A versenyképességhez szükséges a fürdőszolgáltatások áfacsökkentése

A Magyar Fürdőszövetség - tagságának egységes támogatásával - kezdeményezte a kormánynál, hogy a jelenleg érvényes 27 százalékról 18 százalékra csökkenjen a fürdőszolgáltatások áfakulcsa 2018. január 1-jétől.

A szövetség pénteki, MTI-nek küldött közleménye szerint így a hazai turizmus három fő szolgáltatási pillére - a fürdők mellett a szálláshelyek és a vendéglátás - teljes egészében a kedvezményes áfakörbe tartozna, ezzel jelentősen erősödne a teljes turisztikai ágazat tőkeereje és nemzetközi versenyképessége.

Rámutatnak, hogy jelentős versenyhátrányt okoz az ágazatnak, hogy az EU-tagországok közel fele alkalmaz a magyarországinál lényegesen alacsonyabb, 3-17 százalék közötti kedvezményes áfakulcsot, közöttük több szomszédos tagállam is.

Kiemelik: a magyarországi fürdőkultúra az 550 üzemelő fürdőegységével kiemelkedő értéket képvisel Európában. Évtizedek óta sikeresen járul hozzá az ország ismertségéhez. A hazai gyógy- és élményfürdők, uszodák évente közel 40 millió fürdőbelépést regisztrálnak, ezzel évente nettó 144,4 milliárd forint bevételt generálnak. A foglalkoztatáshoz és a turizmust jellemző szezonalitás csökkentéséhez közel 8 ezer dolgozó teljes munkaidős alkalmazásával járul hozzá a fürdőágazat. A tíz leglátogatottabb hazai turisztikai célpont közül 7 település - Budapest, Hajdúszoboszló, Bük, Hévíz, Eger, Zalakaros, Sárvár - hagyományos fürdőváros.

A szövetség hatástanulmánya szerint az alacsonyabb áfakulcs miatti bevételkiesés az állami költségvetésben csak marginális lenne, öt év alatt megtérülne. Az áfacsökkentés hatására egyéb adó- és járuléknemekből befolyó magasabb költségvetési bevételek csökkentenék a központi költségvetés bevételkiesését, hatása azonban országos minőség-emelkedéshez vezetne a fürdők modernizálása mellett.

Az áfacsökkentéssel a fürdőknél maradó többletforrást a fürdők a bérek emelésre, állagmegőrzésre és infrastrukturális fejlesztésekre kívánják fordítani, tehát a megtakarítást visszaforgatnák a nemzetgazdaságba - hangsúlyozták.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.