Friss
Már ivókúrával is gyógyítanak Hévízen
A kénes gyógyvíz emberi fogyasztásra is megkapta az Országos Tisztiorvosi Szolgálat engedélyét.
Kik az MSZÉSZ elnökjelöltjei a 2014-15-ös évre?
Az MSZÉSZ 2013 november 21-én a Gellért Szállodában tartja XL. Közgyűlését, ahol megválasztásra kerülnek a Szövetség tisztségviselői a 2014-15-ös évre.
Bréking! Cronut Budapesten!
Bréking! Cronut Budapesten!
Hajléktalanok a Hungexpón?
Tarlós István főpolgármester egy keddi sajtótájékoztatón kijelentette, hogy krízisidőszakban a Hungexpo területén akár tízezer hajléktalant is el tudnak helyezni. A témára ma közleményben reagált a vásárközpont.
Egész évben lehet ferratázni Cseszneken
Miután augusztusban átadták Magyarország első via ferrata útját a bakonyi Kőmosó-szurdoknál, elindultak a vezetett túrák is, így az adrenalinfüggők a hazai sziklákon is próbára tehetik magukat.
Hajóutakat is értékesít a Green Travel
Szerződést kötött a spanyol Pullmantur hajóstársasággal a Green Travel Nemzetközi Utazási Iroda.
Csökken Európa szerepe a hivatásturizmusban
A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatóságának (MKI) képviselői is részt vettek a Kongresszus- és Konferenciaszervezők Nemzetközi Szövetségének (ICCA) 52. kongresszusán, amelyről tapasztalataikban számoltak be.
Milliárdokból újul meg két lovarda
Két kiemelt lovasturisztikai beruházás összesen 3,6 milliárd forint állami támogatásban részesül a közeljövőben - jelentette Budai Gyula államtitkár Szilvásváradon.
Tizenkét magyar borászat mutatkozik be Kínában
A 2013. november 13-15. között Sanghajban első alkalommal sorra kerülő ProWine China szakvásár iránt óriási a kiállítói érdeklődés: 500 kiállító a világ minden tájáról – köztük 12 magyar borászat – mutatkozik be a kínai metropoliszban.
A kocka el van vetve! Itt az új európai imázsfilm
A londoni World Travel Market kiállításon mutatták be idén novemberben Európa új turisztikai promóciós kisfilmjét, amelyet az ETC megbízásából készített a Screen South ügynökség. A négy perces szpotot a EuroShorts „Európa – egy végtelen utazás” című filmes pályázat nyertes alkotói rendezhették. A megmérettetés komolyságát jelzi, hogy a bíráló bizottság elnöki tisztét Sir Allan Parker, tizenkilencszeres BAFTA-díjas filmrendező töltötte be.
Országimázs másképp: Top 5 Budapesten forgatott videóklip
A hazánkat népszerűsítő, nemrégiben bemutatott imázsfilm hatására gyűjtöttük össze a számunkra legszimpatikusabb Budapesten forgatott videóklipeket. Számos világsztárt ihletett meg fővárosunk szépsége.
Borturizmus márpedig nincs...
Bár a borfesztiválok, a nyitott pincék rendezvénysorozata, illetve a szüreti mulatságok sok látogatót vonzanak, mégis a borkóstolás és a gasztronómia marginális marginális szerepet tölt be a magyarok utazási céljainak kiválasztásakor - írja elemző cikkében a NapiGazdaság.hu.
Megújult a MUISZ honlapja
A mai napon élesítette megújult honlapját a MUISZ, amelyen ezentúl naprakész információkat kaphatnak az ágazat dolgozói és az érdeklődők egyaránt.
Elkészült az ország regionális támogatási térképének koncepciója
A 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban az ország egyes régiói eltérő forrásokhoz juthatnak a versenyszabályok alá tartozó tevékenységekhez nyújtható állami beruházási támogatások esetében. Az ország regionális támogatási térképének koncepcióját tartalmazó kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Egy tízhónapos utazás képei négy percben
Egy lengyel fiatal tíz hónapig tartó utazását vágta össze egy videóban. London, Thaiföld, India és Krakkó világába nyerhetünk bepillantást.
Új séf a debreceni Lyciumban
November 4-től Breitenbach Rezső a Hotel Lycium**** Átrium éttermének újonnan kinevezett séfje. A szakember a szintén Debrecenben található No.1 Bisztró étterem konyhafőnöki posztjáról váltott a belvárosi szálloda kedvéért - olvasható a szálloda honlapján.
