Amikor a lengyelek, az amerikaiak és a magyarok együtt ünnepelnek

A LOT Polish Airlines május elején közvetlen járatokat indít Budapestről New Yorkba és Chicagóba. Az ezen alkalomból rendezett nyitó gálát a Budapest Marriott Hotel báltermében tartották. 

Az eseményen beszédet mondott Jerzi Snopek, magyarországi lengyel nagykövet, David J. Kostelancik, a budapesti Amerikai Nagykövetség követtanácsosi rangú helyettes misszióvezetője, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, valamint Maciej Wilk, a LOT operatív igazgatója is.

„Szeretek úgy gondolni a LOT-ra, mint az álmodók vállalatára. (…) Ez azt jelenti, hogy ez egy vállalat, ahol az emberek álmai valóra válnak.” - mondta Maciej Wilk. Így talán nem véletlen, hogy a légitársaság flottáját az utóbbi időben Dreamlinerekkel bővíti.

A LOT operatív igazgatójától megtudtuk, hogy Budapest a lengyel légitársagág második euróai bázisa. Elmondása szerint május elejéig a magyar a legnagyobb Európai piac volt közvetlen new yorki vagy chicagoi összeköttetés nélkül. Mindez annak ellenére, hogy Budapestről átlagosan 20%-kal többen utaztak New Yorkba, mint Varsóból. Az operatív igazgató kiemelte, hogy az új járat cargo lehetőséget is tartogat: nagyjából 12 tonna árut tudnak szállítani egy út alatt.

A tervek szerint az év feléig 60 magyar légiutas-kísérő teszi meg a Budapest - New York és a Budapest - Chicago utat. A Budapest-New York út 9 óra 45 percet vesz majd igénybe, egy héten négszer lesz elérhető: hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap. A Budapest-Chicago vonalon pedig 10 óra 15 perces repülési idővel kell számolni keddenként és szombatonlént. 

 


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.