Turizmus Bankot hozna létre a kormány?

Turizmus Bankot hozna létre a kormány? 

Mivel a szállodaipar évek óta nehezen jut hitelhez, ezért a gazdasági tárca szerint megoldás lehet a három éve fiókban porosodó Turizmus Bank létrehozásának ötlete, írja a Világgazdaság.

Elveszett várost találtak a dzsungelben 

Egy kutatócsoport még a helyiek számára is ismeretlen piramisokra bukkant az ecuadori Amazónia mélyén. A régészek sejtése szerint minden bizonnyal az „Óriások elveszett városát” találhatták az esőerdőben.

Tűz a mátrafüredi hotelben 

Az épület északi oldalán található faapríték tároló helyiségben szabálytalanul hegesztési munkálatokat végeztek, így az éghető anyagok kigyulladtak. Szerencsére mindez csak egy katasztrófavédelmi gyakorlat feltételezett helyzete volt.

Magyar-lengyel összefogás 

2013. november 5-6. között rendezték meg a harmadik magyar-lengyel OFF2013 workshopot. A Calypso program keretében megvalósuló, az Európai Unió által támogatott OFF2013 "előkészítő" projekt átfogó célja a szeniorok(idősek), és a családok elő-, illetve utószezonban történő üdülésének elősegítése Magyarország és Lengyelország között.

Fakultatív kirándulások Miskolcon 

Újszerű szolgáltatást indított a Miskolc-tapolcai szállodákba érkező vendégek részére a Szerviz Iroda Utazási Központ.

Újra HSM Szakmai Baráti Kör 

A HSM (Hospitality Sales & Marketing) Szakmai Baráti Kör november 12-én tartja 25. találkozóját.  

Élénkülő belföldi turizmus 

Szeptemberben 1,6%-kal nőtt a magyarországi szálláshelyek vendégforgalma, a KSH legfrissebb adatai szerint. 

Idén is lesz vadlúd ünnep Tatán 

XIII. alkalommal rendezik meg a Tatai Vadlúd Sokadalmat Tatai Öreg-tónál és az Építők parki madármegfigyelő toronynál 2013. november 29-30-án. 

Márton napon libajárat indul Gemencen 

Gágogó természet mottóval rendeznek Márton-napi programot a Gemenci erdőben. A "libajárat" november 9-én közlekedik.
Drágább árak mellett nőtt a szállodák szeptemberi forgalma

Drágább árak mellett nőtt a szállodák szeptemberi forgalma 

Szeptemberben 1,6%-kal nőtt a magyarországi szálláshelyek vendégforgalma, a KSH legfrissebb adatai szerint. 

A nácik műkereskedője volt 

Eddig ismeretlen mesterműveket is találtak abban a több mint 1400 festményből álló gyűjteményben, amelyet még 2012-ben foglaltak le Münchenben, de csak kedden nyilatkoztak róla először a hatóságok.

Budapesti szálloda a legjobb munkahelyek között! 

Idén 13. alkalommal adták át a Legjobb Munkahely díjakat Magyarországon. Az üzleti sikeresség szempontjából kiemelkedő jelentőségű dolgozói elkötelezettséget tükröző elismerés az Aon Hewitt által végzett országos kutatáson alapul, amelyben közel 90 vállalat 35 ezer dolgozója vett részt.

Háromcsillagos szálloda épül Algyőn 

A régi ifjúsági szállás felújításával háromcsillagos szálloda épül Algyőn, írja a Promenad.hu  

Tizenegy éves lett a Vapiano 

Tízenegy éves születésnapját ünnepelte a Vapiano októberben. A hálózat alapítói 11 éve Hamburgban hozták létre az első éttermüket.

A csend kiállítása a szegedi Art Hotelben 

Csütörtökön nyílik kiállítás Ale Ildikó festőművész munkáiból az Art Hotel Szeged Galériában. A tárlat az „Életcsendek és enteriőrök” címet kapta.

A magyar Forbes alapítóival beszélgettünk 

A Kreatív szerdai konferenciáján bemutatkozott a Forbes magyar kiadása. A lap tulajdonosával és főszerkesztőjével beszélgettünk. A magazin csütörtöktől kapható az újságárusoknál.

