Rendezvényhelyszín a természet ölelésében

A tervezés során fontos cél volt, hogy az épületek maximálisan kiszolgálják a birtok vendégeit, ugyanakkor mind az építés mind a működés során a lehető legkisebb környezeti lábnyomot hagyják.

A Daalarna Gardenben az alkotó tulajdonosok természet, minimalizmus és tájépítészet iránti rajongása ötvöződik.

A birtokot úgy álmodták meg, hogy minden igényt és érzéket kielégítsen: tökéletesen felszerelt konyha, válogatott borokkal gazdagított borospince, húszméteres medence feszített víztükörrel, levendulás kert egy egész hektárnyi területen, tematikus üvegház, vadvirágos rét, tábortűzgyújtásra alkalmas terület, három lakosztály, kinti és benti bár, óriási fedett terasz, moziterem hatméteres óriás vászonnal – és ezzel a helyszín változatos kültéri és beltéri funkcióinak lajstroma még nem teljes.

Alapvető szempont volt, hogy a „valami új” mellett „valami régi” is bekerüljön az épületegyüttesbe, ezzel is hangsúlyozva az újrahasznosítás és a “greenology” építészetben is egyre nagyobb teret nyerő szemléletét. Néhány példa: a fa és öntöttvas anyagok teljes palettája egy régi, elbontott műemlék épületből került ki, a térkövek jó része a Magyar Nemzeti Múzeum kertrekonstrukciója során felhasználásra nem került történelmi kövekből áll, a tetőbe pedig egy Vajdaságban elbontott szakrális épület cserepeit is beépítették.

Az építésben részt vállaló meghatározó, több generációs kézműves szakemberek is szentendreiek: Pap Lajos kőszobrász és kőfaragó, valamint Lehoczky Tivadar kovácsmester is sokat segített az alapvetően fából, kőből és üvegből álló, kovácsoltvas elemekkel díszített épületek létrehozásában.Tájépítészeti megoldásokkal vizuális kapcsolat jön létre a múlt és jelen között: a kert régi növényzete (mandula-, alma-, akác- és juharfák) izgalmas, vibráló egységet képez az új szereplőkkel (levendula, platán, virágos rétek, tulipán).

Ízig-vérig modern helyszín. Az áram alapú energiaellátást napelempark biztosítja, az épületek és a kert automatizált felügyeletéről a Loxone rendszer, az épületek hűtés-fűtéséről hőszivattyú (NILAN), a fűnyírásról elektromos robotfűnyíró gondoskodik. A rendezvényterületen minden helyiség fűthető és klimatizált. Az épületekben és a kertben professzionális hang-, világítás- és biztonságtechnika szolgálja a vendégek kényelmét.

A birtok minden évszakra tartogat élményeket – a 2024-es évtől örömmel fogadják a megkereséseket esküvőjükre készülő pároktól, továbbá egyéb privát események vagy céges rendezvények megtartására a 150 főig fogadóképes birtokon.

Tovább olvasok és megnézem a képeket >>

Forrás: Roadster


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.