Indul a lovas turizmus a Pilisben

A Pilisi Parkerdőben ünnepélyes keretek között nyitották meg a Pilis Ride erdei lovas úthálózat első szakaszát, így a gyalogos és kerékpáros túrázás mellett már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység legszebb részei. A tulajdonosi támogatással zajló program részeként 4 nyári istállót építettek, és kijelöltek 56 kilométernyi erdei lovastúra-útvonalat is - tájékoztatott szerdán a Pilisi Parkerdő Zrt.

A Pilisi Parkerdő Zrt. turisztikai termékkínálatában új elemként jelent meg a lovas túrák szervezésének lehetősége: a főváros környéki erdőket kezelő erdőgazdaság ünnepélyes keretek között nyitotta meg a Pilis Ride útvonalhálózat első szakaszát, ami a Visegrádi-hegységben és a Pilisvörösvári-medence térségében kínál erdei lovaglási lehetőséget. A Földművelésügyi Minisztérium tulajdonosi támogatásával megvalósult fejlesztés során 4 erdei szálláshely mellett nyári istállót létesítettek, és az erdei utakon kijelöltek összesen 56 kilométernyi, lóval is végigjárható túraútvonalat. Az ingyenesen használható, legalább 2,5 méter széles űrszelvényű utak nagyobbik része Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu és Pilisszentlászló térségében fut, de lehet lovagolni Csobánka és Pilisszentkereszt között, továbbá a Pilisvörösvárt, Pilisszántót, Piliscsévet és Kesztölcöt összekötő útvonalon is.

Visegrádon, az Apátkúti Vadászháznál és a Mogyoró-hegyen is egy-egy 4 állásos nyári istálló épült, míg a Pilisszentkereszt melletti Som-hegyi Turistaháznál, illetve a Szentendre feletti Kő-hegyen 6 állásos istállókat alakítottak ki. Az istállók mindenütt már meglévő erdei szálláshelyek mellett épültek, így hosszabb, több napos túrák is könnyedén szervezhetők. Az ingyenes úthasználat mellett az istállók igénybevételéért azonban már egy jelképes összeget fizetni kell, lovanként napi 2500 forintot, viszont a szolgáltatás tartalmazza a ló ellátásához szükséges széna, szalma és víz árát, valamit a szükséges eszközök használatát, és további 1000 forintért még takarmány is igényelhető.

A Pilisi Parkerdő területén 2016-ban alakították ki a kerékpárosoknak szóló Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózatot, amin azóta is folyamatosan nő a látogatók száma. Ennek a turisztikai és rekreációs koncepciónak a folytatása a Pilis Ride lovas úthálózat, ami a kor másik igényére, az erdei lovas túrák lehetőségének biztosítására ad választ.

Az útvonalakat az erdőben lóval járó erdész szakemberek közreműködésével alakították ki, hogy a ló és lovasa szempontjából biztonsággal végigjárható, a természet szempontjából pedig a leginkább kíméletesek legyenek. Mindemellett az erdőgazdaság felhívja a figyelmet, hogy csak gyakorlott lovasok induljanak erdei túrára, és ők is kisebb csoportokban, semmiképpen se egyedül! Az erdei környezet, a vadon élő állatok, a gyalogos turisták, vagy a kerékpárosok megjelenése ló és lovasa számára is váratlan helyzeteket teremthet, amit csak kellően felkészült

lovas tud uralni. Különösen fontos továbbá, hogy a sűrűn látogatott Pilisi Parkerdőben több helyen találkozhatnak egymással lovasok, gyalogosok vagy kerékpárosok, így kölcsönös odafigyelésre és a szabályok betartására van szükség a nyugodt kikapcsolódáshoz. A közös használatú nyomvonalakat a térképek külön jelölik, és a jelzések a terepen is láthatók.

Persze a fakón az erdőben ülve viselkedni is tudni kell!


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.