Megszűnik a belső határellenőrzés a schengeni térségben

Novemberre megszüntetik a belső határellenőrzéseket a schengeni térségben, jelentette be az Európai Bizottság. A testület közölte: jogilag ez lesz az utolsó lehetőség, hogy például Ausztria meghosszabbítsa az intézkedést.

Az uniós szabályok megengedik, hogy rendkívüli esetben a tagállamok ismét bevezessék a schengeni térségen belül a határellenőrzéseket. A lehetőséggel a menekültválság csúcsán Németország, Dánia, Svédország és Norvégia mellett Ausztria is élt a szlovén és a magyar határon, még neki is állt építkezni Hegyeshalomnál - olvasható az Indexen. A vegzálás viszont lassította a forgalmat és főleg a fuvarosoknak okozott károkat, így ez ellen a magyar kormány is többször felszólalt.

Az Európai Bizottság végül azért javasolta, hogy szüntessék meg a belső határellenőrzéseket, mert a török-uniós alku miatt visszaesett a migráció, és tavaly felállították az uniós parti és határőrséget. A kivezetést viszont többek között arra hivatkozva húzták el fél évvel, hogy a közös határvédő szervezetnek még fel kell pörögnie és még sok menedékkérő, valamint irreguláris határátlépő maradt Görögországban. Az Európai Bizottság finoman figyelmeztette a tagállamokat, hogy novemberig se ellenőrizhetnek ész nélkül, csak arányosan.

Forrás: Index


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.