Peking a tranzitutasokra gyúr 

Különböző kedvezményekkel ösztönzik maradásra az átutazó turistákat Pekingben. Aki kihasználja, hogy 72 órát vízummentesen eltölthet Pekingben, és eleget költ a reptéren, ötcsillagos szállodában lakhat – fillérekért - tájékoztatott az AsiaPort.

Gyorsétterem a Parlament szomszédságában? 

Az V. kerületi Önkormányzat visszafogott áron és a nyilvánosság teljes kizárásával adta el a Parlament Cafét és a mellette álló házasságkötő termet - írja a Városszíve Blog.

Kevesebb buszsávot, hosszabb zöldeket kér Tarlós 

Kevesebb buszsávot, hosszabb zöldeket, több forgalmat a Nagykörútra - ezt kéri a főpolgármester a Budapesti Közlekedési Központ vezérétől.

90 éve született Alfred Heineken 

Kilencven éve, 1923. november 4-én született Amszterdamban Alfred Henry Heineken holland sörgyáros, aki az egész világon ismertté tette a Heineken sört és vállalatot.

200 milliárd dollár fölött a meleg turizmus 

Rekordév lesz 2014 az LMBT turizmus számára - derült ki a londoni World Travel Marketen rendezett workshopon.

Világháborús gránát lakott madárka helyett a fán 

Több mint 30 évig egy fán tároltak egy világháborús gránátot Lajosmizsén egy családi ház udvarán - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szerdán az MTI-vel.

Fejlődés jellemzi a magyarok vásárlóerejét 

Európai Központi Bank (ECB) kártyatranzakciókkal kapcsolatos nemrégiben publikált statisztikái alapján Az adatok szerint 2007. és 2012. között Magyarországon egyharmaddal nőtt a kártyatranzakciók értéke. Ez a 2007-2012-es időszak alatt 52,83 százalékos növekedést jelent, amely pont a duplája az EU-átlagnak - tájékoztatott a SIX Payment Services, készpénzmentes fizetési megoldás- és infrastruktúra szolgáltató.

A sárvári vasútállomás jelenleg leromlott állapotban van 

Ezért felújítják. Még pénzt is kaptak rá.

Regionális jóllét 

A regionális jóllét és wellness koncepciók alkalmazási lehetőségei és IKT támogatással megvalósuló fejlesztési lehetőségei a Balkánon.

Gyülekeznek már az aranykulcsosok 

A Les Clefs D’Or, azaz a Szállodaportások Aranykulcsos Egyesületének Végrehajtó Bizottsága Budapesten tartja soron következő nemzetközi találkozóját.

Újra támad a pestis Afrikában? 

Madagaszkáron a hatóságok elővigyázatossági intézkedéseket vezettek be, mert pestis járványtól tartanak. A világon Madagaszkár a második, ahol a legtöbb embert halt meg pestisben az elmúlt évtizedben - írja az AfriPORT hírportál.

A Wizz Air alapítója a magyar Forbes első címlapembere 

„Vigyázat, kapitalizmus!” - csütörtökön jelenik meg a Forbes magyarul.

Kedves Beteg, letékvandózom, ha nem viselkedik! 

Ingyenes harcművészeti oktatást nyújt dolgozóinak két kórház Sanghajban, hogy így segítse azokat az agresszív betegek elleni erőszak kezelésében.

Sanghaj a Kínában élő külföldiek kedvenc városa 

Munkalehetőségei, nemzetközisége és életszínvonala miatt Sanghajt szeretik a legjobban a Kínában élő külföldiek, a várost környezeti terheltsége miatt ugyanakkor komoly kritika is éri.

KLM: az ablaknál ülők szállnak be először 

Nem hatékony a beszállás – vélték a KLM utasai, a KLM lépett. És bevezetett a világon elsőként egy forradalmian új beszállítást.

14 új járat, 18 bázis - itt a Wizz Air 2014. nyári menetrendje 

Jövő nyáron 35 országba több mint 280 útvonalon repülhetünk.

Szerbia: töretlen légi piaci fejlődés 

A végén még Belgrádba járunk, hogy keletre vagy bárhova repüljünk?

Ön megbízik a női pilótákban? 

