Hová kerül a budapesti szállodahajók szemete?

A címben feltett kérdésre örvendetes választ adhatunk: egy frissen kialakított zöld kikötőbe viszi a Mahart Passnave speciális hajója a szállodahajókon összegyűlő hulladékot. A példás környezetvédelmi projektet ma mutatták be a sajtó munkatársainak. 

A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. a legnagyobb múlttal rendelkező személyhajózási vállalkozás Magyarországon, amelyben 2013 októberétől kezdve a többségi tulajdonos ismét a Magyar Állam lett. A cégben, a megszerzett szakmai tapasztalathoz jelentős innováció is párosul, így rövid-, közép- és hosszútávú céljai között folyamatosan versenyképességének megőrzése, valamint a hazai és EU előírások példaszerű betartása szerepel, ezáltal egyszerre növelve az állami bevételeket és építve Magyarország imázsát.

A MAHART Services kikötői szolgáltatásának elmúlt éves tapasztalatai rámutattak, hogy Budapesten az FKF Nonprofit Zrt. közútról történő napi rendszeres szemétszedése, az éttermi állóhajók, a nemzetközi szállodahajók, valamint a rendezvényhajók esetében komoly emissziós terhelést jelent az amúgy is túlzsúfolt pesti alsórakpartnak.

Felismerve a fenti problémát, a fenntartható fejlődés valamint a jövőért érzett felelősség jegyében a MAHART PassNave 2015-ben vásárolta meg Hollandiából azt a hajót, amelyet kizárólag önerős beruházás keretében alakított át hulladékszállító hajóvá. A 17.5 méter hosszú, 4.72 méter széles műanyag, így könnyen manőverezhető hajó, amely 2x280 kW Volvo motorral ellátott.

Egyeztetve a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. szakembereivel, a MAHART 2016 tavaszától az MS Tersus segítségével egy olyan vízoldalról történő szemétszedést valósít meg, amely könnyebbséget jelent minden hajózásban érdekelt vállalkozás részére, továbbá kevésbé környezetszennyező, így hosszútávon a MAHART PassNave-nek, mint állami többségi tulajdonban lévő cég társadalmi felelőségvállalását erősíti.

A 12 - 16 darab 0.8 köbméteres tárolóedényt befogadni képes hajó semmilyen formában nem zavaró, hiszen a tárolóedények a hajó hasában vannak elhelyezve, így a város lakói, valamint az ide látogató külföldi és belföldi turisták mindösszesen egy közös designnal készült, egyébként különleges kialakítású hajótestet látnak.

A szemét kirakodására pedig - a FŐKERT Nonprofit Zrt. szakembereinek köszönhetően - egy eddig még soha nem látott zöld kikötőben kerül sor, amely a Dráva utcánál került kialakításra. A kikötő kialakításával a rakpart forgalmát nem zavaró módon kerül sor az összeszedett hulladék átrakodására, amelyhez a FŐKERT Nonprofit Zrt. és a MAHART PassNave Kft. egy zöld oázis pontont valósított meg, így egy ipari létesítmény helyett egy új, üde színfoltot láthatnak az arra autózók.

A hajótest formája, valamint a tervezett technológia miatt az átrakodás semmilyen zajterheléssel sem jár. A hulladékszállító hajó a nyár folyamán ugyan még próbaüzemként, de már napi szinten került bevetésre. A sokszor napi 12 órás műszakok mindennemű fennakadás nélkül zajlottak le, így e tapasztalat alapján nyugodtan kijelenthető, hogy a hajó hosszútávon is hatékonyan fogja kiszolgálni a hazánkban kikötő szállodahajókat.

A hajót megrendelés alapján indítja a MAHART PassNave Kft., a hajó személyzete még a 24 órával korábban leadott megrendeléseket is minden további nélkül ki tudja szolgálni. A hajó a nemzetközi hajóállomás területén éjszakázik, kora hajnaltól egészen késő estig kiszolgálva a megrendelőket. Az első hónapok tapasztalata alapján a hajó kb. 30-40 köbméter szemetet tud naponta szelektív formában elszállítani, ami 7-8 darab 180 fős kabinos hajó kiszolgálását jelenti.

A Budapesten kikötő nemzetközi kabinos hajók, látva a sokkal gyorsabb hulladék begyűjtési folyamatot elismeréssel adóznak az ötlet előtt, így hétről hétre egyre több hajó kéri a vízoldali szemétszedést, amely a környezetvédelem mellett, a nemzetközi hajók logisztikai dolgát is nagyban megkönnyíti.

A beruházás 200.000 euró értékben a MAHART PassNave önerős beruházásaként valósult meg. Ez a fejlesztés a fővárosi és állami együttműködés mintapéldájaként hozzájárulhat mind a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt., FŐKERT Nonprofit Zrt., mind pedig a többségi állami tulajdonban lévő MAHART PassNave Kft. még pozitívabb megítéléséhez is.

 


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.