Nem jó adóellenőrnek lenni a Balatonnál

A NAV ellenőreit többször érte atrocitás, így próbálták őket munkájukban akadályozni - előfordult, hogy rendőrt kellett hívni a vizsgálat befejezéséhez.

A NAV szerdai közleménye szerint a revizorok augusztus első hetéig több mint 1800 esetben vizsgálták egyebek mellett a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését és a jövedéki termékek árusítását.

Az ellenőrzések többségét kitevő nyugta- és számlaadás, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének vizsgálata négyszáznál is több mulasztást tárt fel.

Ebből csaknem háromszáz esetben az online pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos problémát, vagy a nyugtaadás elmulasztását jegyzőkönyvezték, az alkalmazottait 83 vállalkozó nem jelentette be. A jövedéki szabályokat 25 kereskedő sértette meg.

Az ellenőrzések 24 százaléka zárult valamilyen hiányosság megállapításával, az adóhivatal eddig mintegy 10 millió forint mulasztási bírságot szabott ki. A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak, de annak megkezdéséig még önellenőrizhető a be nem vallott adó - hívta fel a figyelmet a NAV.

Az ellenőröket többször érte atrocitás, így próbálták őket munkájukba munkájukban akadályozni. Előfordult, hogy rendőrt kellett hívni a vizsgálat befejezéséhez. A NAV hangsúlyozta: a jogkövetők támogatására is törekszik, amikor megakadályozza, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással és be nem vallott adó révén bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert, ezért a több megyét is érintő akció folytatódik.

Az ellenőrzések legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak.

Forrás: MTI


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.