Jelentős számú járattörlés a British Airways-nél
Több mint 150 járatát törölte egy informatikai hibára hivatkozva a British Airways, ráadásul pont egy olyan napon, amely 2019 óta a légi közlekedés egyik legforgalmasabb napjának ígérkezett.
Főként belföldi és európai járatot törölt május 25-én, csütörtökön a British Airways. A közeledő ünnepi hétvége miatt több repülőgép is teljesen tele volt, így az érintett utasok száma valószínűleg meghaladja a 25 ezret, írja a The Independent cikkére hivatkozva az index.hu hírportál.
Csütörtök délután ötvenöt rövid távú járatot, este még huszonegy induló járatot töröltek. Péntek reggel harminchat érkező járatot töröltek, mivel a gépek és a pilóták csütörtök este rossz helyen tartózkodtak. Ezenkívül a British Airways újabb negyvenhat pénteki járatát törölte, köztük az Athénba, Varsóba, Reykjavíkba és Tiranába induló és onnan érkező járatokat.

A British Airways szóvivője elmondta, bár járataik túlnyomó többsége pénteken is közlekedik, az előző nap tapasztalt technikai probléma kihatása miatt néhány, Heathrow-ról induló, rövid távú járatot törölniük kellett.
Elnézést kértünk azoktól az utasoktól, akiknek a járatát ez érintette, és felajánlottuk nekik, hogy átfoglalhatnak egy másik járatra nálunk vagy egy másik légitársaságnál, vagy kérhetik a pénzük visszatérítését, írták, hozzátéve, hogy tudnak a technikai problémáról, és jelenleg is dolgoznak annak elhárításán.