Milliárdos fejlesztések várhatók Sármelléken

Ötmilliárd forintból újulhat meg a sármelléki repülőtér 2020-ig, négymilliárdból gyorsforgalmi út kötheti össze a légi kikötőt az M7-essel - értesült a Magyar Idők. 

A lap értesülései szerint korszakos jelentőségű fejlesztés előtt áll a Balaton Fly, a következő években ötmilliárd forintból építik újjá a repteret, és négymilliárdért gyorsforgalmi út köti majd össze az M7-essel. Jelentős összeget, összesen ötmilliárd forintot irányoz elő a 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklusban a hévíz–sármelléki repülőtér fejlesztésére a Balaton térség megújítását célzó csomag – nyilatkozta a lapnak Papp Gábortól, Hévíz polgármestere.

Ebből az összegből megújul a repülőtér külső és közvetlen belső része. Közművesítik a területet, meghosszabbítják a kifutópályát, korszerűsítik a repülést segítő technikai berendezéseket is, és fejlesztik a kargóképességeket. A fenti összegen kívül a fejlesztési terv négymilliárdot irányoz elő a Balatonszentgyörgy–Fenékpuszta–Keszthely elkerülőszakasz és az M7-es autópálya közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztésére.

A balatoni térség fejlesztésére több mint 300 milliárd forint jut, a kormány döntése nyomán nem uniós, hanem hazai költségvetési forrásból.

A Balaton Fly repülőtérnek jelenleg egy betonozott és egy füves kifutópályája van, illetve rendelkezik egy heliporttal is. A legfontosabb kifutópálya a betonozott, amely 2500 méter hosszú és 60 méter széles. 

A repülőtér jelenleg Hévíz százszázalékos tulajdonában áll. A Széles Gábor nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó SGH Aviation Hungary Kft. 2014 őszén a felszámoló cégtől vásárolt reptéri eszközöket, melyeket bérbe ad az üzemeltető Hévíz Balaton Airportnak. 

A sármelléki Hévíz-Balaton Airport utasforgalma csaknem ötödével, 33 ezerre bővült tavaly a 2013-as évhez képest. Az érkezők és indulók nagyobb része, közel 28 ezer ember a charter- és menetrend szerinti járatokat vette igénybe, mintegy ötezer utas pedig a néhány utast szállítani képes kisgépeket.

Forrás: Magyar Idők


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.