Még egy argentin vadászpilóta is kíváncsi volt az új magyar múzeumra

A szolnoki RepTár alig egy hónappal a megnyitása után már tízezredik látogatóját köszöntötte, november harmincadikáig pedig több mint húszezren keresték fel.

November harmincadikáig 20.329 látogató kereste fel a RepTárat. Kecskemétről, Hatvanból, Nyíregyházáról, Budapestről, de még Győrből is érkeztek vendégek, hogy megnézzék az egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhelyet.

A szolnokiak körében is rövid idő alatt népszerű lett a létesítmény, az összes látogató huszada helybeli. A szolnoki látogatók száma (1234) kevésnek tűnhet az össz-látogatottsághoz mérve.

Külföldiek is szép számmal tekintették már meg a múzeumot, többek közt Lengyelországból, Belgiumból, Angliából. Vélhetően a legmesszebbről érkezett látogató egy argentin vadászpilóta úr volt.

A legnépszerűbb közösségi médiumon is jól „pörög” a RepTár, hiszen Facebook-oldalát több mint tizenháromezren lájkolták eddig.

Jótékonysági nap a RepTárban

A szolnoki RepTár a céges karácsonyi ajándékozás hagyományaival szakítva fogyatékkal élő embertársainkon szeretne segíteni. Az Én is vagyok! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete számára hatalmas segítséget jelent az az akadálymentesített kisbusz, amellyel gondozottjaikat szállítják. Ezért a december 10-én értékesített belépőkből befolyó összeg 75 százalékát ajánlják fel az egyesület számára. December 10. különlegessége ezen felül, hogy aznap a RepTárba mindenki egységesen, az árlistán szereplő legkedvezőbb, 1250 Ft-os belépőjeggyel léphet be.

Sorszámozott felvarró a 105 éves repüléstörténeti évfordulóhoz

Az elmúlt héten nyitott a múzeum első ideiglenes kiállítása, mely a város repüléstörténetének 105 évét mutatja be. Az érdekes és információkban gazdag vitrinek különlegessége, hogy a kiállított tárgyak jelentős része szolnoki kötődésű. Olyan pilóták és műszaki szakemberek gyűjteményéből kerültek elő, akik Szolnokon éltek, alkottak és repültek. Az esemény emlékére, a katonai hagyományok szerint készült karjelvény, melyből mindössze 105 darabot gyártottak le, sorszámmal és minden felvarróhoz igazolást kap a tulajdonos arról, hogy hányadik felvarrót vásárolta meg. Az évforduló tiszteletére egy három helikopterből álló kötelék repült át Szolnok város repüléstörténeti helyszínei felett.

Az Év Turisztikai Attrakciója lett a RepTár

A szolnoki RepTár lett 2016-ban Az Év Turisztikai Attrakciója a Szállás.hu versenyén. Az ajánlott attrakciók között szerepelt a poroszlói ökocentrum, az egri vár, a hajdúszoboszlói élményfürdő vagy éppen a fertődi Esterházy-kastély.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.