A Sunshine nevű brit online utazási iroda faggatta ügyfeleit a címben feltett kérdéssel. Hát, a válaszok…

Iszunk, de ritkán rombolunk a céges bulikon 

Majdnem minden csapatépítő tréningen fogyasztanak alkoholt a KonferenciaHotelek.hu felmérése szerint. Ez azonban ritkán okoz problémát, a válaszadók felénél még soha nem keletkezett kár a céges rendezvényeken, melyek jellemzően péntektől szombatig tartanak.

Megkezdődött Visegrád városközpontjának felújítása 

Több száz millió forintot költenek főként uniós forrásból Visegrád történelmi városközpontjának rehabilitációjára, egyebek mellett a polgármesteri hivatal és az egészségház felújítására, illetve egy rendezvényház építésére - közölte a munkálatok megkezdése után a település független polgármestere.

Váncsa István libákkal a Gellértben! 

Videóval népszerűsíti hétvégi Márton-napi rendezvényét a Gellért Szálló. A szpotban libák a vendégek és Váncsa István újságíró alakítja az összes munkatársat. 

Sör tengervízzel 

Újfajta italt jegyez egy spanyol sörüzem: a világon elsőként tengervíz hozzáadásával készítenek duplán fermentált sört. A HVG írása.

Kormányzati hátszél, civil aggályok 

Életet lehelne a budapesti Normafa sípályáiba és az egész környékbe a XII. kerület az állam hathatós segítségével. A hazai síélet egyik bölcsőjének felújítása nem feltétlen ördögtől való elképzelés, de nem mindegy, milyen formában valósul meg. A fejlesztés sínre tételét segíti a parlament által szeptember végén viharos gyorsasággal elfogadott Normafa-törvény.

Irány Franciaország 

Franciaország a világ első számú síparadicsoma: a legnagyobb síközpontok közül minden harmadik a gallok földjén található. A síturisták 2012-ben 55,3 millió napot töltöttek síeléssel Franciaországban, ebben szintén az övék a világelsőség. A siker nem véletlen: a hóbiztos síterepek, a pályaszállások és a kedvező ár-érték arányú szolgáltatások valódi versenyelőnyt jelentenek.

A legtöbben családjukkal és utazással töltenék nyugdíjaséveiket 

Egy közvélemény-kutatás szerint a magyarok a nyugdíjaséveiket családjukkal, jó egészségben, illetve utazással szeretnék tölteni, ennek érdekében lemondanának káros szenvedélyükről, és egy esetleges nyereményt is a családjukra költenének.

A közös nyaralás érték 

A közös nyaralás érték

Felhelyezni az országot a világ bortérképére 

A hazai hungarikum közé tartozik a messze földön híres Tokaji történelmi borvidék. A közelmúltban a tokaji aszú is rákerült a hungarikumok listájára. Ebből az alkalomból beszélgettünk a hegyközségek megújításáért és a szőlő-borágazat fejlesztéséért felelős Dr. Kiss Eliza miniszteri biztossal.

„Jó szövetségesek lehetünk…” 

Egy esztendeje került Horváth Viktória a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkári posztjára, és az évfordulóval szinte egy időben készült el a következő tíz esztendő szakmai stratégiáját tartalmazó Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció. Ennek apropóján kérdeztük a szakpolitikust az ágazat aktuális kérdéseiről.

TC: lehet kétmilliárd forinttal kevesebb? 

A kormány benyújtotta a jövő évi költségvetés törvényjavaslatát az Országgyűlésnek; ebben a kabinet 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol – jelentette be október elején Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Megnyílt a megújult Zeneakadémia 

Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyílt meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Zeneakadémia felújított épülete. Bach, Bartók, Beethoven, Dohnányi és Liszt művei, valamint magyar népdalok csendültek fel e jeles alkalommal.

A modern és a gonosz 

Ha azt mondom: Bach, Luther, Zeiss, Gropius, Goethe, Schiller, Liszt és Szent Erzsébet, melyik német tartományra gondolok? Naná, hogy Türingiára! Lágyan hullámzó dombokkal és vadregényes erdőkkel borított vidék ez, teletűzdelve mesébe illő történelmi helyszínekkel.

Két maláj sziget, két különböző világ 

Maláj úti beszámolónk második részében két, egymástól alig 120 kilométerre fekvő szigetre, Penangra és Langkawira kalauzoljuk el olvasóinkat. A minimális távolság ellenére két egyformán különleges, de igencsak eltérő világot ismerhetünk meg.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!