Méltó környezetbe kerültek Gyöngyös különleges kincsei

Régi, különleges kelyhek, úrmutatók, keresztek, miseruhák és ötvös tárgyak, ritkaságnak számító könyvek – ezek jellemzik a gyöngyösi Szent Bertalan katolikus plébánia templom megújult kincstárát. A mátraalji város ritka kincsei méltó környezetbe kerültek, és várják az érdeklődőket.

Kedden ünnepélyes keretek között zárult a "Szent Bertalan Kincstár turisztikai fejlesztése" című projekt, amelynek keretében Gyöngyös belvárosában, az Almássy-család egykori palotájában alakították ki az egyházművészeti múzeumot. A Gyöngyös-Felsővárosi Egyházközösség az Új Széchenyi Terv keretében pályázott és európai uniós támogatást nyert el. A fejlesztés több mint 275 millió forintba került, amelyhez a gyöngyösi önkormányzat, az Egri Főegyházmegye és az egyházközösség is jelentős pénzforrással járult hozzá.

Ezzel az Esztergomi Főszékesegyház kimagasló értékű kincstára után a gyöngyösi Szent Bertalan Plébániatemplom gyűjteményének értéke – az ötvöstárgyak gazdagságát tekintve – második hazánkban. A beruházás kétéves intenzív tervezési és előszítési munkát követően, 2012 áprilisában kezdődött el és idén júniusban zárult.

A XXI. századi követelményeknek megfelelően

Az emeletes, egykori Almássy-palotában a XXI. század követelményeinek megfelelő múzeumot alakítottak ki restaurátor műhelyekkel együtt. Új lépcsőházat és a mozgáskorlátozottaknak liftet építettek. Megújították a palota tetőszerkezetét, a burkolatokat és az épület gépészeti rendszerét is. Ezek mellett múzeumi és pedagógiai szempontok figyelembevételével rendezték be az intézményt igényes bútorokkal és információs pultokkal. Fogadóteret és informatikai rendszert is kialakítottak a vendégeknek, miközben a látványos ötvös- és textil restaurátor műhelyeket is felszerelték.

Ünnepi beszédében Juhász Ferenc, a Szent Bertalan templom plébánosa arra emlékeztetett, hogy összesen hatévi közös munka zárult a projekt megvalósításával. Köszönetet mondott azoknak, akik támogatták, hogy ez a különleges egyházi gyűjtemény méltó környezetbe kerülhessen. Méltatta a tervezőket és a kivitelezőket, akik kimagasló munkát végeztek. Mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy a keresztény kultúrának ezt a gyöngyösi remekművét méltó módon ismerhessék meg az érdeklődők.

A keresztény kultúra reprezentánsa

Az új múzeum létrehozását az összefogás kiemelkedő példájaként említette dr. Réthy Béla, Gyöngyös alpolgármestere. Rámutatott, hogy 2008-tól személyesen is nyomon követhette a fejlesztést ösztönző gondolat megszületésétől a múzeum megvalósításáig eltelt időszak eseményeit. A város büszke arra – tette hozzá –, hogy ez a keresztény egyházi gyűjtemény méltán gazdagítja Gyöngyös hírnevét. Az önkormányzat mindvégig támogatta a munkát.

Ezt követően dr. Ternyák Csaba egri érsek arról beszélt, hogy Gyöngyös az Egri Főegyházmegye egyik gyöngyszeme. A mátraalji városban található egyházi kincstár pedig hűen reprezentálja a keresztény kultúra értékeit. Emlékeztetett, hogy ezeket az alkotásokat évszázadok alatt hozták létre, és a jövő nemzedékének is példaként szolgálnak. Gratulált a múzeum kialakításában közreműködőknek, majd megáldotta az új létesítményt.

Az intézmény szerdától a nagyközönség előtt is kitárja kapuit.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.