Már foglalhatók átszállásos jegyek a Ryanairnél

Elindította az átszállásos repülőjegy értékesítést a Ryanair. Egyelőre még tesztüzem zajlik, de hamarosan akár a tengerentúlra is lehet majd jegyet foglalni. 

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a Ryanair marketingigazgatója, Kenny Jacobs áprilisban bejelentette, hogy biztosítja a csatlakozásokat a Ryanair a jövőben saját járatai között és néhány más légitársaság járataira is biztosítják majd az átszállási lehetőséget. 

Az átszállásos jegyértékesítés tesztüzeme elkezdődött, ezalatt az időszak alatt csak a római Fiumicino repülőtérre érkező és induló járatokra lehet majd átszállni. Mivel a Ryanair budapesti járata Róma Ciampino repteret használja, ezért a Liszt Ferenc repülőtérről indulva még nem lehet igénybe venni a szolgáltatást. Azonban hamarosan a teljes Ryanair hálózaton elérhető lesz az átszállásos utazás, sőt elvben más légitársaságokra is át lehet szállni, azaz a Ryanair honlapján Amerikába és Ázsiába is lehet majd repjülőjegyet vásárolni. 

Az átszállásos repülőjegy előnyei közé tartozik többek között, hogy az utasoknak nem kell átpakolniuk a poggyászokat a transzfer repülőtéren, illetve a járatok esetleges lekéséséért sem nekik kell felelősséget vállalniuk. 

Az új repülőjegy típusról szóló bővebb összefoglalót a Mindenkiutazhat.hu utazási portálon olvashat. 

Forrás: Travelfree


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.