A Baywatch sztárjai és Dobrády Ákos a Green Travel szezonnyitóján

A Green Travel szezonnyitó katalógus-bemutató partnerpartiját szokás szerint a budavári Hilton Hotel Budapestben rendezte meg az elmúlt hétvégén. A Török Köztársaság magyarországi nagykövete, Sakir Fakili is megtisztelte jelenlétével az estet, amelynek sztárfellépője Dobrády Ákos volt. A rendezvényen elhangzott, hogy tavaly a Green Travel szállította a legtöbb charterutast Magyarországról.

A hajnalig tartó program a Green Travel híradójával kezdődött. Dukai Regina konferálta fel a társaság tavalyi évének legfontosabb eseményeit. Láttuk, hallottuk, hogy az októberi törökországi tanulmányútjukon 180 értékesítő vett részt, az utazásszervező munkatársainak szerepelésével még egy Baywatch-epizód is készült az út során.

A filmből az is kiderült, hogy tavaly heti 19 törökországi charterjáratuk volt a főszezonban, hét study túrát szerveztek, rendeltek 10 új autóbuszt, melyek közül hat már megérkezett. 2016. januárjában workshopot rendeztek Velencén 160 partner és 35 török szálloda részvételével.

A profi híradó után Göktas Merdol ügyvezető köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy eljött az estre Sakir Fakili török nagykövet, az észak-ciprusi török köztársaság konzulja, Selda Cimen és Papp Gábor, Hévíz polgármestere.

Elhangzott, hogy a cégcsoport árbevétele impozáns növekedést mutat: 2013-ban 10,3 milliárd forint volt, amely 2014-ben 15,1 milliárdra, tavaly pedig 19 milliárdra nőtt. Tavaly heti 32 charterjáratunk indult, és 2015-ben a magyar charterpiacon tour-operátorként a legtöbb utast mi szállítottuk – jelentette ki büszkén az ügyvezető. Hozzátette, hogy kiemelt partnerük, a Freebird légitársaság vitte tavaly Magyarországról a legtöbb charterutast. Az idei évben is bízik a társaság a török üdülőhelyekben: már 100 hotelben rendelkeznek garanciális helyekkel, ugyanakkor erősítenek Görögországban és Horvátországban is.

Az idén nyári programokkal kapcsolatban megtudtuk, hogy Antalya mellett Izmirbe és Bodrumba is indulnak charterjáratok, ugyanakkor Észak-Ciprusra megduplázzák tavalyi kapacitásaikat, heti két járatot indítanak a Tailwind légitársasággal. Az MSC hajóútjait az idén is foglalhatják náluk a partnerek. Már 130 viszonteladó iroda viseli a Green Point-emblémát, ezeknek az irodáknak az összesített forgalma 54%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – tudtuk meg Göktas Merdoltól. A beutaztatás terén is folyamatos a növekedés, idén a tavalyi forgalom háromszorosára számít az ügyvezető. Ezért került sor a buszbeszerzésre. Magyar rendszámú buszok, magyar sofőrökkel viszik a vendégeket szerte Európában – emelte ki Göktas Merdol.

A társaság 600 m2-es standdal lesz jelen az Utazás kiállításon. Az est folyamán Sakir Fakili nagykövet is szólt az egybegyűltekhez. Kiemelte, hogy két évvel ezelőtt törölték el a vízumkényszert honfitársaink számára, azóta 30%-kal többen utaztak hozzájuk magyarok. A török városok biztonságosak, a török konyha kiváló, a vendégszeretet páratlan és a tenger csodálatos – invitálta hazájába a magyarokat a török nagykövet. Az elegáns vacsora után Dobrády Ákos meglepetésvendéget óriási üdvrivalgás fogadta, dalaira tombolt a közönség.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.