Gyorsabb ügyintézést ígért a kínai turistáknak Szijjártó

Komplex programokkal, termál- és gyógyvízkincsünkre alapozva, gyors ügyintézéssel kívánja tovább növelni vonzerejét hazánk a kínai látogatók előtt. 

A Magyarországra beáramló külföldi működő tőke jelentős emelkedését hangsúlyozta sanghaji tárgyalásain a háromnapos kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter, aki tárgyalt a Sanghaji Turisztikai Hivatal főigazgatójával, és a Richter Gedeon sanghaji képviseleti irodájának vezetőjével is.

A magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokért felelős kormánybiztos kedden telefonon az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Sanghajban nyitóelőadást tartott egy nemzetközi befektetési konferencián, majd panelbeszélgetésen vett részt Kim Reynoldsszal, Iowa kormányzóhelyettesével és kínai nagyvállalatok vezetőivel.

A magyar kormány Európa egyik legversenyképesebb befektetési környezetét hozta létre Magyarországon azzal, hogy arányos adórendszert vezetett be, megalkotta az egyik legrugalmasabb európai munkajogi szabályozást, átszervezte a felsőoktatást, és német mintára bevezette a duális szakképzést. E nagy rendszerek átszervezése nyomán egy év alatt sikerült megháromszorozni a Magyarországra beáramló külföldi működő tőke mértékét, amely 2012-re elérte a 3,75 milliárd eurót - idézte fel az általa a tanácskozáson elmondottakat Szijjártó Péter.

Szavai szerint Magyarország vált az európai autógyártás egyik fellegvárává, a kelet-európai régió legnagyobb elektronikai gyártójává és a szolgáltató központok kedvelt helyszínévé. Megerősítette: a nagy termelő vállalatok beruházási és bővítési döntéseinek köszönhetően a külföldi működő tőke összege elérte a GDP 80 százalékát, amellyel Magyarország első helyre lépett Kelet-Európában. A kormánybiztos, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ellátogatott az egy hónapja működő sanghaji szabadkereskedelmi övezetbe is, amely könnyített feltételeket kínál külföldi vállalatok tevékenységéhez, így fontos szerepet játszhat a magyar-kínai gazdasági együttműködés fejlődésében, tekintettel arra, hogy a magyar-kínai kereskedelmi forgalom 40 százaléka Sanghajon keresztül bonyolódik le.

A sanghaji önkormányzat főtitkárhelyettesével - aki egyben a sanghaji szabadkereskedelmi övezet ügyvezető bizottságának vezérigazgató-helyettese is - folytatott megbeszélésen Szijjártó Péter elmondta, hogy 2012-ben először sikerült magyar többletet elérni a magyar-sanghaji kereskedelemben, e tendencia folytatása érdekében pedig "szoros együttműködésre törekszünk vízgazdálkodási fejlesztések területén".

Az államtiktár megbeszélést folytatott a Sanghaji Turisztikai Hivatal főigazgatójával, Jang Csing-szunggal is. A megbeszélésen elhangzott, hogy a Sanghajból Magyarországra utazó kínaiak száma évente 30-40 százalékkal nő, és kiemelt jelentőségű a gyógyászati, a kulturális, a sport- és a borturizmus.

Az államtitkár a megbeszélésen elmondta, hogy komplex programokkal, Magyarország termál- és gyógyvízkincsünkre alapozva, gyors ügyintézéssel kívánja tovább növelni vonzerejét a kínai látogatók előtt. Hozzáfűzte, hogy a november közepén Bukarestben rendezendő Kína- Közép-Kelet Európai csúcstalálkozó egyik legfontosabb témája is a turisztikai együttműködés lesz, a régióban pedig Magyarország a kínaiak második legkedveltebb úticélja. 2012-ben 23,5 százalékkal nőtt a Magyarországra érkező kínai turisták száma.

Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy egyeztetett a Magyarországon 300 munkavállalót foglalkoztató Richter Gedeon sanghaji képviseleti irodájának vezetőjével, Gizur Andrással, majd látogatást tett a Huawei 10 000 mérnököt foglalkoztató fejlesztő központjában, és megbeszélést folytatott Csang Csun-hszianggal a Huawei elnökhelyettesével.

Emlékeztetett arra, hogy a Huawei-jel áprilisban kötött stratégiai megállapodást a magyar kormány annak érdekében, hogy a kínai vállalat bővítse magyarországi gyártókapacitásait és egyre több magyar beszállítót kapcsoljon be ellátási folyamataiba. A keleti nyitás stratégia egyik sikerpontja, hogy mára Magyarország lett a Huawei második legnagyobb ellátási bázisa. A cég 1500 embernek ad munkát Magyarországon és célja, hogy 2015-ig valamennyi európai piacra szánt termékét magyarországi üzemeiben állítsa elő, vagy magyarországi logisztikai központján keresztül juttassa el Európába - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.