Spirituális útvonalat avatnak fel a Balaton környékén

Balaton-felvidéki, bakonyi települések kálváriáit, rejtett gyöngyszemeit köti össze egy már kijelölt túraútvonal. Nyáron avatják fel, zarándokoknak ajánlják és azoknak, akik lélekemelő helyekre, az elcsendesedés élményeire vágynak - írja a veol.hu.

A Via Calvaria – Csendhegyek Útja projektet a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program támogatja, a régió kálváriáinak épített és kulturális örökségére épül, ezeket a rejtett gyöngyszemeket szeretné bemutatni. Az elmúlt csaknem háromszáz évben épített kálváriák kiemelkedő értéket képviselnek, ezeket mindenképp érdemes felkeresniük azoknak, akik a helyi értékekre alapozó, a tájba, a hely hangulatába illeszkedő élményekre vágynak. A cél olyan rendezvénysorozat elindítása, amely ráirányítja a figyelmet ezekre, a helyi közösségeknek megmutatja, hogy önmaguk is szervezhetnek tartalmas mikroprogramokat, amelyek széleskörű, de fenntartható méretű, minőségi érdeklődői, látogatói kört ösztönöznek.

A programban részt vevő települések a vármegyéből: Szentjakabfa, Vöröstó, Barnag, Veszprém-Gyulafirátót, Márkó, Bakonygyepes-Ajka, Magyarpolány, Városlőd, Jásd, Bakonynána, Olaszfalu, Zirc, Lókút, Bakonybél. Kálváriáikat köti össze az a túra, zarándokútvonal, amelyet már kijelöltek. Átadása nyár elejére várható. A helyi közösségek, a német nemzetiségi közösségek bevonását tervezik a szervezők, számítanak kezdeményező lendületükre. A résztvevő települések lakóit nem csak nézőnek, résztvevőnek tekintik, hanem a megvalósítást segítő cselekvő embereknek. A projekt fő eseménysora önálló kulturális programok megszervezéséből áll.

 


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.