Jó szezon után új hajóval bővül a balatoni flotta

Jó szezon után új hajóval bővül a balatoni flotta 

A tavalyinál is jobb szezont zár a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart), tudtuk meg dr. Halmos Gábor vezérigazgatótól, aki azt is elmondta, hogy jövő nyáron új hajóval bővítik a flottájukat.

Befejeződtek a fejlesztések a celldömölki gyógy- és élményfürdőben 

2014. december 18-án 12 órakor került sor a „A celldömölki Vulkán Gyógy- és élményfürdő családcentrikus fejlesztése” című projekt zárórendezvényére az új gyerekbarát részleg átadásával együtt.

Horvát árualap és first minute kedvezmények a Green Travelnél 

Már elérhető és foglalható a Green Travel 2015-ös horvát, bosnyák és szlovén árualapja.
Ismét újított a Magyar Turizmus Kártya

Ismét újított a Magyar Turizmus Kártya 

A nemrég megjelent, egy évig érvényes, 2015-ös Hungary Card az elõzõ évekhez hasonlóan több mint 1000 elfogadóhelyen biztosít kedvezményeket 10-100%-ig.

Jamie Woon és Florence and the Machine a 2015-ös Szigeten 

Megérkeztek Sziget Fesztiválköztársaság első, 2015-ös zenei hírei. Bár a most bejelentett nevekből még csak az augusztus 11-én, a Nulladik napon fellépő Florence and the Machine a főműsoridős, az már ebből a listából is jól látszik, hogy jövőre is az izgalmas aktualitások és a változatosság jellemzi majd a Sziget programját, augusztus 10-17 között.  
Egyedi ökoszisztémát rejt a több millió éves szigetcsoport

Egyedi ökoszisztémát rejt a több millió éves szigetcsoport 

Van az Egyenlítő környékén egy szigetcsoport, amelyet különleges állatfajok sokasága népesít be. A szigetek páratlan biológiai sokszínűsége még Charles Darwint is lenyűgözte.

Borválasztási útmutató 

Az ünnepekig alig néhány nap van már csak hátra, és egyre sürgetőbb a kérdés, hogy milyen ételek, italok kerüljenek az asztalra, vagy, hogy milyen ajándékot válasszunk szeretteinknek. Szikszai István, a Magyar Sommelier Club alapító tagjának, tanácsai segítségével a Csányi Pincészet meg szeretné könnyíteni a borválasztást, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy kellemesen teljenek az ünnepek.
Több száz holland utazási irodás tanult Budapestről

Több száz holland utazási irodás tanult Budapestről 

A Magyar Turizmus Zrt. Benelux képviselete és Hollandia piacvezető szakmai magazinja, a TravMagazine közös internetes továbbképzést szervezett novemberben és decemberben.

Heten kaptak idén Pro Turismo Díjat 

Az idén hét szakember kapta meg a turizmus Oscarjának tartott Pro Turismo Díjat, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adott át csütörtökön a Parlamentben.

Építészeti ötleteket várnak az új velencei kilátó elkészítéséhez 

Építészeti ötletpályázatot hirdetett egy új kilátó terveinek elkészítésére a Velencei-tó és Térsége, a Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács és a Vadex Mezőföld Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Ketten pályáztak a Müpánál 

A Libri Könyvkiadó és a Helikon Kiadó vett részt a Művészetek Palotája (Müpa) hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásán. A nyertes az eredetileg becsültnél valamivel kevesebbért vállalta a megbízást. 

3D-s animáción az amphipoliszi sír 

Elkészítették az észak-görögországi Amphipolisz ókori város közelében feltárt, Nagy Sándor (III. Alekszandrosz - Kr.e. 356-323) makedón uralkodóhoz köthető monumentális sír épületszerkezetének háromdimenziós animációját.

A vasárnapi zárva tartás nyertesei 

Az új szabály megváltoztatja majd a vásárlói szokásokat, az online boltok kerülhetnek jobban előtérbe. Becslések szerint 30 milliárdunkba kerülhet a vasárnapi stop. A Hír24 cikke.

