Gyógyturizmussal, lovasiskolával, falusi asztallal erősítene Mezőkeresztes

A dél-borsodi kisváros, Mezőkeresztes földrajzilag kedvező helyzetben van, hiszen az M3-as autópályáról gyorsan megközelíthető. Ennek ellenére csak átmenő turisták keresik fel a települést. A helyiek ezen a lovas-, a gyógy- és a gasztroturizmus fellendítésével szeretnének változtatni.

A turisták egy gyors megálló után általában tovább utaznak, főleg pihenésre a közeli gyógyfürdőkbe: Bogácsra, Mezőkövesdre, Miskolctapolcára, Tiszaújvárosba vagy Egerbe. Pedig más turisztikai látványosságot is kínálnak az érdeklődőknek – tájékoztatta lapunkat Majoros János polgármester. A főutca mentén látni Kossuth Lajos patinás mellszobrát 1902-ből, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az első ilyen alkotás volt a neves politikusról. Közvetlenül mellette találjuk a városháza klasszicista épületét, az egykori elöljárósági hivatalt. Előtte két szobor áll, a világháborús hősökre, valamint a forradalmár költő Petőfi Sándorra emlékezve.

Munkácsy Mihályt is inspirálta

A város központjának közelében láthatjuk a valamikori Hoffmann-család klasszicista stílusú kúriáját, amelyet felújítottak és ma egy gazdasági szervezet központja. Ebben az épületben élt egykor Munkácsy Emilné (Hoffmann Julianna). A szájhagyomány szerint a kúriában több napot töltött el a rokon Munkácsy Mihály, a kiváló festőművész. Vélhetően Mezőkeresztesen és a közeli Tardon talált olyan, úgynevezett "ősmagyar típusokat", amelyeket az 1895-ben festett Honfoglalás című alkotásához használt fel. Ez a monumentális mű ma az Országház egyik ékessége.

A mezőkeresztesi ligetes környezetben emelkedik a Magyarok Nagyasszonyáról elnevezett katolikus templom, amely különleges neoromán stílusával a kisváros egyik gyöngyszeme. A főutca végén pedig a középkori eredetű református templom található. Ez egykor csaták színhelye volt és védelmi erősségként is használták.

A városvezetőtől azt is megtudtuk, hogy Mezőkeresztest már az őskorban is lakták, az 1400-as évek közepén pedig V. László királytól mezővárosi rangot kapott. Ám a történelem viharai nem kímélték a települést, miután 1596 október végén itt vívták a "Borsod Mohácsa" néven elhíresült csatát, ahol a törökök arattak győzelmet a magyarok fölött. Az áldozatokra Lakatos József helyi fafaragó alkotása emlékeztet a főutca egyik parkjában. Ezt minden évben a csata napján, október 26-án megkoszorúzzák. A városháza előcsarnokában pedig emléktáblát helyeztek az ütközet emlékére. Ebben a valamikori mezővárosban ma már csak nyomokban lelhetők fel azok a hosszú kőépületek, amelyek valamikor fontos portái voltak az itt élő családoknak. Egyébként a település – nagyközségként – a XX. század elején élte fénykorát.

Tájház és kirakodóvásár

2009 óta újra városként működik Mezőkeresztes, ahol az elmúlt időszakban tájházat is nyitottak. Egy régi boltíves, tornácos parasztházat vásárolt az önkormányzat, amely a térségre jellemző építészeti elemeket tartalmaz. Itt a helyi lakosok által összegyűjtött régi tárgyakat, berendezéseket mutatják be az érdeklődőknek. A legújabb attrakcióként a mezőkeresztesi férfikórus ruházatát láthatják a vendégek.

Valamikor ebben a kisvárosban az egyik színfoltnak számítottak az állat- és kirakodóvásárok, melyeket nemrég élesztettek újjá. A Leader-program keretében ugyanis pályáztak és támogatást nyertek el korszerű vásártér kialakítására. Az idén ez el is készült, és az új létesítménnyel a város az országos vásárlistára is felkerült. A sokakat vonzó bemutatót szeptembertől havi rendszerességgel tartják Mezőkeresztesen.

Majoros János azt is elmondta, hogy nemrég a város művelődési házában a Négyesen működő Bese Természetvédelmi Egyesülettel közösen először rendezték meg a mezőségi gyümölcsfesztivált. Az egész napos programon szakmai eladásokat tartottak a tájfajtákról és azok szerepéről. Természetesen az érdeklődő családok gyermekeiről sem feledkeztek el, nekik is szórakoztató programokat szerveztek. Bíznak abban, hogy ezt a találkozót a következő években is megrendezhetik majd.

A lovas és a gyógyturizmusban látják a jövőt

Az önkormányzat fontos feladatának tartja, hogy turisztikai szolgáltatásokat nyújtson az érdeklődő vendégeknek. Ezért Mezőkeresztesen a lovas és a gyógyturizmus fejlesztésében látják a jövőt. A korábbi években ugyanis a városban elismert lovasiskola működött, amelyet ismét szeretnének beindítani. Évekkel ezelőtt a település központi részén olajat keresve próbafúrásokat végeztek. A szakemberek azt állapították meg, hogy bizonyos rétegekben gyógyvíz található. A fúrásokkal igazolták, hogy 300-600 méter mélységben például 38-42,5 fokos, 1600 méteren pedig 80-90 fokos gyógyvíz rejlik. Hosszabb távon – erre alapozva – a gyógyturizmust szeretnék fejleszteni, melyhez viszont befektetőt igyekeznek megnyerni.

Azt is elhatározták, hogy többnyelvű weboldalt fejlesztenek Mezőkeresztesről. Ezzel az a céljuk, hogy minél több ország turistáinak közvetítsenek hasznos információkat a település életéről: szeretnék felhívni a figyelmüket a látványosságokra és a megvásárolható ingatlanokra is.

Az utóbbi időben a város fiatal lakóinak körében egyre többen kezdtek el sertéstenyésztéssel foglalkozni. Ez a vélemények szerint jó alapot teremthet ahhoz, hogy felépítsék azt az elképzelt falusi asztal programot, mellyel gasztronómiai ajánlatokat tehetnek majd, főleg a helyi ételek népszerűsítésére. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területfejlesztési programhoz kapcsolódva az úgynevezett Zöld város rehabilitációs projekt keretében kerül sor a főutcai fasor rehabilitációjára, emellett további fákat is telepítenek, valamint parkokat is létesítenek a városban.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.