Továbbfejleszti hűségprogramját az ÚtiSúgó.hu 

Az Utazás kiállításon jelentette be az ÚtiSúgó.hu, hogy eddigi törzsvásárlói programjuk továbbfejlesztéseként hűségprogramot indítanak.  Munkatársunktól

Hej rozmaring, Rozmaring Díj! 

A 2010. évi Rozmaring Díjak átadására március 3-án, az Utazás Kiállítás megnyitóján került sor. A díjakat Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója adta át. A Rozmaring Díjat az alábbi éttermek nyerték el:
MT Zrt-BTSZK: közös Budapest-stratégia

MT Zrt-BTSZK: közös Budapest-stratégia 

A Budapestre irányuló vendégforgalom eredményeinek további javítása érdekében szorosabbra fűzi együttműködését a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) és a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. (BTSZK) - tájékoztatta a Turizmus Online-t az MT Zrt.

Budapest Airport: szigorú széndioxid szint szerint 

Rangos környezetvédelmi elismerést kapott a világ repülőtereinek európai szakmai szervezetétől (ACI Europe) a Budapest Airport (BA) - közölte a Turizmus Online-nal Hardy Mihály, a BA vállalati kapcsolatok igazgatója. 

Utolsó simítások Nyírbátorban 

Vallási és egészségturisztikai fejlesztések egész sora készült el az elmúlt időszakban a három történelmi egyház és Nyírbátor önkormányzatának összefogásával Nyírbátorban és Máriapócson, amelynek utolsó momentuma a nyírbátori református templom május végi átadása lesz.

Elindult a szőlőültetvény szerkezetátalakítási támogatási program 

Támogatást vehetnek igénybe ültetvényük fajtaváltásához, új támrendszer építéséhez, ültetvény áttelepítéséhez a szőlőtermelők: megjelent a szőlőültetvény szerkezetátalakítási intézkedés módosított támogatási rendelete – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. A támogatási kérelmeket 2011. február 21-e és 2011. május 31-e között lehet postázni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH).

Új értelmet kap a sarki kocsma 

Új értelmet kap a sarki kocsma

Az Európai Parlamentnek mutatkozott be a Hotelstars Union 

A HOTREC, az Európai Szállodák, Éttermek és Kávéházak Szövetsége az Európai Parlamentben bemutatta az idén immár 10 országban bevezetett HOTELSTARS.EU, új szállodai kategorizálási rendszert - tájokztatta a Turizmus Online-t Niklai Ákos a Magyar Szállodaszövetség ügyvezető testületi tagja.

Új kávéra vált a McDonald’s 

Új kávéra vált a hazánkban 37 egységet üzemeltető McCafé és az ország legnagyobb étteremlánca, a McDonald’s. Az újonnan bevezetett kávé a fenntarthatóság jegyében készült és Rainforest Alliance minősítéssel rendelkezik. A frissen őrölt, olaszos pörkölésű, 100 százalékban Arabica kávéból naponta 16 700 csészével adnak el az aranyívek alatt - írja az Élelmiszer Online.

Eltörölhetik az oroszok az uniós polgárok vízumát 

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat Határőrségének parancsnoka nyilvánosan javasolta, hogy az Európai Unió állampolgárai számára Oroszország törölje el a vízumkötelezettséget.

Íme a Borászok Borásza díj jelöltjei 

2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a címet az Etyek Pincefesztiválon résztvevő borászoknak. Alapvetően különbözik ez a cím az összes eddigi borász díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek egy díj elnyeréséről, hanem maguk a borászok, akik egy-egy szavazatukkal választják ki maguk közül a legjobbat, a Borászok borászát.

Várat még magára az új balatoni komp 

Március közepéig meghosszabbították annak a közbeszerzési pályázatnak a határidejét, amelyet a második balatoni kompátkelő környezeti-, környezetvédelmi és gazdasági hatástanulmányának elkészítésére írtak ki - írja a Magyar Nemzet a csütörtöki számában.