Magasabb sebességbe kapcsol a tokaji 

Széles körű nemzetközi marketingkampány indul 2015-ben a tokaji borok külföldi ismertségének és presztízsének erősítése érdekében. A Tokaj Kereskedőház kezdeményezésére és közreműködésével jövőre a legnevesebb tokaji pincészetek termékei rangos külföldi események egész során mutatkozhatnak be. A nemzetközi kiállítások és vásárok mellett a borászati társaság szakmai konferenciákon, valamint mesterkurzusokon és kóstolókon igyekszik majd a borszakértők, valamint a borkedvelő fogyasztók figyelmét ráirányítani a tokaji borokra. A 2015-ös kampány két legfontosabb célterülete az Egyesült Államok és Kína, amelyek az elkövetkező években a tokaji borok legfontosabb exportpiacává válhatnak. A külföldi marketingakciók mellett cél, hogy minél több külföldi véleményvezér testközelből is megismerje Tokajt. Ennek érdekében a Tokaj Kereskedőház rangos nemzetközi szakmai konferenciákat szeretne házigazdaként vendégül látni Tokajban.

Az olaszrizling falujában fejlesztik a turizmust 

Egerszólát egyre inkább kitárja kapuit az érdeklődő idegenek előtt – mondta a Turizmus Online-nak Verebélyi György, a község polgármestere. A Gyógyvizek Völgyében elhelyezkedő kis falu nemrég nyerte el a "Magyarország legkedveltebb borvidéki települése" címet.

Erősíti magyarországi kommunikációját a Travel Channel 

A Travel Channel tévécsatorna, a világ vezető, utazás tematikájú műsorainak közvetítője PR ügynökséget választott, amely a jövőben széleskörű kommunikációval erősíti a csatorna jelenlétét itthon.

T-Day, február, Hello Baby Bar - a turisztikai szakma legnagyobb bulija 

Immáron hagyomány, hogy az Utazás kiállítás nyitó napját követően kerül megrendezésre a T-Day, a turisztikai szakma legnagyobb bulija. 2015-ben a Hello Baby Bar ad helyet az eseménynek.

A jeruzsálemi Izrael Múzeum anyagából nyílt kiállítás Szentendrén 

A jeruzsálemi Izrael Múzeum zsidó kéziratok és szertartási tárgyak anyagából nyílt tárlat szerdán a Szentendrei Képtárban – mondta el az MTI-nek Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Ferenczy Múzeum igazgatója, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége (MVMSZ) elnöke.

Észak-Thaiföld: a kulturális sokszínűség és a kalandturizmus hazája 

Nemzetközi utazási kiállításon vettünk részt a thaiföldi Chiang Mai városában, melynek során betekintést nyerhettünk az ország északi régiójának turisztikai kínálatába.

Prága lehet az ünnepek sztárja 

A HOTEL INFO 2014-es ár-érték arány rangsorából kiderül hol kapja a legtöbb szállodai szolgáltatást a pénzéért.Egy biztos: Prágában mindenképpen érdemes megszállni.

Átadták a korszerűsített vasúti pályát Gyomaendrőd és Békéscsaba között 

Átadták a korszerűsített vasúti pályát Gyomaendrőd és Békéscsaba között. A beruházás a Budapest-Lőkösháza vasútfejlesztési programban valósult meg, 38,9 milliárd forintból - hangzott el szerdán Muronyban, a 32,2 kilométer hosszú szakasz átadó ünnepségén.

800 millió forintból újul meg a táci régészeti park 

Mintegy nettó 800 millió forint összköltségű beruházás indul a Tác melletti Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás területén.

Világkörüli kampány a Mercure-tól 

A Mercure szállodalánc új kampányában be akarja bizonyítani a hat lépés elméletét, miszerint a világon két tetszőleges embert hat ember ismeretsége választ el egymástól. Ezért elindították a Six Friends Theory című kampányt, amelyre 2015 januárjától lehet jelentkezni a Facebookon és egy nyertest választanak ki a kalandra. 

A reptéri boltokra nem vonatkozik a vasárnapi zárva tartás 

Jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.

Repüljetek többen együtt, ajándékot kaptok 

A Mikulás, melyet Hollandiában Sinterklaasje-nak, azaz szent Miklósnak becéznek, nem csak a gyerekeknek, hanem a KLM törzsutasainak és a velük együtt utazó családtagoknak, üzleti partnereknek is ajándékot hozott.

