Eger Katowicébe, a lengyelek Egerbe utaztak

A lengyelországi Katowicében mutatkozott be Eger, ezt követően pedig 30 lengyel utazásszervező szakember érkezett Heves megye székhelyére.

A lengyelországi Katowicében mutatkozott be a november 17-én, kedden megrendezett turisztikai bemutatón Eger városa. A Magyar Turizmus Zrt. varsói képviselője által szervezett, sikeres rendezvényen részt vett a Lengyel Turisztikai Kamara alelnöke, valamint a sziléziai kamara vezetője és számos utazásszervező szakember és turisztikai újságíró. A turisztikai eseményt nem véletlenül Katowicében szervezték meg: a városnak 350.000 lakosa van, de a településsel a szó szoros értelmében összeépült agglomerációban összesen 3 millióan élnek: jelentős létszámú és fizetőképes piacról van tehát szó.

A bemutatón prezentációt tartott Habis László polgármester, aki Eger történelmi értékeinek fejlesztését, a megújuló Egert mutatta be. Részletezte, hogy az önkormányzat és más városi szereplők milliárdos nagyságrendű, uniós támogatású programjai során megújult a Líceum, az Érseki palota, a történelmi belváros, valamint folyamatban van a turisztikai attrakciófejlesztés a Várban, s hogy egy, Egerből egészen a Bükkig vezető, összefüggő kerékpárút-hálózat épül. A városvezető beszélt a lengyel-magyar baráti kapcsolatok egri vonatkozásairól. Bemutatta az egri lengyel emlékhelyeket, az egriek és lengyelek kapcsolatának jó példáit, s kiemelten szólt a 2014-es államelnöki találkozóról, a Magyar-Lengyel Barátság Napjáról is, melyet gazdag kulturális program kíséretében Egerben tartottak.

Habis László, Eger polgármestere így összegezte a katowicei prezentációt: "A prezentáción jól érzékelhető volt a két nemzet közötti szimpátia. Elsődleges célunk az volt, hogy főként a családos és idősebb lengyel polgárokhoz szóljunk. Bemutattam azt a sokrétű pályázati, fejlesztési-beruházási tevékenységet, amit Eger Önkormányzatánál végzünk azért, hogy a gazdag egri értékeket megóvjuk, s a városunkat 21. századi, vonzó turisztikai célponttá tegyük. Látni kell, hogy mai világunkban egyre inkább felértékelődik az exkluzív utazásokkal szemben a térségi, közép-európai turizmus szerepe, s hogy lengyel-magyar vonatkozásban különösen jó lehetőségeink vannak."

Az eseményen az Eger Városi Turisztikai Kft. (Tourinform Iroda és a helyi TDM szervezet képviseletében) ügyvezetője, Hegedűsné Majnár Márta a sokrétű egri kulturális életről és városunk gazdag programkínálatáról, valamint Eger szálláshelyeiről adott átfogó tájékoztatást a turisztikai szakembereknek és a lengyel szakmai médiának.

Lugosi Dénes, az Eger Termál Kft. igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak egri „vizes-fejlesztései” csökkentették a gyógyfürdők szezonfüggőségét. A cégvezető kiemelte az egri Török fürdő egyedi értékét, autentikus gyógyhely- és wellness szolgáltatásait.

A katowicei programon természetesen jelen volt az egri bor is: egy innovatív helyi borászat mutatta be az Egri Borvidéket és az itt készülő csodálatos nedűket.

A prezentációkat követően az utazásszervezők és turisztikai újságírók egy sikeres workshop keretében ismerhették meg részletesen, hogy Eger milyen vonzerőkkel és programokkal várja a lengyel vendégeket.

Egerbe érkeztek a turisztikai szakemberek

November 18-án, szerdán 30 lengyel utazásszervező szakember érkezett Egebe a 17-i, katowicei prezentáció folytatásaként.

Az esemény programja a következő:

10.30 – Líceum
13.20 – Vár
14.45 – Török fürdő
17.30 – Fúzió Borcentrum
18.30 – Beatles Múzeum, este pedig szépasszonyvölgyi program szerepel a kínálatban.

A csoport csütörtökön az AÉS Birtokra látogat (Venyige Spa), illetve a Bolyki Pincészetet tekinti meg.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.