Az Európai Parlamentnek mutatkozott be a Hotelstars Union 

A HOTREC, az Európai Szállodák, Éttermek és Kávéházak Szövetsége az Európai Parlamentben bemutatta az idén immár 10 országban bevezetett HOTELSTARS.EU, új szállodai kategorizálási rendszert - tájokztatta a Turizmus Online-t Niklai Ákos a Magyar Szállodaszövetség ügyvezető testületi tagja.

Változások az utazásszervezői toplistán 

18-ról 15 milliárd forintra csökkent az idén az utazásszervezők összesített vagyoni biztosítéka. Az első három helyezett közül csupán a Best Reisen emelte a „tétet”, ugyanakkor jelentősen átrendeződött mind a charteres, mind a 12%-os kauciót felmutató cégek top 10-es listája – derült ki a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) legfrissebb adataiból.

Egy világsztár öt arca 

Az idén ünnepeljük Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját. A bicentenáriumi év köré szerveződő programok kiemelt szerepet kapnak a magyar soros EU-elnökség kulturális rendezvényei között is.

Kétmilliárddal kevesebb ment el hirdetésre 

A Kantar Media listaáras reklámköltési adatai szerint 2010- ben megállt a magyarországi reklámpiac csökkenése, sőt 3 százalékkal még nőttek is az ATL-költések (tv, sajtó, rádió, köztér, indoor, internet, mozi). Ez a pozitív trend azonban nem minden piaci szegmensben érvényesült, a banki, az autós és a turisztikai költések továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak.

2011: új szemlélet és több forrás marketingre 

A korábbinál jóval jelentősebb összeget költhet turisztikai marketingre Hévíz önkormányzata. Az összeg elosztásában új szemléletet is igyekeznek megvalósítani. Az önkormányzat turizmussal kapcsolatos terveiről Papp Gábort, Hévíz polgármesterét kérdeztük. Az új szemléletű városmarketing elemeiről Kepli József János alpolgármester beszélt.

A nyár charteres slágerei 

Törökország lehet az idei nyár nagy nyertese, véli a chartereztető utazási irodák többsége, sokan remélik ugyanakkor az egyiptomi és tunéziai helyzet mielőbbi rendeződését. Árnyalja a képet a görög, spanyol és bolgár desztinációk népszerűsége is, és persze az idén is sokan szavaznak a belföldi nyaralás mellett.

Görögtűz és optimizmus az ATF-en 

Nagyszabású színpadi műsorral, tűzijátékkal, valamint a kambodzsai miniszterelnök, Hun Sen köszöntőjével vette kezdetét januárban Délkelet-Ázsia éves turisztikai seregszemléje, az Asean Tourism Forum (ATF) Phnom Penhben.

Növekedés után növekedést várnak 

Ofer Kisch-t ez év januárjában nevezték ki a Lufthansa Csoport budapesti székhelyű, 14 országot, köztük hazánkat is magában foglaló közép-európai régiós igazgatóságának élére. A korábban az izraeli igazgatóságot vezető Ofer Kisch irányítja a Lufthansa, az Austrian Airlines, a bmi, a Brussels Airlines és a Swiss International Air Lines regionális értékesítési és marketing tevékenységét.

Szerencsés kombináció 

Mallorca és Andalúzia minden évben turisták millióit fogadja. Az érdeklődés érthető: a látnivalókon kívül mindkét helyen kulturált, minden igényt kielégítő turisztikai szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A két úti cél könnyedén kombinálható is.

Közösség és dinamizmus a weben 

Ma már szinte közhely: az utazási szakmában egyre fontosabb szerep jut az internetalapú megoldásoknak. Azt viszont sokan nem tudják, esetleg csak a saját bőrükön érzik, hogy az utóbbi 2-3 évben megtorpanni látszik az internet száguldása, lassul a növekedés. Az utazók és az utazási szakma is új megoldásokat keres. Alakul a közösségi média, és jön a dynamic packaging.

