Enter Hungary - első szingapúri magyar napok

Enter Hungary címmel rendezvénysorozatot szervez Magyarország Szingapúri Nagykövetsége október 22-25. között. Az Első Szingapúri Magyar Napok fő célja Magyarország, a magyar kultúra és a magyar cégek láthatóságának, megjelenési lehetőségeinek növelése az ázsiai államban és ezen keresztül a régióban. 

Az esemény egy a maga nemében teljesen újszerű kezdeményezés. Szingapúrban az elmúlt években nem volt ilyen nagyságrendű többnapos, több területet érintő magyar szervezésű rendezvény.

Az Enter Hungary megszületéséhez hozzájárult a kormány keleti nyitás politikája, illetve a magyar cégek oldaláról egyre nyilvánvalóbbá váltó megjelenési igény, amelynek támogatását a Nagykövetség szívesen vállalta fel eddig és fogja ezután is – mondta Faragó Csaba Magyarország szingapúri nagykövete a szeptember 19-én, Budapesten tartott sajtóreggelin.

A régió iránt érezhetően megnőtt az érdeklődés, amelynek kiindulópontja az Európai Unió és Szingapúr közötti hamarosan életbe lépő Szabadkereskedelmi Megállapodás (EUSFTA). Alkalmat akartunk teremteni arra, hogy a magyar cégek élni tudjanak az EUSFTA által biztosított lehetőséggel és a térséggel kapcsolatos ismereteik, kapcsolatrendszerük bővüljön. A rendezvény ilyen módon bátorítja és keretet teremt a kétoldalú üzleti lehetőségek egymásra találására – tette hozzá Faragó.

Azonban nem csak a magyarok figyelme irányult az ázsiai térség felé, hanem növekedésnek indult az Ázsiából Magyarországra beutazó turisták száma is. A KSH adatai szerint idén júliusig már 466 ezer éjszakát töltöttek nálunk az ázsiai turisták, ez 21 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez a szám 2012-ben 739 ezer éjszakán zárt, míg 2000-ben mindössze 522 ezer volt.

2010-ben elhatároztuk, hogy új piacok felé nyitunk és Magyarország népszerűsítésébe kezdtünk Dél-Amerikában, valamint a Dél-kelet ázsiai térségben. Ennek eredményeképpen a térségből beutazó turisták száma érezhetően megnőtt. Jelenleg az ázsiai turisták átlagosan csak egy-két éjszakát töltenek nálunk, azt is többnyire a fővárosban és főként a kulturális programok iránt érdeklődnek. Ennek megváltozatásában nagy szerepe lehet az Enter Hungary-hoz hasonló eseményeknek, így fontosnak tartottuk, hogy az MT Zrt. képviseltesse magát a rendezvénysorozaton. Éppen az Enter Hungary rendezvényével egy időben, október 23-25. között jelenik meg Magyarország – a V4 országok nemzeti turisztikai szervezeteivel együtt – a szingapúri ITB Ázsia nagyszabású turisztikai kiállításon is, amelyre jelentős a vállalkozói érdeklődés: eddig már hat magyar cég jelezte részvételi szándékát – fejtette ki Horváth Gergely a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

A rendezvénysorozat első eseménye a 2013. október 22-én megtartandó Focus on Hungary üzletember találkozó, melynek elsődleges célja a magyarországi üzleti potenciál bemutatása, ugyanakkor a magyar kultúra, s Magyarország mint turisztikai célpont megjelenítése.

Az eseményen résztvevő közel 30 magyar cég kiválasztása esetében a nagykövetség a minél szélesebb körű és színesebb megjelenésre törekedett, így a Focus on Hungary rendezvényen képviselteti magát többek között a bank, biotechnológia, élelmiszeripar és élelmiszerkereskedelem, számítástechnika (IT), környezetvédelem és vízkezelés, turizmus, borászat, munkaerő kölcsönzés, tanácsadás és biztonsági nyomtatási szektor is. A találkozón részt vesznek a szingapúri gazdasági és politikai élet befolyásos szereplői, együttműködő partnerei, szervezetei és cégei.

A rendezvénysorozat második napján, október 23-án National Day of Hungary néven Magyarország nemzeti ünnepének alkalmából diplomáciai fogadásra kerül sor.

A meghívottak között megtalálhatók kormányzati szereplők, a külügyminisztérium vezetői, a diplomáciai testületek vezetői, kereskedelmi kamarák képviselői, az oktatás jeles képviselői és azok a partnerek, akik a nagykövetség mindennapi munkáját nap, mint nap segítik.
Az Enter Hungary rendezvénysorozatot október 24-én és 25-én a Taste Hungary zárja. Ezen a két napon a magyar konyha és borászat remekeit kínálva a szervezők bepillantást nyújtanak hazánk gasztronómiájába.

A szingapúri magyar nagykövetség az eseménysorozattal egy új hagyományt szeretne teremteni. Az októberi rendezvény szervesen illeszkedik a kormány keleti nyitás politikájába és a Külképviselet gazdasági koncepciójába, valamint a közeljövőben megvalósítandó események sorába – hangzott el zárásképpen a sajtóreggelin.

A rendezvénysorozat helyszíne a HILTON Singapore Hotel.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.