Több településen nőtt az idegenforgalmi adó

A turisztikailag frekventált városok közül 505 forinttal Gyöngyös lett a legdrágább.

2015-ben számos település önkormányzata növelte az idegenforgalmi adót – írja a Világgazdaság.

2015-ben Gyöngyösön a legmagasabb az idegenforgalmi adó mértéke, 505 forint, míg 2014-ben csak 400 forint volt ez az összeg. Ez egyben a törvényi maximumot is jelenti. Mivel éves szinten mintegy 130-140 ezer vendégéjszakával büszkélkedhet Gyöngyös, ezért az önkormányzat költségvetését közel 70 millió forinttal gazdagíthatják a vendégek. 

Az 500 forintos határt még Tapolca, Tihany és Martfű érte el. Tapolcán az adóemelés mintegy 10 millió forint plusz bevételt jelent. Tihanyban a 115 ezer vendégéjszaka 57 millió forintot eredményezhet, Martfű esetében pedig nagy szükség lehet a bevételekre, mert mindössze 20 ezer éjszakát tudnak felmutatni, amiből 10 millió forint jöhet össze.

Budapest mellett főleg a balatoni települések költségvetésében játszik kiemelkedő szerepet az idegenforgalmi adó. Hévízen 2015-ben is 450 forint marad a teher. Siófok nem változtatott a 400 forintos mértéken, de Balatonfüred 470 forintban állapította meg az adómértéket a tavalyi 460 forint helyett. Ez 600 ezer vendégéjszakával számolva 280 millió forintot terelhet a város büdzséjébe.

Balatonkeresztúr csak 250 forintot kér, de Balatonfűzfő, Balatonvilágos és már a Balaton Sound fesztiválról híres Zamárdi is ugyanannyit kér a nyaralóktól, mint Siófok. A megyeszékhelyek közül csak Debrecen és Győr emelt, utóbbi Székesfehérvár, Szeged, Eger és Miskolc mellett a legdrágább nagyváros a 450 forintos teherrel, pedig eddig 300 forinttal az olcsók közé tartozott.

A győri költségvetés a mintegy 320 ezer vendégéjszaka után 143 millió forinttal gyarapodhat.

Nem véletlen, hogy a kevésbé népszerű Békéscsaba, Szolnok, Salgótarján és Tatabánya viszonylag alacsony, mindössze 200 forintos adóval próbálja csalogatni a potenciális látogatókat. A turisztikai szempontból releváns települések közül Siklós, Karcag és a Forma 1-es futamra érkező szurkolók miatt fontos Mogyoród is 440-450 forintos szintre emelt.

Forrás: VG Online


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.