Nem hatékony a magyar turisztikai marketing 

A büszke Burj al Arab beruházója, Khalaf al Habtoor szerint nem kielígétő Magyarország turisztikai marketingje a Perzsa-öböl térségében. Munkatársunktól

A METRO a Torkos Csütörtök kiemelt partnereként támogatja a hazai éttermeket 

Hamarosan ismét elérkezik a torkos vendégek és a torkoskodást kínáló éttermek, vendéglátóhelyek nagy napja, hiszen 2011. március 10-én a Magyar Turizmus Zrt. immár hatodik alkalommal rendezi meg a Torkos Csütörtök akciót. Az esemény kiemelt partnereként, valamint a magyar gasztronómia és vendéglátóipar elkötelezett híveként a METRO Kereskedelmi Kft. nagy beszállítói kedvezmények biztosításával járul hozzá az éttermek népszerűsítéséhez és forgalomnövekedéséhez.

Felavatják a Tudatos turista szobrát 

Az „átlag” magyar utazó család élőszobrát avatják a Sárvári Önkormányzat és Wellness Fürdő közös standján 2011. március 3-án 14 órakor.

Idén a felére csökken a légitársaságok profitja 

Megfeleződik az idén a légitársaságok profitja az előző évhez képest, mivel az emelkedő olajárak felemésztik az erősödő keresletnek köszönhető bevételnövekedést - jósolja a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, a IATA.

Tavaly tovább hanyatlott a magyarországi beutazás 

Tavaly a 2009-eshez képest is kevesebb külföldi turista érkezett hazánkba - tájékoztatott a KSH legfrissebb éves jelentésében.

Közvetlen járat Budapestről Bernbe 

Bár még legyen egyelőre tavasz, de a téli menetrenddel elérhetvővé válik repülővel közvetlenül Bern is Budapestről - közölte a Turizmus Online-nal Hardy Mihály a Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója.

Havannáig meg sem áll... 

A KLM Holland Királyi Légitársaság heti háromszor induló járatot vezetett be a kubai José Martí Nemzetközi Repülőtérre az október 31-én életbe lépő 2011-es téli menetrenddel. Havanna lesz a KLM 68-ik tengerentúli úticélja - közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság.

Óriássárkány Keszthely belvárosában 

Színes karneváli forgataggal, állarcos bállal búcsúztatják - vagy búcsúztatnák - a telet szombaton Keszthely belvárosában.

Nem építünk a Duna mentén duzzasztóművet 

Ez megnyugtató - véli az ombudsman, de sürgeti a Duna-völgy jövőjének tervezését.

Távoznak a Chateau Visz és a Mix étterem konyhafőnökei 

Meg nem erősített értesülések szerint távozhat Stefan Gebhardt, a Chateau Visz és Nicolas Rafael Delgado, a budapesti Mix konyhafőnöke.

Közel száz turisztikai szakember érkezik Magyarországra 

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására rekordszámú résztvevő, 16 európai ország közel 100 turisztikai szakembere fedezi fel hazánkat március 2-5. között, az Utazás 2011 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás ideje alatt. A minden eddiginél nagyobb szabású tanulmányút az MT Zrt. és stratégiai partnereinek, valamint turisztikai szolgáltatók – Malév Zrt., Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Nonprofit Kft., Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ), Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ), szállodák és programgazdák – példás szakmai együttműködésében valósul meg.

Pixie, a legkisebb Nespresso 

A Pixie, a Nespresso legújabb modellje praktikus, gyors és intuitív készülék, amely abszolút illik a tökéletes megoldást kereső kávéimádók modern életstílusához. Forradalmian új technológiai megoldásainak köszönhetően minimális helyigénnyel rendelkezik és rendkívül rövid idő alatt, a lehető legkisebb energiafogyasztás mellett is tökéletes kávét készít.