Malév-emlékdalt adott ki a technózenekar 

Az utolsó Malév-járat pilótájának elköszönése is hallható a Liquid Limbs zenekar új lemezén. 

Eddig villamos járt ott, most repülő 

Az iparág legfrissebb, de legalább annyira meglepő híre, hogy a Lauda záros határidőn belül megindítja Európa legrövidebb légi járatát Bécs és Pozsony között.

Pezsgőkisokos 

A tradicionális, palackban erjesztett és érlelt pezsgőkről a gasztronómiában vagy borvilágban otthonosan mozgó pezsgőforradalmároknak nem a szilveszter, hanem Champagne, a franciaországi borvidék jut elsőként eszébe. Így vannak ezzel a séfek is, akik a hazai kínálat bővülésével lelkesen támogatják, hogy ne csak az ünnepekkor kerüljön minőségi pezsgő a pohárba. Miben más a tradicionális módon készített pezsgő, mi mellé kínáljuk és mire figyeljünk, amikor bontunk egy palackkal?

Több ezer zeneszámmal bővült a CloudCasting kínálata 

Közel 32 ezer zeneszám került ki az Artisjus jogkezelése alól, miután a svéd Epidemic Sound közvetlen jogkezelésű háttérzenei katalógusát a CloudCasting Kft. képviseli Magyarországon

Macska „tört be” egy duty-free shopba 

Egy orosz kóbor macska beszabadult a vlagyivosztoki duty-free shopba, amely eseménynek a halas pult látta a legnagyobb kárát. Jelen írás a Munchies cikkéből csente a szükséges információkat.

Túrázni és várost nézni megy télen a magyar 

A magyarok mindössze egytizede utazik el télen, főként anyagi okok tartják vissza őket. Akik megengedhetik magunknak, hogy télen is „nyaraljanak”, azok többsége az aktív kikapcsolódást választja: elsősorban kirándulni, túrázni, várost nézni mennek – derült ki a Travel Channel kutatásából1. A tévécsatorna, amely szórakoztató betekintést nyújt a különböző országok kultúrájába és titkaiba, a felmérésben azt is vizsgálta, hogy hova és mennyiért utaznak ebben a hideg évszakban a magyarok.

Egerben a legolcsóbb a szállás az ünnepek alatt 

A trivago.hu szállásár-összehasonlító weboldal adatai szerint a kedvelt úti célok közül Szeged és Eger a legolcsóbb választás azok számára, akik elutaznának az ünnepek alatt.

Januárban hirdetik ki az "Év Szállodája 2014" nyerteseit 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a Magyar Turizmus Zrt-vel együttműködve 2014-ben másodszor hirdette meg a hazai szállodák részére az "Év Szállodája" pályázatot az 5, A 4 és a 3 * kategóriában.

Díjat alapítottak a sommelier-ek 

A 2011-ben alakult Magyar Sommelier Szövetség elnöke, Káli Ildikó kapta a szövetség által idén alapított, és most először átadásra kerülő Par Excellence díjat oktató kategóriában.

Máshol száll le a Wizz Air göteborgi járata 

Január 31-ig a Göteborg City repülőtér helyett a Göteborg Landvetterre érkeznek a Wizz Air gépei.

Felesleges repülőtér-fejlesztések Európa-szerte? 

Feleslegesen költöttek el uniós pénzeket repülőtér fejlesztésekre szerte Európában az uniós számvevőszék vizsgálatának kedden közzétett eredménye szerint.

Amerika minden mennyiségben 

Sikeres évet zár az idén az Amerika-specialista Morton's légi utazási iroda, az általuk szervezett körutazások 98 százaléka elindult a meghirdetett időpontban.

Új tulajdonosnál a QBE Magyarország 

A QBE Insurance (Europe) Ltd. Magyarországi Fióktelepének vezetője, Dénes Attila megerősítette, hogy ausztrál tulajdonosai megállapodást kötöttek a kanadai Fairfax Financial Holdings-szal magyarországi, lengyelországi és szlovákiai érdekeltségének átadásáról. 

