Sikerrel búcsúzott a magyar pavilon a berlini Nemzetközi Zöld Héten

Óriási sikerrel és elképesztő, 400 ezres látogatószámmal zajlott le a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, a Nemzetközi Zöld Hét (IGW) Berlinben, amelynek Magyarország volt a kizárólagos partnerországa, immár második alkalommal.

Január 29-én zárta kapuit a berlini Nemzetközi Zöld Hét, amelyen idén Magyarország partnerországként vett részt, immár második alkalommal. Az ország a kiemelt partneri státuszának köszönhetően egy egész pavilonban, közel 1700 négyzetméteren mutathatta be 33 kiállító kiváló minőségű termékeit és szolgáltatásait. A partnerországi részvétel a magyar kormány azon törekvésére helyezte a hangsúlyt, hogy a magyar élelmiszerek megbízható forrásból, minőségi alapanyagokból készülnek. Ez különösen fontos hazánk számára, hiszen a kormányzat – elsőként a világon – alaptörvényben mondja ki, hogy tilos a GMO köztermesztésbe vonása Magyarországon.

Az „Ungarnhalle” névre hallgató magyar pavilon központi eleme a már évek óta nagy népszerűségnek örvendő csárda volt, amely - idén megújult formában - a kiállítás 10 napja alatt teltházzal működött.  A német látogatók a hagyományos termékeink, mint a pálinka, a szalámi, a kolbász és a bor mellett, szívesen megkóstolták és megvásárolták a kürtöskalácsot, a mangalicából készült ételeket, sajtokat és a hidegen sajtolt olajokat is. Az egységes kiállítási arculat - amely a klasszikus és modern elemeket ötvözte - láthatóan sikeres volt, a közönség és a kiállítók egyaránt elismerésüket fejezték ki.

 

A látogatók nemcsak tradicionális ételeinket és italainkat kóstolhatták meg, hanem hazánk kulturális értékeiből is ízelítőt kaphattak a magyar színpad változatos programjain keresztül, hagyományőrző produkciókkal, táncos és zenés műsorszámokkal – élő zenével -, illetve egyéb szórakoztató műsorszámokkal tarkítva.

Számos szakmai találkozó is zajlott a kiállításon.  Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az első napon Christian Schmidttel magyar-német együttműködési megállapodást írt alá az agrárdigitalizáció területét illetően. A tárcavezető ezt követően több megbeszélésen is részt vett.

A kiállítás jelentőségét mutatja, hogy a 10 nap alatt 48 millió euró értékben vásároltak a látogatók a vásáron megjelenő, 66 országból érkezett 1650 kiállító portékáiból.


Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban

Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.