Budapest fejlesztésének jelene és jövője

A Magyar Művészeti Akadémia a Pesti Vigadó 150. évfordulója alkalmából konferenciát rendezett a Vigadó Makovecz termében. Köszöntőt mondott Tarlós István főpolgármester, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fekete György professzor, a MMA elnöke is.

A délelőtti előadások az épület – egyben kulturális intézmény – létrejöttéről, a világi romantikus építészet stílusfejlődéséről, a Pesti Vigadó tervezésének történetéről, valamint a kultikus épületben egykor zajló irodalmi és zenei rendezvényekről szóltak.

A délutáni előadók a Vigadó jelenét és jövőjét a budapesti kulturális élet hátterébe illesztve taglalták. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes átfogóan ismertette a fővárosi önkormányzat kezelésében működő számos kulturális intézményt, melyek egyéb, vonzó adottságokkal kiegészülve (gyógyfürdők, gasztronómia, nagyszabású rendezvények) egyre több turistát vonzanak.

Dr. Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes rámutatott a főváros értékvédelmi és értékteremtő tevékenységére. Ennek eredményeként 2010-2014 között, a kerületekkel együttműködve 230 milliós támogatással – uniós forrásokkal kiegészülve – egész sor emblematikus épületet, teret segítettek megújulni. További, most induló projektek – Széll Kálmán tér, Nyugati-tér, Állatkertben a Pannon Park – biztosítják Budapest arculatának szépítését és vonzerejének növelését.

Így szépült Budapest

Dr. Fürjes Balázs kormánybiztosnak jutott a hálás szerep, hogy felsorolja, mennyit épült és szépült Budapest az utóbbi években. Ludovika campus, Erkel színház, Zeneakadémia, BMC, Erzsébet tér és Kossuth tér, Várkert Bazár, Olimpia park és természetesen a Pesti Vigadó. A Rudas és Lukács gyógyfürdők, a Ferencvárosi stadion és a 4-es metró befejezése kerekítik ki a képet. Budapest reneszánsza ez, melyet a kormány 150 milliárdos adósság-átvállalása tett lehetővé. A következő évek is nagyszabású fejlesztéseket ígérnek – ilyen a Puskás Stadion felújítása, a Dagályfürdő bővítése, a Liget-projekt, a Konferencia Központ és a Népliget felújítása.

Fejlesztés és új épületek a Liget Budapest projektben

Dr. Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az utóbbi évtizedek legnagyobb múzeumi fejlesztését ismertette. A Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója a napokban indul, különös tekintettel az eddig romos Román csarnok megújítására. A külön múzeumi raktár és látványtár építése már a kivitelezési tervnél tart. A Liget Budapest új múzeumi épületeinek tervpályázatán kihirdették a győzteseket. 2015-re biztosított a 15 milliárdos keret a projekt folyatására. Nem övezi azonban egyértelmű egyetértés a mega-projektet. Az érintett pesti belvárosi kerületek lakossága a számukra elérhető utolsó zöld felület zsugorodásától tart, és ami a beharangozott nagy látogatószám-növekedést illeti, félelmük nem alaptalan. Tény, hogy a Liget jelenleg elhanyagolt, és a park felújítása nagyon időszerű. A miniszteri biztos prezentációjában bemutatott fotók azt hivatottak bizonyítani, hogy a Városliget nincs kihasználva. A londoni és New York-i „példaképek” zsúfoltságukkal azonban inkább elborzasztóan hatottak. Az építész szakma legalább a Néprajzi Múzeum jóváhagyott épületén szeretett volna valami halvány utalást látni népi vagy magyar jellegű építészetre.

Változtak az utazási szokások

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese a turizmus és a kultúra együtthatásáról beszélt. A turizmus a világon, Magyarországon és Budapesten egyaránt növekedett az elmúlt években. 2010-2014 között Budapesten közel 30 százalékkal emelkedett a turisták száma. A turizmus, mint világjelenség nagy változáson esett át az utóbbi években: többen többfelé és olcsóbban utaznak. Érdeklődési körükben az élmény került az első helyre, nem a statikus látnivalókat (képtár, műemlék, múzeum), hanem a vibráló sokszínűséget keresik. Lehet azonban egy kulturális-szakrális építményt is vonzóvá tenni, mint ezt a Pannonhalmi Apátság bizonyítja. Az MT Zrt. – összefogva Budapest kulturális „zászlóshajóival” – sikeres nemzetközi kampányt folyatatott és folytat, készek együttműködni a Vigadóval is.

Audio guide a Vigadóban

Sághy Attilától (Forster Központ elnöke) megtudhattuk a Vigadó felújításának nem egyszer drámai nehézségeit, és a mai – mindenki által elismert – állapot mögött rejlő hatalmas szakmai munkát.

„Visszahozni a Vigadót a köztudatba” mottóval hangzott el Dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkárának előadása. A Vigadó a művészet minden ágának tökéletes feltételeket kínál, ugyanakkor kongresszusi, kiállítói célokra és incentív rendezvények bonyolítására is ideális. Az épületet szépségéért látogatók jobb kiszolgálása érdekében hamarosan többnyelvű audio-guide-os idegenvezetés is elérhető lesz.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.