3D-s film készült a simontornyai várról
Háromdimenziós film mutatja be a simontornyai vár 800 éves történetét. A 11 perces filmet a szekszárdi Pazirik Kft. egy európai uniós turisztikai pályázat segítségével készítette.
Budapesten nőttek, Győrben csökkentek a szállásdíjak
(MTI) - Budapesten 2,77 százalékkal nőttek, míg Győrben több mint 25 százalékkal csökkentek a szállásköltségek 2013 szeptemberében az előző év azonos időszakához képest a hotel.info nemzetközi felmérése szerint, amely 2 millió szállásfoglalási adat alapján készült.
Újbuda birtokba vette a Citadellát
Birtokba vette a Citadellát a XI. kerületi önkormányzat, a hasznosítási pályázat tavaszi kiírásáig a korábbi bérlők ideiglenesen a területen maradnak - jelentette be Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
A városé lesz a hotel
Több éves egyeztetés után úgy tűnik, Sepsiszentgyörgy tulajdonába kerülhet a városközpontban található, jelenleg igencsak lerobbant állapotban lévő egykori Bodok szálloda épülete - írja a Székelyhon.ro.
Harminc guggolás ingyenjegyet ér a moszkvai metrón
Ingyen utazhatunk a moszkvai metrón, amennyiben végrehajtunk harminc szabályos guggolást. A rendkívüli ajánlat december 4-ig érvényes a 2014-es Téli Olimpiai Játékok népszerűsítése jegyében.
Közzétették az Év Bortermelője díj jelöltjeit
(MTI) - Bolyki János, Borbély Tamás, Dúzsi Tamás, Gálné Dignisz Éva és Heimann Zoltán az idei Év Bortermelője díj jelöltjei; az eredményhirdetést december 6-án tartják Budapesten.
Egy éven át tartó programsorozat startol novemberben
Örökség a jövőnek - jövő az örökségnek 2013-2014 címmel indul útjára novemberben a magyar örökségvédelem jelenét bemutató és jövőbeli kihívásaira válaszokat kereső országos programsorozat, amelynek keretében konferenciákat, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket és utazó kiállítást is szerveznek.
Szállodákat koboztak el!
Az olasz rendőrség 150 millió euró értékben kobozott el javakat, köztük két négycsillagos szállodát egy calabriai maffiacsaládtól - jelentette be Reggio Calabria egyik bírósága.
Német városka a venezuelai hegyek között
Elhagyjuk a caracasi völgyet, majd egy kisebb autópályaszakasz után kanyar jobbra és kanyar, kanyar, kanyar… A cél Colonia Tovar, egy város, ahol Guten Tag-gal köszönik a napot, német sört isznak, lakói között sok a szőke, kékszemű és amely egyedülálló Venezuelában.
Budapest drágább lett, Győrben estek a szállodaárak
Miközben Budapesten a szálláskeresőknek mélyebben kell zsebbe nyúlniuk, addig sok Európán kívüli nagyvárosban az előző évhez képest jelentősen spórolhattak a szállóvendégek. Ezt az eredményt mutatja a hotel.info aktuális szobaár-barométere, amely éves szinten 2 millió szállásfoglalási adat alapján készült.
Sótlan, buta és unalmas
A Bland Shire (sótlan) nevű ausztrál kisváros csatlakozott a skót Dull (buta) falu és az amerikai Boring (unalmas) város furcsa szövetségéhez. Céljuk, hogy a nem túl izgalmas elnevezésüknek köszönhetően városaikba csalogassák a turistákat.
Malacságok, szűzérme erdő kincseivel, Kupa borral
Vendég ß Hotel Business Klub, november 25.
Megválasztják Budapest Borát
(MTI) - Évente egy-egy fehér- és vörösbor nyerheti el a Budapest Bora címet, amelyre a főváros első alkalommal írt ki nyílt pályázatot.
Megújul a területfejlesztési rendszer
Megkezdődött a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény vitája a Parlamentben. A javaslat szerint a kormány mérsékelné a területi egyenlőtlenségeket és elősegítené az elmaradottabb területek felzárkózását.
A romániai szállodák több mint 70 százaléka eladó
A romániai szállodák több mint 70 százaléka eladó, mivel nem nyereséges – jelentette ki Dragoş Răducan, a turisztikai munkáltatók szövetségének alelnöke.
Régészeti kincseket találtak az egri várban
Hamarosan felújítják az egri vár Zárkándy bástyáját. Az egri önkormányzat és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. együttműködésével 150 millió forintos beruházást valósítanak meg. Az ezt megelőző régészeti feltárások során különleges kincseket találtak a föld alatt a szakemberek.
