Színezüstbe öltözik idén a Zsidó Kulturális Fesztivál

Minden eddiginél színesebbnek, sokrétűbbnek ígérkezik az idei Zsidó Kulturális Fesztivál, mind műfajilag, mind az előadások helyszínét tekintve, amint arról a Rumbach Sebestyén utcai Zsinagógában beszámoltak szerdán a szervezők.

Az idén 25 éves fesztivál színezüstbe öltözik, mégpedig azért, mert a zsidó kegytárgyak jelentős része is ebből az ősi fémből készül. A szeptember 3 - 12. közötti gazdag programcsokorból is kiemelkedik a Londonban élő gordonkaművész, Banda Pál előadása: szeptember 3-án, vasárnap este 7 órakor két másik Bach-szvit, a d-moll és az esz-dúr hangzik el, valamint David Popper egyik virtuóz csellódarabja.

 

Nem hivatásos muzsikus, csak egyszerűen zseni

Seress Rezsőt, a világhírű zeneszerzőt,- akiről Otto Klemperer, a világhírű karmester, találóan megjegyezte: „Nem muzsikus – csak zseni.” - Fesztbaum Béla, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze idézi meg. Seress felejthetetlen dalaival és a két világháború közötti korszak anekdotáival „szerepel” a Hegedüs Gyula utcai Zsinagógában.

A Malek Andi Soulistic immár visszatérő fellépője a fesztiválnak. Az est művészvendége Szulák Andrea, aki nemcsak szólóban énekel majd. A két eltérő karakterű, különböző hangú énekesnő színpadi találkozása zenei érdekességet ígér.

Klezmer, minden mennyiségben

A Budapest Klezmer Band nélkül szinte elképzelhetetlen ez az esemény. Jávori Ferenc Fegya, az együttes alapítója szerint a „a klezmer a népek közötti kapcsolat egyfajta tükre”. A mostani koncert repertoárjuk legjavából ad válogatást, amelynek két sztárvendége is lesz. Illényi Katica, aki kilenc évig volt a Budapest Klezmer Band tagja, valamint Szabó P. Szilveszter, akivel a zenekar az Operettszínházban került munkakapcsolatba.

A 2005-ben alakult Klezmerész együttes évek óta rendszeres résztvevője a Zsidó Kulturális Fesztiválnak. A zenekar egyedi hangzását Klein Judit és Török Judit különleges vokálja adja, őket kíséri a tradicionális összetételű, öt fős zenekar, Mostani koncertjükön fellép Janicsák Veca is.

Parádés fellépősor

Pár éve új szerepben, énekesnőként ismerhettük meg a Katona József Színház nagyszerű színésznőjét, Ónodi Esztert, aki az Ónodi Eszter & the Open Pub lépett színpadra. A formáció nagylemeze két éve jelent meg  Amikor összegyűrtük az eget címmel, ebből hallhatunk ízelítőt.

Ön kivel tangózna legszívesebben? Élőben hallhat és láthat vérbeli tangót, aki eljön Bősze Ádám estjére. Az élőzenét Móser Ádám szolgáltatja majd, a tánclépéseket pedig Serbán Andrea és Szeghalmi Endre mutatja be. Utánozni is szabad!

A Jiddise Máme Jukebox kivételes műfaj: hazai és külföldi fellépők közreműködésével invitálják zenei világpremierre a közönséget. A Leonyid Gutkin által vezetett Binah Orchestra produkciójában fellép Bereczki Zoltán, Gubik Petra, a két Kuna-testvér, Müller Péter Sziámi, Pásztor Anna, valamint orosz, ukrán és izraeli művészek.

Énekeljük meg Budapestet! Ez a szlogenje egy másik, bizonyára nagyközönségsikernek örvendő előadásnak. Falusi Mariann, Koós Réka és Veres Mónika eleveníti föl a híres dalt: „Nékem csak Budapest kell”.

Csonka András szintén klasszikus Budapest-dalokkal szórakoztat, köztük lesz az Ujjé, a Ligetben nagyszerű és a Lövölde tér; Kamarás Iván legújabb szerzeményét is bemutatja, amelynek címe: Budapest; Vastag Tamás a táncdalfesztivál hangulatát idézi meg több slágerrel. Minden bizonnyal a koncert egyik csúcspontja lesz az a Máté Péter-dal, amelyet mind a hat fellépő közösen énekel.

Dés koncert, Örkény-felolvasás

Bizonyára az egyik legnagyobb érdeklődés Dés László koncertjét kíséri majd, amelyet a Papp László Budapest Sportarénában rendeznek.

A Bálint Házban könyvbemutatókra, irodalmi és zenés programokra is sor kerül. A Rumbach Sebestyén utcai Zsinagógában Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós előadásában hallható egy „különkiadás”  Örkény István és Esterházy Péter írásaiból.

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.