Biodiverzánsok az amerikai étteremben 

Egy amerikai pizzázó tulajdonosát "egerekkel elkövetett étel terrorizmussal" vádolják - egereket csempészett a konkurens éttermekbe - írja a HarmoNet.

Dr. Walkó Miklós a Szállodaszövetség Szakmai Tanácsadó Testületének tagja 

A Magyar Szállodaszövetség Választmánya több jelölt közül Dr. Walkó Miklóst választotta a 20-fős Szakmai Tanácsadó Testületében megüresedett helyre - közölte a Turizmus Online-nal a Magyar Szállodaszövetség.

Balatonalmádiba költözik tavasszal a Szállodaszövetség 

A Ramada Balaton Hotel tartja soron következő közgyűlését a Magyar Szállodaszövetség - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Szállodaszövetség.

Két bomba meglepetés: Auf Wiedersehen Stefan, Adios Nicolas! 

Távozna Stefan Gebhardt, a Chateau Visz és Nicolas Rafael Delgado, a budapesti Mix konyhafőnöke?

Új utakon a Ferihegyre 

Az Országgyűlés Sport- és Turizmus Bizottsága határozaban kéri a kormányt, tegyen lépéseket a Ferihegy hatékonyabb megközelítése érdekében - tájékoztatta a Turizmus Online-t Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója. 

Milliárdok sportturisztikai fejlesztésre 

Sportcélú beruházások is megvalósulhatnak az Új Széchenyi Terv több milliárdos turisztikai fejlesztési keretéből - közölte a Turizmus Online-nal a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma.

Dr. Walkó Miklós a Magyar Szállodaszövetség Szakmai Tanácsadó Testületének tagja 

A Magyar Szállodaszövetség Választmánya több jelölt közül Dr. Walkó Miklóst választotta a 20-fős Szakmai Tanácsadó Testületében megüresedett helyre.

Balatonalmádiba költözik tavasszal a Magyar Szállodaszövetség 

Öt jelentkező közül a Ramada Balaton Hotel pályázata kapta a legtöbb szavazatot, így 2011 május 25 és 27 között itt kerül megrendezésre a Szövetség XXXV-ik Közgyűlése. Hamarosan megjelenik a Szövetség XXXVI-ik, Őszi Közgyűlésére az Ügyvezetés felhívása, amelynek helyszíne, a Közgyűlés tisztújító jellege miatt, Budapest lesz.

Aranytollas munkatársunk 

A Turizmus Trend/Turizmus Online munkatársa, Bódi Ágnes Aranytoll kitüntetésben részesült.

Oroszországi kapcsolatait erősíti Hévíz 

Az Oroszországból érkező turisták számának növekedését, közvetlen sármelléki légi járat indítását reméli Hévíz önkormányzata, miután a fürdővárosból háromtagú delegáció tárgyalt a napokban Moszkvában - tájékoztatott a település polgármestere.

Az idegenforgalom szigorúan titkos tisztjei 

Most megtudhatják, kik dolgoztak az előző rendszerben szigorúan titkos állományú tisztként (SZT-tiszt) az idegenforgalmi vállalatoknál a Szigorúan Titkos.hu internetes oldalon szereplő lista alapján. Munkatársunktól

Határon átívelő kerékpárút Békésben 

A békéscsabai önkormányzat támogatásával újabb kerékpárút megépítését tervezi a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület. A fejlesztés tervezett összköltségvetése 500 ezer euró.

A bankban repülőjegy is kapható 

Méghozzá az Air France-KLM jegyei, melyek ezentúl Raiffeisen Bank kirendeltségein vásárolhatók - közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság.

Harci egerekkel akarta lejáratni vetélytársait... 

Harci egerek becsempészésével akarta lejáratni vetélytársait egy philadelphiai vendéglős.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére