Siklóernyősök és vadászok veszik be a háromszáz lakosú magyar falut

Az elmúlt években főleg a siklóernyős bajnokságoknak, illetve a különleges papírmerítő műhelynek és múzeumnak köszönhetően sok turista fordult meg Fedémesen. A Heves-Borsodi dombság festői völgyében elterülő kis falu a környék egyik gyöngyszeme, ahol idén is sok érdeklődőre számítanak.

A falut körülölelő erdős dombok a havas teleken nem olyan szolidak, mint amilyeneknek látszanak, csúsznak és nehezen megközelíthetők – mondta lapunknak Válóci István polgármester. De a szépségük akkor is sok vendéget elvarázsol. Nyáron aztán még inkább benépesülnek a környékbeli bükkösök, gyertyánosok és fenyvesek, ahol naponta sok bakancsos turista gyalogol.

Papírkészítés régi technikával

Az alig több mint háromszáz lakosú kis település az idén márciusban ünnepli fennállásának 755. évfordulóját. Az első írásos emlék, amely Fedémesre utal, ugyanis 1261-ből származik. Ez a dátum a falu címerében is fellelhető. A község nevének históriája szintén érdekes, amely arra vezethető vissza, hogy egykor méhészek laktak itt, akik a földesúrnak adót fizettek. Ezért valószínűleg a méhek, a méz és a viasz tized kivételét biztosító úgynevezett fedemezésből származik a falu neve.

A község hosszú főutcáján folyik végig a Fedémesi-patak, melynek partjait hidak kötik össze. A lakók gondozott portákon élnek, itt várják a vendégeket. Jelenleg több mint harminc szálláshelyet tartanak nyilván. Az érdeklődők azonban általában csak egy napra jönnek Fedémesre, ahol túráznak, kerékpároznak és bebarangolják a környéket. Ősszel pedig hazai, német és osztrák vadászok is birtokba veszik a falut, akik nagyvadakat igyekeznek elejteni a települést határoló erdőkben.

Válóci István azt is elmondta, hogy az utóbbi időszakban Budapestről, Debrecenből, sőt Németországból is letelepültek olyan érdeklődők, akik házat vásároltak Fedémesen. Szívesen töltik a szabadidejük jelentős részét ezen a csendes, nyugalmas településen. A helybeliek pedig szívesen megmutatják értékeiket, a látnivalókat. Így a falu házaival szemben emelkedő dombon épült barokk katolikus templomot, amelyet nemrég belülről újítottak fel. Most arra készülnek, hogy külsőleg is tatarozzák a műemléképületet. Országos hírre tett szert a papírmerítő ház, amely egy Fedémesről elszármazott vállalkozó, Vincze László papíripari mérnök tulajdona. A műhelyben ma is régi technikával, kézi erővel, valamint korábbi korokból származó speciális gépekkel dolgoznak és készítenek különleges papírokat. Egy felújított kőtornácos házban pedig reprezentatív kiállítás várja az érdeklődő turistákat a gyártás eszközeit bemutatva.

Jelmezes siklóernyősök szórakoztatnak

Emellett nevezetes bemutató- és oktatóhely a falu határában található siklóernyős domb. Itt az időjárástól függően tavasztól őszig egy helybeli szakember olyan kezdőknek tart oktatást, akik szép természeti környezetben ismerhetik meg a repülés örömeit. Ez a különlegesség főleg nyáron vonz sok látogatót, akik részesei lehetnek országos és nemzetközi versenyeknek is. Külön érdekességnek számít, amikor különböző jelmezekbe öltözött ernyősök tartanak látványos bemutatót a vendégeknek. A versenyekre, a bemutatókra 2016-ban is sok érdeklődőt várnak Soprontól Budapestig, Debrecentől, Nyíregyházáig.

A falu vezetője arról is beszámolt, hogy az elmúlt év nyarán ötödik alkalommal rendezték meg Fedémesen az ifjúsági kézműves tábort fiataloknak az egykori iskola épületében. Ezt a tábort az Egri Családsegítő Központ támogatta jelentős sikerrel. A gyerekek ugyanis sok mindent tanultak a gyöngyfűzéstől a különböző ügyességi játékokig, szakemberek irányításával. Ezek mellett több helyre is kirándulhattak. A tábort az idén nyáron is megrendezik.

Közel van Bükkszék és a Szalajka-völgy is

A közművesített Fedémesen aszfaltozott úthálózat várja a vendégeket. A tömegközlekedés is jól szervezett, hiszen 2016-ban naponta 17 pár autóbusz szállítja az induló és az érdekező vendégeket a községbe. Emellett Fedémesről a turisták gyorsan elérhetik a közelben levő és gyógyvizéről híres Bükkszéket, a szilvásváradi Szalajka-völgyet vagy Egert is.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.