"Nagyon régóta foglalkozom már ezzel a világgal és azt tűnt fel, hogy egyre több női borász dolgozik Magyarországon. Tavasszal egy kóstoló előtt Csetvei Krisztinával és Luka Enikővel beszélgetve született meg a könyv ötlete" - idézte fel a szerző. Szabó Edit hozzátette: első kötete, a Nagy Séfkönyv a Corvina Könyvkiadónál jelent meg 2014-ben, ezért ismét őket kereste meg egy olyan interjúkötet ötletével, amelyben vannak receptek és borok is.

A koncepció szerint minden borásznő kiemeli két borát és elmond két azokhoz illő családi receptet is. Mint hangsúlyozta, a női borászok vagy a boraik nem mások, mint a férfiak és azok borai, legfeljebb annyiban, amennyiben két ember vagy két bor különbözik egymástól. "Nem az a lényeg, hogy ők nők, hanem hogy mindegyiküknek van egy gyönyörű története. Engem mindig az izgat, hogy kiben mi lakik: az a bor, amit letesz, milyen embernek a kezéből származik" - mondta el Szabó Edit. A kötet szereplői természetesen elmesélik, hogyan indult a pályájuk, milyen nehézségeket kellett átélniük azért, mert nők - jegyezte meg, hozzátéve: a borászat ugyanis férfias szakma, régen legalább is mindenképpen az volt.

Nyúlné Pühra Beáta például felidézi, hogy miután elvégezte az egyetemet, több borászathoz beadta a jelentkezését. Egy szekszárdi borászatnál már majdnem eljutott az interjúig, mikor felhívták, hogy tévedés történt: Bélának olvasták a Beátát, pedig a pincéjükbe nő legfeljebb laborosként vagy takarítónőként teheti be a lábát. De Berecz Stéphanie is azt mesélte el, hogy szülőhazájában, Franciaországban sem volt nagy nyitottság a női borászok iránt, amikor ő végzett az egyetemen. Ezért is jött tanulmányútra Magyarországra, a tokaji Disznókő Pincészethez, mert úgy gondolta, hogy az itteni tapasztalatokkal majd könnyebb lesz elhelyezkednie a pályán, végül azonban itt telepedett le és alapított családot. Csetvei Krisztina közgazdásznak készült és a palack ergonómiájával kezdett foglalkozni. Elment a Béres Szőlőbirtokra, ahol az akkori főborász, Bárdos Sarolta fogadta, így gondolkodott el azon, hogy ez már női szakma is - számolt be a szerző. Szabó Edit hozzáfűzte: ma már ez sokkal egyszerűbb, senki nem csodálkozik azon, ha valaki nőként borásznak megy. Nem úgy, mint amikor Gálné Dignisz Éva az egyetemre jelentkezett: szőlész szakon akkor még két ponttal alacsonyabb volt a ponthatár a férfiak, mint a nők számára. Mostanra eljutottunk odáig, hogy akár ebben a könyvben is szerepelhetett volna akár még több női borász, a kötet ezért egyfajta szubjektív válogatás - jegyezte meg Szabó Edit.

Huszonhat nő szólal meg a könyvben, a legtöbben Tokajból, de sok más régióból is: Villányból, Badacsonyból, Mórról, Zalából, Szekszárdról, a Mátrából, Etyekről, Sopronból, a Kunsági Borvidékről, Somlóról. "Ez egy női könyv, de az első visszajelzések alapján nem csak nők olvassák. Ezek őszinte emberi történetek, szép és izgalmas sorsok. Rendkívül tanulságosak is, ezért nem az a lényeg, hogy nőkről vagy férfiakról szólnak. A könyv szereplői egy olyan terepen indultak el, amely nem volt szokványos egy nő számára, de hittek benne, ezért sikeresek tudtak lenni" - mondta el a több mint kétszáz oldalas kötetről Szabó Edit.