Öt napos utcafesztivál Egerben

Idén is várja a látogatókat az öt napos Utcazenészek Versenye Eger belvárosában július 26. és 30. között. A programhoz további három fesztivál kapcsolódik: a Képzőművészti Utcafesztivál, az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál és a VINO Kóstoló Borünnep.

A szervezők közleménye szerint az immár 9. alkalommal megrendezendő  Utcazenészek Versenye egri belvárosi vállalkozók összefogásával és Eger Önkormányzatának támogatásával indult útnak 2015-ben, Ábry Zoltán szervezésében. Azt írták: az utcazenészek versenyére idén 90 zenei formáció jelentkezett, amelyből az előzsűrizést követően 48 csapat indulhat a megmérettetésen. A rendezvény egyediségét az úgynevezett like érmék adják. Az az utcazenész nyeri meg a város kedvence elismeréssel járó 500 ezer forintos díjat, aki az öt nap alatt a legtöbb like érmét gyűjti be a járókelőktől.

 

Emellett szakmai zsűri is díjaz: a legjobb együttes, illetve a legjobb szóló/duó formációkat választják ki, 100-100 ezer forintos díjazással. A szakmai zsűri tagjai: Kollányi Zsuzsi (énekesnő), Szentmihályi Gábor (dobos, hangmérnök, zenei producer), Szolnoki Péter (Artisjus-díjas zenész) és Nagy Zoltán (zenei vezető, karmester).

Július 26-án a Képzőművészti Utcafesztivál Teleki Klári egri művészetpártoló szervezésében már 4. alkalommal csatlakozik az ötnapos egri rendezvényhez. Célja, hogy a tehetséges amatőr festők, szobrászok és képzőművészek széles közönségnek mutathassák meg alkotásaikat. Ezzel együtt az utcára való kitelepülésnek fontos momentuma, hogy az alkotás folyamatába bevonják a járókelőket. A legjelentősebb újdonság, hogy idén nemcsak a zenészekre, hanem a festők alkotásaira is lehet like érmékkel szavazni - hangsúlyozzák a közleményben.

A fesztiválon hordófestés és zenére történő látványfestés programokkal is várják az érdeklődőket.
A rendezvény részeként a VINO Kostoló Borünnep keretében az egri borászok a legjobb fehér-, rozé-, vörös- és pezsgőboraikat mutatják be az érdeklődőknek a Dobó téren. A látogatók megismerhetik a pincészetek történeteit, a termőhelyek jellegzetességeit, valamint az adott borok készítésének folyamatát is.

Forrás: MTI


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.