Látta már Eger élő látképét az asztalra vetítve?

Talán kevesen tudják, hogy az Egerbe látogató turistáknak a történelmi vár mellett a Varázstorony a leglátogatottabb célpontjuk. A líceum tornyában található különleges attrakció 2015-ben is sok érdeklődő vendéget vonzott.

A toronyban idén fél évszázada, hogy megnyílt a csillagászati múzeum. Korábban, még az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején kutatóhelyként működött és az akkori Eger egyik érdekességének számított. Hell Miksa (1720-1792), a hazai tudománytörténet mindmáig legismertebb csillagásza szervezte meg ezt az intézményt és Bécsből, illetve Londonból a legjobb mesterek által készített távcsövekkel szerelte fel az obszervatóriumot.

A világon egyedülálló periszkóp

Jóval később, amikor a tornyot felújították, 1966-ban dr. Zétényi Endre (1904-1993) akkori főiskolai docens szervezőmunkájának köszönhetően nyitották meg újrarendezve a múzeumi kiállítóhelyet. Azóta is működik, és az eltelt ötven év alatt több tízezer látogatót fogadott. A múzeumhoz kapcsolódva nyitották meg azt az optikával ellátott periszkópot, amely tiszta időben Eger városképét egy kerek, fehér asztalra vetíti. Ez ma is a világon szinte egyedülálló különlegesség.

A múzeum legújabb kori története tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor bővítették a látnivalókat. Kitárta kapuit a látogatók előtt a varázsterem, melyet interaktív kísérleti eszközökkel szereltek fel. Itt többek között bemutatják, hogy milyen törvényszerűségek alapján működik a búvárkodás vagy egy skóciai hajóátemelő zsilip, illetve egy hőléglégballon. Emellett planetáriumot is építettek, amely akkoriban hazánkban a harmadik ilyen volt. Azután mindezekkel együtt – a csillagászati múzeumra alapozva – hozták létre a több funkciós Varázstornyot, amely naponta sok érdeklődő vendéget fogad.

Az elmúlt évtized többféle újdonságot hozott a torony életében és ma már egyre érdekesebb programokkal várja főleg a fiatalokat.

Fejlesztések pályázati támogatással

Dr. Vida József professzor, a Varázstorony vezetője lapunk munkatársának elmondta, hogy két pályázati támogatással jelentősen előbbre léptek. Az első 2012-ben valósult meg, amikor a líceum épületét – benne a Varázstornyot is – összesen ötmilliárdos fejlesztéssel teljes egészében felújították. Ekkor új helyiségeket alakítottak ki, ahol interaktív fizikai kísérleteket végezhetnek. Ugyanakkor megnyitották az egykori jeles természettudósról és feltalálóról, Jedlik Ányosról (1800-1892) elnevezett termet is. Itt – igény szerint – rendhagyó természettudományos – fizikai, kémiai, biológiai és földrajz – órákat tartanak iskolai csoportoknak. Ezek mellett a Múzeumok Éjszakáján, a Kutatók Éjszakáján, továbbá augusztus 20-án, a Költészet, illetve az Űrhajózás Napján egész napos programokat kínáltak 2015-ben is.

A másik sikeres pályázat révén 2014-ben – támogatással – a fogadótermeket különféle eszközökkel, tárlókkal, világító falakkal szerelték fel. Tavaly pedig szintén pályázati segítséggel új múzeumpedagógiai programokat dolgoztak ki, melyekkel bővítették a tevékenységüket. Ide bejelentések alapján fogadják idén is az általános és középiskolás csoportokat, valamint a nagyközönséget.

Újdonságként nemrég nagy teljesítményű csillagászati távcsöveket vásároltak, melyekkel gyakran tartanak bemutatókat, hogy például a Jupiter vagy a Mars gyűrűit minél többen megismerhessék a látogatók. Az említett két projekttel 55 millió forintos fejlesztést valósítottak meg és még több látogatót várnak 2016-ban. A következő években is folytatódnak a fejlesztések. Terveik között további optikai eszközök vásárlása szerepel. Szeretnék ugyanis még látogathatóbbá tenni a Varázstornyot.

Nyári távcsöves bemutatók Berekfürdőn

Azt is megtudtuk, hogy dr. Vida József a tanítványai közreműködésével nyaranta – immár hagyományt teremtve – csillagászati estéket szervez a gyógyvizéről híres berekfürdői strandon. Az elmúlt időszakban a vendégek megkedvelték ezt a programot, hiszen távcsövek segítségével tanulmányozhatják az égitesteket. A programot ebben az évben is megrendezik.

Az idén egyébként újabb állandó kiállítást is nyitnak, a mikroszkópok, a fényképező és filmfelvevő, illetve lejátszó eszközök, gépek technikai fejlődését bemutató tárlatot. Arra törekszenek, hogy minél pontosabban mutassák be az 1800-as évektől napjaikig tartó folyamatot.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.