Új koncepció mentén mutatkozik be a belföldi kínálat az Utazáson

Új koncepció mentén, önálló bemutatkozásra ad lehetőséget városoknak, kistérségeknek, TDM szervezeteknek és turisztikai egyesületeknek a Hungexpo az Utazás kiállításon. Az önálló megjelenés nagyobb teret, kiemelt figyelmet, ezáltal több érdeklődőt jelent.

Az Utazás kiállítás Magyarország legnagyobb turisztikai rendezvénye, ahol évről évre külföldi országok és régiók, utazási irodák valamint hazai városok, régiók, tájegységek mutatkoznak be.

Az Utazás kiállításon a belföldi turisztikai kínálat hagyományosan részben a Magyar Turizmus Zrt. regionális standjain keresztül, részben pedig önálló települési, kisrégiós, egyesületi, vagy magánszolgáltatói standokon mutatkozott be.

A TDM rendszer felállásával a kiállításnak egyre több olyan partnere lett, akik a központi régiós standok köré szerveződve önálló arculattal, kiemelve a helyi szolgáltatók kínálatát, jelentek meg.

Ezt a trendet követve a Hungexpo több új, önálló megjelenési csomagot dolgozott ki belföldi kiállítói számára. A csomagajánlatoknak köszönhetően, kedvező feltételekkel, kiegészítő szolgáltatásokkal, a kiállító arculatához illeszkedő kisebb vagy nagyobb önálló standon jelenhetnek meg a partnerek. A csomagajánlatok részleteit IDE kattintva találhatja meg.

A HUNGEXPO a 2015-ös kiállításon három csomagajánlat segítségével ad lehetőséget a belföldi kiállítók megjelenésére. A standokon való megjelenést több újdonsággal és programmal is támogatja a Hungexpo. A kiállítóknak lehetőségük lesz megjelenni a LEGO-ból épített, 200 négyzetméteres Magyarország térképen, amely 1 000 000 LEGO kockából épül majd fel a látogatók közreműködésével. Valamint 2015-ben először, a kiállítók étteremmel is megjelenhetnek, ahol az adott régióra jellemző ízeket, ételeket és italokat árusíthatják a kiállításra érkezőknek.

A LEGO térkép mellett LEGO DUPLO medence és CHIMA gyerekjátszó várja a kisebbeket, közel 6 négyzetméteres LEGO mozaikfal a nagyobbakat, és óriás LEGO figurák gondoskodnak a jó hangulatról. A kiállításra belépőjegyet váltó látogatók között pedig vasárnap kisorsolnak egy 1 hetes Mauritius-szigeteki álomutazást.

A szervezők további látogatószám növelő akciókkal is készülnek. Korlátozott számban ingyenes belépők is elérhetők lesznek, valamint az AGROmashEXPO és a FeHoVa kiállításokra jegyet váltók 50 % kedvezménnyel mehetnek be az Utazásra.

www.utazas.hungexpo.hu


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.