Új zágrábi járatokat indított a dubaji légitársaság 

A flydubai öt új közép- és délkelet-európai, köztük a zágrábi célállomással bővíti útvonalhálózatát a növekvő kereslet kiszolgálásának érdekében.

Hétcsillagos szálloda lesz Afrika legmagasabb felhőkarcolójában 

Casablancában, Marokkóban építi fel egy szaúdi befektető Afrika legmagasabb épületét. Több mint kétszer akkora lesz, mint a jelenlegi rekorder, a dél-afrikai Carlton Center.

Erőszakkal vádolnak egy Uber sofőrt 

Őrizetbe vette vasárnap este az indiai rendőrség az önszerveződéssel működő Uber taxivállalat egyik sofőrjét, mert azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolta utasát, egy 25 éves nőt Újdelhiben.

A síerőműtől a nyomtatott házakig 

Körbenéztünk a világban, és összegyűjtöttük a legizgalmasabb városfejlesztési irányokat, amelyek szebbé és élhetőbbekké fogják tenni a városainkat, legyen szó sípályáról egy erőmű tetején, vagy egy közösségi projektről, amely eltökélt az apró városrészek felújításában.

Így változik a vasúti menetrend az ünnepek alatt 

A MÁV-START vonatainak közlekedése igazodik a karácsonyi és a szilveszteri ünnepekhez: 2014. december 23. és 2015. január 3. között módosított menetrend alapján közlekednek a vonatok.

A lengyeleket akarja Észak-Magyarország 

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága tíz partnerrel fogott össze és az idén immár második alkalommal folytatott egész éves kampányt, hogy még több lengyel turista látogasson el a régióba – jelentette ki egri évzáró sajtótájékoztatóján Molnár Anita igazgató.

Beérőben a Ryanair új koncepciója? 

„Kedvesebbek vagyunk az utasainkhoz” - állította Klaudia Kalazna, a légitársaság régiónkért felelős értékesítési és marketing menedzsere sajtósa kedden, Budapesten, a Ryanair jövő évi terveit bemutató esemény alkalmával.

Magasabb sebességbe kapcsol a tokaji 

Széles körű nemzetközi marketingkampány indul 2015-ben a tokaji borok külföldi ismertségének és presztízsének erősítése érdekében. A Tokaj Kereskedőház kezdeményezésére és közreműködésével jövőre a legnevesebb tokaji pincészetek termékei rangos külföldi események egész során mutatkozhatnak be. A nemzetközi kiállítások és vásárok mellett a borászati társaság szakmai konferenciákon, valamint mesterkurzusokon és kóstolókon igyekszik majd a borszakértők, valamint a borkedvelő fogyasztók figyelmét ráirányítani a tokaji borokra. A 2015-ös kampány két legfontosabb célterülete az Egyesült Államok és Kína, amelyek az elkövetkező években a tokaji borok legfontosabb exportpiacává válhatnak. A külföldi marketingakciók mellett cél, hogy minél több külföldi véleményvezér testközelből is megismerje Tokajt. Ennek érdekében a Tokaj Kereskedőház rangos nemzetközi szakmai konferenciákat szeretne házigazdaként vendégül látni Tokajban.

Idén utazási irodákat is teszteltek a próbavásárlók 

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) ügyfélelégedettség kutatása a turisztikai desztinációk recepcióit, utazási irodákat és légitársaságokat tesztelt emailes és telefonos csatornákon. A szituációk egy üdülés tervezésekor felmerülő kérdéseket és nehézségeket rekonstruálták. A kutatás célja az volt, hogy képet adjon a direktkommunikációs csatornák használatáról a turisztikai szektorban.

Hasznos mobilapplikációk Budapestre 

Még ha valaki jól is ismeri Budapestet, akkor is el tud veszni a forgalmat akadályozó felújítások, útlezárások, járatáthelyezések meg egyéb közlekedési anomáliák tengerében, arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag hetente nyit meg egy új kocsma a 7. kerületben és a nagykörúton, szóval még azt sem egyszerű eldönteni, hogy inni hova menjen az ember. Ilyenkor néha jogos segítségül hívni a mobiltelefont.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére