Kiállítás is kíséri a budapesti Víz Világtalálkozót

Kiállítás is kíséri a budapesti Víz Világtalálkozót 

Az október eleji vízügyi világeseményhez, a Budapesti Víz Világtalálkozóhoz kapcsolódóan szokatlan módon citylight és óriásplakát helyeken nyílt kiállítás neves hazai fotográfusok vizes témájú képeiből. 
Az Aquaworld is együtt ünnepel a világgal

Az Aquaworld is együtt ünnepel a világgal 

A Ramada Resort – Aquaworld Budapest 2013-ban is csatlakozik a Turizmus Világnapja kezdeményezéshez. 

Megújulnak az Air France kabinok 

Az Air France Párizsban, az IFTM-Top Resán mutatta be megújuló Economy és Premium Economy osztályát. A kabinokat 2014-ben helyezik forgalomba – ugyanabban az évben, amikor az Air France bemutatja a megújuló La Premiére és Business szolgáltatásainak kínálatát is.  

Újra Kozma Kálmán a Gundel Ház igazgatója 

Alföldy Tádé ügyvezető igazgató 2013. szeptemberében nevezte ki Kozma Kálmánt a Gundel Ház igazgatójává. 
Kilencvenkétezer látogatót fogadott az idei OMÉK

Kilencvenkétezer látogatót fogadott az idei OMÉK 

A rendezvényekkel zsúfolt hétvégén is sokan voltak kíváncsiak az OMÉK-ra: a kiállítás látogatóinak száma a két évvel ezelőttit is meghaladta.

A döntős tizenkettő 

A döntős tizenkettő
Hungarikum lett a tokaji és a libamáj

Hungarikum lett a tokaji és a libamáj 

(MTI) – A csabai kolbásszal, a hízott libából előállított termékekkel, és a tokaji aszúval is bővítette a hungarikumok gyűjteményét a Hungarikum Bizottság keddi, székesfehérvári ülésén – jelentette be a bizottság elnöke.

A Gundel Ház igazgatója Kozma Kálmán 

A Gundel Ház igazgatója Kozma Kálmán

Szüret a Svábhegyen, a Jókai-kertben 

Az immár harmadik Költő utcai szüretet annak jegyében s örömére tartják meg Jókai Mór legendás kertjében, hogy immár több, mint 800 oltványt telepített el a nagy mesélő szőlősének helyén a Kadarka Kör.

Próbavásárolnak a taxisoknál 

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 2013. október 1-től – a jogszabályban meghatározottak alapján – hatósági jogkörben megkezdi a budapesti taxik teljes körű ellenőrzését. Ez magában foglalja a droszthasználat vizsgálatát, a próbavásárlásokat, valamint a Budapesti Közlekedési Központtal közösen végrehajtott ellenőrzéseket.

Újdonságok a Germanwings jövő nyári kínálatában 

A Germanwings közzétette 2014. március 30. és október 25. között érvényben lévő nyári menetrendjének egy részét.

Tőkeemelés a Tokaj Kereskedőháznál 

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatósága elfogadta a Tokaj Kereskedőház Zrt. - Magyarország egyetlen állami borászata - 1,5 milliárd forintos tőkeemelését, amelynek célja a társaság teljes körű modernizálása - közölte a vagyonkezelő kedden az MTI-vel.

Négy új hungarikumot hirdettek ki 

Székesfehérváron ült össze szeptember 24-én a Hungarikum Bizottság és döntött azokról az előterjesztésekről, amelyek a hungarikumok és a magyar értékek tárát újabb kincseinkkel gyarapítja és elfogadásra került a Hungarikum védjegy is.

Finn roadshow-n mutatkozott be turisztikai kínálatunk 

A finn utazási irodák szövetsége, a S.M.A.L. társult tagjai számára szervezett roadshow-n vett részt a Magyar Turizmus Zrt. észak-európai képviseletének vezetője, Székely György, szeptember közepén. 

Magyarország az ASTA kongresszuson 

Szeptember 16-19. között, Miamiban zajlott a világ legnagyobb turisztikai szervezetének, az Amerikai Utazási Irodák Szövetségének (ASTA - American Society of Travel Agents) közel 1000 fős konferenciája, ahol a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete is részt vett további 86 kiállító mellett.

Emlékhely lesz Karel Capek egykori prágai villája 

Emlékhellyé és kulturális központtá alakítják át Karel Capek, a világhírű cseh író egykori prágai villáját, amelyet a cseh főváros 10. kerületének önkormányzata a napokban vett meg az örökösöktől.

Idén is lesz Nagy Magyar Turizmusnap Ausztriában 

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében idén október 3-án immár harmadik alkalommal rendezik meg a Nagy Magyar Turizmusnapot (Großer UNGARN Tourismustag) Bécsben, ahol egész napos randevút ad egymásnak az osztrák és magyar turisztikai szakma.

Bécsben mutatkozott be a Zeneakadémia turisztikai koncepciója 

Rendhagyó sajtótájékoztatón mutatták be a hamarosan újjászülető budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia programjait és turisztikai koncepcióját a bécsi magyar nagykövetségen, 2013. szeptember 17-én.

Patagónia óriásai Budapesten 

Ez az év a dinoszauruszokról szól a Magyar Természettudományi Múzeumban – jelentette be Bajzáth Judit főigazgató-helyettes a „Patagónia óriásai – Argentin dinoszauruszok” című kiállítás sajtóbemutatóján 2013. szeptember 24-én. A nemzetközi összefogással megvalósuló interaktív kiállításon a világ legnagyobb és legöregebb dinoszauruszait ismerhe meg a közönség szeptember 28. és 2014. július 31. között.

Tartalék gépet küldött az Alitalia 

Tartalék gépet küldött kedd hajnalban az Alitalia, az éjszaka a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hajtóműprobléma miatt kényszerleszállást végrehajtott utasszállítója helyett - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére.

Jól alakulnak az Anubis Travel egyiptomi foglalásai 

Az Egyiptomban történtek ellenére továbbra is nagy az érdeklődés a hurghadai nyaralások iránt az Anubis Travelnél, tudtuk meg az utazásszervezőtől.

2015-re készül el a Tüskecsarnok 

A kormány határozata szerint összesen legfeljebb 9,3241 milliárd forint keretösszegben kerülhet sor 2013 és 2015 között annak a programnak új koncepció szerinti megvalósítására, melynek keretében befejeződik a lágymányosi Tüskecsarnok és az új uszodakomplexum beruházás.

Szüret, musttal, pezsgővel 

A desszertnek való épp elfér az ülés alatt, oda még két karton vizet is begyömöszölünk valahogy, hátul, a kisbusz rakterében a leves alapanyag, a csirkemellnyársakkal meg a kacsából, libából készült fenséges előétellel nagy egyetértésben himbálódzik.

Hamarabb pénzükhöz jutnak a magyar zenészek 

Európa vezető online zenei jogkezelő szervezetének tagja lett a magyar Artisjus, ez több előnyt is jelent a magyar zenészek számára. 

A kincskeresés már elindult 

A tavaly elfogadott nemzeti értékeinkről és hungarikumokról szóló törvényt a közvélemény főként a hungarikumokkal kapcsolatban említi. Ugyanakkor a törvényalkotónak legalább annyira kiemelt célja az is, hogy ne csak a „csúcsteljesítmények” kerüljenek így a kirakatba, hanem minden olyan más érték is, amelyek egy-egy település, megye számára fontosak, gasztronómiai, turisztikai, kulturális vagy egyéb szempontból. Hogyan kutathatók fel ezek az értékek a gyakorlatban, többek között erről beszélgettünk dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselővel, a Veszprém megyei Értéktár Bizottság elnökével. 

Magyar buszmegállón ámul a Yahoo bloggere 

A Yahoo hokis újságírója, Harrison Mooney, aka Puck Daddy tette ki ezt a buszmegállót, amely az Alba Volán hokicsapatát reklámozza.

Nemzetközi vízió a fenntartható közlekedésért 

A Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. 2013.09.17-én részt vett a TRANSDANUBE nemzetközi projektje keretében Pozsonyban megrendezett konferencián. 

Milliókból fejlődik a vajdasági turizmus 

Négy új pályázatot mutatott be a napokban Újvidéken Miroslav Vasin tartományi gazdasági, foglalkoztatási és a nemek egyenjogúságáért felelős titkár, írja a Magyar Szó. 

Egész télen repülhetünk Tunéziába 

Ha megfelelő lesz az érdeklődés, egész télen közlekedhet a Taurus Reisen tunéziai charterlánca – közölte az utazásszervező.

Drágább a pohár, mint ami benne van 

Drágább a pohár, mint ami benne van

Gombamód szaporodnak a minisörgyárak Csehországban 

"Szeptember közepén országszerte 189 minisörgyár működött, és ez a szám az év végére 200-ra emelkedik" - jelentette ki Jan Surán, a minisörgyárak cseh-morva szövetségének elnöke újságírók előtt, hétfőn Prágában. A szövetség azzal számol, hogy ez a szám néhány éven belül legalább 300-ra emelkedik.

Először tartottak magyar pálinkafesztivált Amerikában 

(MTI) - Először tartottak magyar pálinkafesztivált az Egyesült Államokban, a New Jersey Állambeli Lindenben.

Eredményes volt a Szentkirályi első féléve 

A Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács termelési adatai szerint 2013 első félévében több mint 595 millió liter vizet palackoztak hazánkban (ennek 13,6%-át forgalmazta volumenben a Szentkirályi), ami 1,78%-kal több a tavalyi év azonos időszakához képest.

Szlovén-magyar sommelier program 

A ZalaiBorút Egyesület jóvoltából a nyáron huszonöten vehettek részt sommelier képzésen. A program hazánkban és Szlovéniában zajlott, és célja az volt, hogy a finom magyar borok mellé igazi szakértők is „teremjenek” - írta a Zalai Hírlap Online.

Polgárőröket vetnek be a vendéglátók 

Három soproni vendéglátóhely üzemeltetői fogtak össze a Deák tér éjszakai nyugalma érdekében: ők finanszírozzák a jövőben a Soproni Polgárőr Egyesület hétvégi járőreit - adta hírül a Kisalföld.

Mégis bekacsolva maradhatnak a kütyük felszálláskor! 

A Federal Aviation Administration (FAA) tanácsadó testülete várhatóan enyhíteni fog azon a szabályozáson, amely a technikai eszközök fel- és leszálláskori használatára vonatkozott a repülőgépeken.

Elhaladt az idő az utazási irodák felett? 

A Time magazin is elővette a témát: szükség van-e az utazási irodákra? 

Elektromos rollerrel Szegeden 

Élménygazdag Szeged címmel a Tourinform Szeged iroda és a szegedi Ex-Ante 2002 Kft. meghívására turizmussal foglalkozó újságírók látogattak el szeptember közepén Szegedre, ahol a város új attrakcióit és turisztikai szolgáltatásait mutatták be.

Lezárult a gárdonyi TDM kialakítása 

Gárdony Város és Térsége Turisztikai Egyesület  38.950.000,- Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a Közép-dunántúli Operatív Program „Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása” elnevezésű pályázata keretében a "Gárdony Város és Térsége Turisztikai Egyesület (TDMSz) tevékenységeinek fejlesztése II." című, KDOP 2.2.1/A-11-2011-0004 azonosító számú projekt megvalósítására. Ez az összeg a 2%-os ÁFA kompenzációnak köszönhetően 40.447.080,- Ft-ra emelkedett.

Teljesen megújult a Gold Hotel 

Öt hónapig tartó rekonstrukciós munkálatok után, májusban teljesen megújulva nyitott újra a budapesti Gold Hotel Wine & Dine.

Enter Hungary - első szingapúri magyar napok 

Enter Hungary címmel rendezvénysorozatot szervez Magyarország Szingapúri Nagykövetsége október 22-25. között. Az Első Szingapúri Magyar Napok fő célja Magyarország, a magyar kultúra és a magyar cégek láthatóságának, megjelenési lehetőségeinek növelése az ázsiai államban és ezen keresztül a régióban. 

Újra a Bizottság előtt a Normafa ügye 

A Normafa-projektet érintő újabb módosítási javaslatokról tárgyalt az OSTBszeptember 23-án.

A víz jegyében rendezik a Turizmus Világnapját 

A víz jegyében zajlik az idei Turizmus Világnapja szeptember 27-én - hangzott el a világnaphoz kapcsolódó eseményeket beharangozó sajtótájékoztatón a Széchenyi Fürdőben.

130 éve született Gundel Károly 

130 éve, 1883. szeptember 23-án született a legendás vendéglátó dinasztia tagja, Gundel Károly, vendéglő és szállodaigazgató, gasztronómiai szakíró. Az ő esetében sokszorosan igaz a mondás: az alma nem esett messze a fájától, hiszen édesapja nem más, mint Gundel János bajor származású vendéglős.

Kitiltják a buszokat a bécsi belvárosból 

Budapesten sem ismeretlen jelenség a szűk belvárosi utcákat blokkoló turistabuszok látványa. Az osztrák főváros lakóinak azonban elegük lett a belvárosi buszkáoszból. Ki is tiltják nem csak a turistabuszokat, de a városnéző járműveket is - írta meg a Kurír.

A kúrtaxát csak a turizmusra! 

„A turisztikai szakma több évtizedes elvárása teljesülhet a turizmusról és vendéglátásról szóló önálló törvény megalkotásával – áll a szaktárca válaszában, melyet arra a kérdésünkre küldtek: hogyan áll a törvény előkészítése és mit tartalmaz a társadalmi vitára bocsátandó tervezete, azok után, hogy egy éve a kormány „visszadobta” az akkori jogszabálytervezetet? - írja a Sonline.hu

Felfújható űrszállodák 

Robert Bigelow amerikai milliárdos, aki vagyonát ingatlan ügyletekkel szerezte, újabban az űrszállodákkal foglalkozik - adta hírül a Gépnarancs.

Az MSzÉSz is csatlakozott 

A Magyar Turizmus Zrt. idén is nagyszabású vendégbarát akciót hirdetett a világnaphoz kapcsolódóan. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete az esemény központi témájaként a turizmus és a víz kapcsolatát jelölte meg.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!