránya, elérve a 85,6%-ot. Ezek a háztartások legnagyobb arányban a Balatont keresték fel. A belföldi többnapos utazások között az 1–3 éjszakásak domináltak. A fizetős szálláshelyek közül a szálloda és az apartman a legnépszerűbb. A belföldi utazásokkal kapcsolatos tájékozódásban első helyre került az internet.
Márciusban indítja újra chartereit a Best Reisen
Egyiptom és Tunézia belpolitikai helyzetében jelentős elmozdulás tapasztalható a stabilitás irányába. A közbiztonság a nyaralóhelyeken és a turistaközpontokban helyreállt, az utasok személyi és vagyonbiztonságát nem fenyegeti közvetlen veszély, ezért pár héten belül újraindítja charterjáratait a Best Reisen.
Kedvencek maradtak a kedvencek
A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak száma alapján legnépszerűbb tíz település köre összességében nem változott 2009-hez képest – derül ki a KSH adataiból. Az első három helyen változatlanul Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló áll. A belföldi utazók körében Budapestet Hajdúszoboszló és Sopron követte, Bük és Gyula pedig (ismét) bekerült a legnépszerűbb tíz magyarországi város közé.
Az Irsai Olivér tetszett leginkább a franciáknak a párizsi borkóstolón
Két nap alatt több ezer francia vendég kóstolta meg a magyar borokat azon a párizsi mezőgazdasági kiállításon, amelyen szinte a világ valamennyi meghatározó bortermelő nemzete is ott van.
Nemzetközi parádé a balatoni maratonokon
16 ország futója nevezett eddig a Balaton és Félbalaton maratonokra - tájékoztatta a Turizmus Online-t a szervező Budapest Sportiroda.
Álláslehetőségek a brit királyi udvarban!
Évi négy és félmillió forintos fizetést kínál a királyi család azon szerencséseknek, akik sikeresen jelentkeznek általános kávéfőző asszisztensnek az udvarba - adta hírül a Hiradó.hu.
Álruhás vásárlók szállják meg a 4-5 csillagos hoteleket
Álruhás vásárlóknak is meg kell vizsgálniuk a 4 és 5 csillagos szállodákat, hogy a Hotelstars Union szállodaminősítési rendszernek megfeleljenek - közölte a Turizmus Online-nal a Magyar Szállodaszövetség.
Busás tavaszvárás az éttermekben
A Halra Magyar, Halra Bor! versenysorozat 8. fordulója március 4-én Budapesten lesz. A programban résztvevő éttermek kreatív séfjei busából fognak valamilyen általuk kitalált új, vagy hagyományos ételt készíteni és a hozzá passzoló bort a zsűrinek felszolgálni.
A Ramada Hotel & Resort Lake Balaton a legbarátságosabb hotel
Február 16-án éjfélkor lezárult Az év legbarátságosabb szállodája 2010 verseny. A versenyben 88976 szavazat érkezett a szállodákra. A legbarátságosabb a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** lett 13841 szavazó döntése szerint. Második helyen a Hotel Sopron**** végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a Kék Duna Wellness Hotel**** került. Az év legbarátságosabb szállodája 2010 verseny különdíjasa pedig a Kék Duna Wellness munkatársa Németh Edit lett. Ő lett az Év legbarátságosabb női felszolgálója.
Továbbra is Budapest és a Balaton a legnépszerűbb
A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak száma alapján legnépszerűbb tíz település köre összességében nem változott 2009-hez képest – derül ki a KSH adataiból. Az első három helyen változatlanul Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló áll.
Busójárást és Torkos Csütörtököt is népszerűsít az Magyar Turizmus Zrt.
Márciusban elindul a Magyar Turizmus belföldi forgalomélénkítést célzó kampánya. Először a busójárást és a Torkos Csütörtököt népszerűsítik - adta hírül a Kreatív Online.
Tavaly nyereséges volt az Accor
A legnagyobb európai szállodalánc, a Magyarországon is szállodákkal és utalványértékesítéssel jelen lévő francia Accor szerdán 3,6 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a tavalyról az előző évi, 282 milliós veszteség helyett.
Mégis kinyit a görög falu Balatonfüreden
A balatoni szezonra kinyithat a Sundance Park néven működő, görög faluként ismertté vált kereskedelmi és szórakoztatócentrum Balatonfüreden - mondta Serényi Gábor, a központ egy részét üzemeltető Sundance Park Kft. ügyvezetője.
Sör, nem hetero-szexuálisoknak
Egy Minerva nevű, kis mexikói sörgyártó- és forgalmazó cég, kétféle újdonsággal rukkolt elő: a Salamandra és a Purple Hand elnevezésű sörökkel. Mint mondják, e termékekkel a leszbikus, a homoszexuális, a bi- és transz-szexuális beállítottságú közönséget céloznák meg - olvastuk a Dr. Info-n.