Kolozsváriak hihetetlen kalandjai Nyíregyházán

Kolozsvári turisztikai szakemberek jártak Nyíregyházán a napokban.

Június közepén Nyíregyháza város és a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának meghívására Kolozsvárról érkeztek turisztikai szakemberek Nyíregyházára.

A két napos tanulmányút a „Nyíregyháza bemutatkozása Kolozsváron” c. rendezvény folytatása volt a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. szervezésében. Az utazási irodákat, touroperatorokat képviselő szakemberek és újságírók a város turisztikai attrakcióival és szálláslehetőségével ismerkedtek meg.

Az éjszakai fürdőzéssel kezdődő program másnap belvárosi városnézéssel és az állatpark megtekintésével folytatódott, valamint a szombati napon több szálláshely megtekintésére is sor került. A nap végén az Aquarius Élmény- és Parkfürdő került bemutatásra, melynek medencéit személyesen is kipróbálhatták a szakemberek.

Nyíregyházi programjuk a Sóstói Múzeumfaluban tett sétával zárult. 2014 első negyedévében a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken a romániai vendégek 81.110 vendégéjszakát töltöttek el, ami 3,2 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

A romániai vendégek továbbra is a szállodákat részesítik előnyben, ezekben regisztrálták a vendégéjszakák 88,2% át, azaz 71.542 vendégéjszakát, ami 8,5 százalékos növekedés 2013 első negyedévéhez képest. A tanulmányút segítségével további folyamatos vendégéjszaka szám növekedésre számíthat a város - tájékoztatott Furkóné Szabó Marianna a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, TDM menedzser.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.