hirdetés
hirdetés

Működő szankciók: kevesebbet utaztak az oroszok

Európából szinte teljesen kiszorultak az orosz turisták, aminek a legfőbb oka nem túl meglepő módon a közvetlen járatok hiányában és a korlátozásokban keresendő - írja a Roadster.

hirdetés

Görögország tavalyelőtt az orosz turisták legkedveltebb úti céljainak top tízes listájában szerepelt, 2022-ben viszont mintegy nyolcvan százalékkal csökkent az odautazók száma, vagyis 31 300-an érkeztek.

Míg korábban egy jegy Oroszországból Európába átlagosan három-négyszáz euróba (120-160 ezer forintba) került, most az átszállások miatt ezer eurónál (körülbelül 400 ezer forintnál) kezdődnek az árak, a repülési idő pedig háromról nyolc-huszonnégy órára nőtt.

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos


Szintén nyolcvan százalékkal esett a Görögországba, Olaszországba és Spanyolországba vízumot igénylők száma. A még mindig érkező látogatóknak a fele jön turisztikai céllal, míg a másik fele úgy tekint az utazásra, mint ablakra Európába. Lengyelország, Finnország, Csehország és a balti államok ugyanakkor szinte egyáltalán nem fogadtak orosz turistákat a korlátozó intézkedések bevezetése óta, így egész Európát nézve a csökkenés kilencven-kilencvenöt százalékos.

Az orosz és ukrán turistákra jelentősen támaszkodó Cipruson, mintegy hatszázmillió eurós veszteséget könyvelhetett el a szektor.


hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk