Fejlesztések és kihívások a természeti térségekben

A Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus Menedzsment mesterszakán, a Desztináció- és örökségmenedzsment specializáción tanuló végzős hallgatók a hazai természeti térségek fejlesztésével foglalkoztak, Dr. Sziva Ivett szakirány- és kutatásfelelős vezetésével. Az eredményeket a hallgatók 2016. május 14-én, prezentációs napjuk keretében mutatták be.

A több irányú fejlesztés helyzetelemzés, pozicionálás, hálózati tervezés, élménytervezés, márkastratégia és kommunikációs stratégia kialakítását foglalta magában. A hallgatók egymás versenytársainak nevezhető térségekkel foglalkoztak az együttműködő versenyzés (így pl. információk, kutatási eredmények megosztásának, közös gondolkodás, ötletelés) gyakorlása érdekében a következő desztinációkban: Bükk, Mátra, Pilis, Zempléni-hegység, Salgótarján és Medves-fennsík, Aggteleki-karszt.

A hallgatói projektek és kutatások vezetője, Dr. Sziva Ivett számított a kihívásokkal teli munkára, amely során az egyik nagy kérdés az volt, vajon a természeti egységekben működő TDM szervezetek mennyire képesek a tájegység előnyeit felismerni és kihasználni, továbbá a versenyző együttműködés dinamikáját stratégiai szemszögből látni és kezelni. Sajnálatos tapasztalat volt az, hogy a természeti egységek kevéssé használják ki a földrajzi lehatárolás adta lehetőségeket, és ritka a tudatos (pl. a térség közös fejlesztéséért induló, a versenyzést bizonyos kiemelt kérdések – többek között fejlesztések, márkázás, online kommunikáció - esetében letenni tudó, fejlett, hosszú távú, a pályázatokon átívelő) együttműködés.

A hallgatók záró projektjükben a desztinációk márkázását végezték el feltáró célú, kérdőíves kutatásuk során, amelynek alapjait (lehetőség, nyitottság alapján) a TDM szervezetekkel egyeztették. A kutatás során márkaértékek, márkaszemélyiségek, logó- és szlogentervek kerültek kialakításra, azon tapasztalattal, amely során a kérdőív eredményei esetenként felülírták a hallgatók által korábban látni vélt összefüggéseket, és a kutatás „mit gondolnak mások igazán rólunk” kérdése bátor megismerésének fontosságára hívták fel a figyelmet. Mindezen tanulságok reményeik szerint hasznos fejlesztési irányokat jelenthetnek a desztinációk részére, ezért az eredményeket nagy örömmel osztják meg az érintetett szervezetekkel és az érdeklődőkkel.

(A fotón balról jobbra: Balázs-Bécsi Krisztina, Gulyás Gábor, Berende Alexa, Buda Anikó, Szakácsi Kitti, Wagner Frida, Lányi Rita, Révi Anna, Serény Oktávia Éva, Zádor Andrea, Péter Timea, Szabados-Kraft Anima, Kelemen Gábor, Dr Sziva Ivett (kutatásvezető és konzulens oktató), Dr Kulcsár Noémi (opponens oktató), Kis-Nagy Gergő, Tárnoki Dániel, Krausz Tímea, Takács Diána, (a fotón nem látható, de a projektben részt vett) Sárpataki Emőke)


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.