25. HSM Szakmai Baráti Kör a Continentalban
A Hospitality Sales and Marketing Szakmai Baráti kör november 12.-én, kedden tartotta rövid szünet után, újabb találkozóját a zsúfolásig megtelt Zara Hotel előadótermében, melynek keretében Juhász István korábbi szervező átadta a stafétát az új brigádnak.
Elfogadták az ingyenes készpénzfelvételt
Az elmúlt egy évben jelentősen drágultak hazánkban a banki szolgáltatások, ennek csökkentése érdekében az Országgyűlés ma elfogadta az ingyenes készpénzfelvételről szóló törvénymódosítást.
Milyen akkor a jó infografika?
Érdekes kutatási eredményeket közöl a FastCo Design a jó infografika tulajdonságairól. Nem baj, ha sok a szín és az sem, ha zsúfolt.
Hat új Airbus A320-assal bővíti flottáját a Wizz Air
A Wizz Air vásárlási és visszlízing megállapodást kötött a CDB Leasing Co. (CLC) vállalattal hat darab új Airbus A320-as repülőgép finanszírozására. A mai listaáron 164 milliárd forintra értékelt gépeket a tervek szerint 2014-ben és 2015-ben szállítják le.
Lengyel-magyar sörfelmérés
Lengyel és magyar résztvevőkkel készült az a felmérés, amely egyebek mellett a sörfogyasztási és -vásárlási szokásokat elemezte. Kiderült többek között, hogy a sör nem feltétlenül a szegények itala, viszont jót tesz a forgalomnak, ha az ember nem magasan képzett, legalábbis Magyarországon.
Videóklip népszerűsíti Hévízt Kínában
Kínaiul énekel, bővöskockát tekerget és élvezi Hévíz szépségeit a nyáron forgatott klip hősnője.
Hatalmas kasza volt a szinglinap
Csupa 1-es: november 11- ezért választották a magányos szívek napjának e dátumot. Az anti Valentin-nap óriási üzleti sikert hozott: arattak az internetes kereskedő cégek, főleg azért, mert aznap mindent kedvezménnyel kínáltak, írja az Asiaport.
Malév: a munkavállalók harmada lesz kielégítve
Tovább húzódik a felszámolás, az egykori malévosok követeléseinek egyharmadára lesz csak pénz.
Januártól tiltják a transzzsírsavat
Várhatóan 2014 januárjában lép hatályba a megengedettnél több mesterséges transzzsírsavat (TFA) tartalmazó élelmiszerek betiltását célzó rendelet.
Már foglalhatók a Neckermann 2014 nyári ajánlatai
2013. november 13-ától foglalható a Neckermann nyári kínálatának túlnyomó többsége a foglalási rendszereken keresztül.
Nagyon lojálisak vagyunk a márkákhoz
Magyarországon a fogyasztók 46 százaléka vásárol olyan üzletben, amely hűségprogramot kínál lojális vevőinek, miközben a magyar kifejezetten lojális a boltjához – derül ki a Nielsen kutatásából.
Minden segítségre szükség van a tájfun sújtotta Fülöp-szigeteken
Magyar segélycsoport is részt vesz a tájfun utáni kárelhárításban a Fülöp-szigeteken. A Turisztikai Világszervezet segítségre szólította fel az utazási vállalkozásokat.
Britney Spears két évig Las Vegasban szórakoztat
Az amerikai sztárkultusz a turizmus számára jó üzletnek bizonyul. Több olyan hírességekkel beharangozott esemény történt az utóbbi pár hétben, amely tömegeket mozgatott meg. Britney Spears a nevadai sivatag közepén tett nagy bejelentést, Jackie Chan kalandparkot avatott Pekingben.
Gyorsabb ügyintézést ígért a kínai turistáknak Szijjártó
Komplex programokkal, termál- és gyógyvízkincsünkre alapozva, gyors ügyintézéssel kívánja tovább növelni vonzerejét hazánk a kínai látogatók előtt.
Egészségturizmus a drogcsempészet szülőföldjén
A klasszikus egészségturisztikai célállomások után (Dél-Kelet Ázsia, Kelet-Európa) a drogbáróiról hírhedt Kolumbia is próbál részesedni a komoly bevételeket termelő üzletágból. Elsősorban az amerikai egészségturistákra koncentrálnak.
Nemzetközi Oktatási Börze
November 21-én 10-19 óra között neves külföldi középiskolák és egyetemek részvételéve kerül megrendezésre a negyedik "Edu Fair Budapest".A börzén a látogatók személyesen találkozhatnak az oktatási intézmények képviselőivel, valamint meghallgathatják előadásaikat.