A Kvarner-öbölben a Terrával

Versenyt hirdetett a Terra Reisen partnerirodái részére: a legjobb eredményt elérők egy tanulmányúton vehettek részt a horvátországi Kvarner-öbölben, május elején. A résztvevők köre lefedte az egész országot: Szentestől Szentgotthárdig és Pécstől Győrig.

Nem az volt a verseny célja, hogy a legnagyobb partnerirodák munkatársait hívják meg, hanem azokat, akik adott időszakban a legtöbbet fejlődtek. Közéjük tartozik Szabó Mária is, aki két társával januárban nyitotta meg a Fórum Travel Centert Debrecenben. Februártól kínálják a Terra Reisen útjait, köztük a horvátországi programokat, és néhány hónap alatt 17 ezer eurót teljesítettek.

Pedig, amint kérdésünkre elmondta, korábban nem foglalkoztak ezzel a termékkel. „Nekünk fehér folt volt Horvátország. Most már tudom mit fogunk kínálni, el tudom mesélni, milyenek az apartmanok, és milyen látnivalók vannak itt – hangsúlyozta Szabó Mária.

A résztvevők között akadt olyan, akik még soha nem látott tengert, és olyanok is, akik még nem jártak Horvátországban

Csákány Csaba, a World of TUI csoporthoz tartozó Terra Reisen magyarországi igazgatója, utunk vezetője szerint azért szervezik a tanulmányutakat, hogy a munkatársak tudják, mit kínálnak, valamint hogy egymást is megismerjék, kicseréljék a tapasztalataikat. A magyar nyelvű katalógusban több mint 100 szálláshelyet kínálhatnak, az osztrák katalógusban szereplőkkel együtt összesen hétszáz szálláshelyük van Horvátországban.

A tanulmányút során elsősorban a katalógusban szereplő, a magyarok által kedvelt szállodákat, apartmanokat keresték fel a meghívottak. 

Kőbe vésett adomány 

A Kvarner-öböl szolgáltatóival való ismerkedést Krk sziget legfiatalabb településén, Njivicén kezdtük, ahol a háromcsillagos Hotel Beli Kamikban szálltunk meg.

Utunkat Baskában folytattuk, ahol felkerestük a Hotel Corinthia-Baskát, és megtekintettük a híres Bascanska Ploca, a legrégibb horvát nyelvemlék értékes másolatát. Az 1100-ból származó és 1865-ben felfedezett kőtáblán egy adományozásról esik szó, amelynek során Dmitar Zvonimir horvát király egy bencés apátságnak adományozott földterületet. A kőtáblára a glagolita ábécé felhasználásával vésték fel a horvát nyelvű feliratot.

Aki a Kvarner-öbölben nyaral, nem hagyhatja ki Opatiját a látnivalók közül. Az ország leglenyűgözőbb városai között tartják számon, az Osztrák–Magyar Monarchia idején a századforduló elegáns társaságának nagyvilági üdülőhelye volt. A wellness- és spa-szállodáknak, az előkelő éttermeknek és a hatalmas kiterjedésű parkoknak köszönhetően a településen a mai napig érezhető a századfordulós hangulat. A Lungomare sétányon található Lány a sirállyal című szobor Zvonko Car szobrászművész munkája, és 1956-os elkészülte óta Opatija szimbólumának számít. Felkerestük Opatija első nyaralóját, a fantasztikus gazdagságú Angiolina villát, megcsodáltuk fantasztikus virágoskertjét és parkját, melyet Iginio Scarpa, egy rijekai nemes kereskedő építtetett 1844-ben feleségének, Angiolinának.

Crikvenicában három szállodát is szemügyre vettünk, a tour operátor képekkel és teljes szobakínálattal ellátott katalógust állított össze a partnerirodák képviselőinek erre az útra, amelyben szállásértékelő is volt. Ebben arra kerestek választ, hogy a katalógusban feltüntetettek információknak megfelel-e az adott szálloda, vagy apartman. A szoba tengerre nyílik-e, van-e terasza, hűtője, légkondija, hajszárítója, és kérnek-e ezekért külön pénzt. Az út során Rajkay Eszter, a Terra Reisen munkatársa segítette eligazodni a kérdések és válaszok rengetegében a résztvevőket. 

A magyarok kedvence

Crikvenicával szinte egybeépült, a 3 km-re délkeletre, egy szép, csendes védett öböl partján található Selce, mely egyike a Kvarner-öböl mellett található kisebb nyaralófalvaknak. Változatos strandok, sörözők, éttermek várják itt a vendégeket. A városka központjához közel egy különösen szép homokos strand található. A magyarok legkedveltebb üdülőhelyének számító településen a Hotel Selcét és a Varazdin szállodát néztük meg. Tavaly 360 honfitársunk nyaralt ebben a kényelmes szállodában, amely alig 50 méterre fekszik a tengerparttól. Két külső- és egy belső medence szolgálja még a vendégek kényelmet a 8 emeletes, 175 szobás szállodában, ahol ingyenes wifi és klimatizált, teraszos étterem is a rendelkezésükre áll. 

Rab sziget „rabjai” 

A csoport egyöntetű véleménye szerint az út során felkeresett helyek közül a Rab sziget volt a legszebb. Az alig 22 km hosszú, legszélesebb pontján is csupán 11 km-es, közel 10 ezer lakosú sziget egy igazi gyöngyszem az Adrián.

A Hotel International megtekintése után a Hotel Villa Barbat felfedezésére indultunk. Utóbbi a butikszállók közül is a legszebbnek bizonyult, rusztikus hangulatú épületével, kiváló szakácsával, olajmúzeumával. A sziget legnagyobb, 1200 literes olivaolajtartó amfórája is itt található.

Suha Puntán a Hotel Évát néztük meg, majd Lopárra utaztunk, ahol a San Marinó Hotelben szálltunk meg, ahol a bátrabbak meg is fürödtek a 18-20 fokos hőmérsékletű tengerben. Könnyű dolgunk volt, mivel ehhez a védett öbölhöz, partrészhez lassan mélyülő tenger tartozik. Még a Balaton déli partja is eszünkbe jutott, mert hosszan kellett gyalogolni, amíg a mélyebb vízhez értünk. Homokos strandja és sekély vize miatt a kisgyerekes családoknak a legideálisabb pihenőhely. A közeli San Marino szállodakomplexum pedig minden igényt kielégít.

A legbőségesebb horvátországi tengerparti szálláskínálattal hazánkban a Terra Reisen rendelkezik – tudtuk meg Csákány Csabától, aki elismerte, számára is kellemes meglepetés volt San Marino üdülőfalu.

Lopar szépen fel van újítva, és ilyen sekély strandot még nem láttam itt – tette hozzá. Az itteniek megtanulták a turistákat szeretni, barátságosak és kedvesek. A vendég úgy érzékeli, ha a fürdőszoba nem is új annyira, de a helyiek kedvessége ezt felülmúlja.

- A világ legjobb terméke lehet a kezedben, ha nincs, aki eladja – emelte ki Csákány Csaba. - Ilyen pontos, lelkes és érdeklődő csoportnak még életemben nem szerveztem tanulmányutat, ezt külön köszönöm mindenkinek! Számunkra nagyon fontos, hogy az irodákkal szoros együttműködésben legyünk, az idén ezért is mentünk el vidékre, Győrben, Szegeden és Pécsett mutattuk be a katalógusunkat.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.