Új uniós támogatásokra pályázhatnak az északi régió vállalkozói

A kormány a következő időszakban arra törekszik, hogy a mikro-, a kis- és a közepes vállalkozások helyzetét is javítsa. Az ehhez szükséges pénzügyi alapok a 2014-2020 közötti időszakban az európai uniós támogatások révén rendelkezésre állnak – hangzott el csütörtökön Egerben egy vállalkozói konferencián.

A háromcsillagos Hotel Flórában tartott roadshown Észak-Magyarország három megyéjéből – Hevesből, Borsod-Abaúj Zemplénből és Nógrádból – több mint száz vállalkozás vezetője, illetve képviselője vett részt, közöttük a turisztikai ágazatban tevékenykedők is. Velük osztották meg az ősszel induló új uniós pályázatokról szóló információikat az illetékes szakemberek.

Bevezető előadásában Ártim László, a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt, 2007-2013 közötti időszakban elnyert uniós pályázati támogatások elszámolása és kifizetése még jelenleg is tart. Ám a következő, 2014-2020-ig tartó új periódus tervezése már korábban elkezdődött. Így idén szeptember elején a kormány aláírta a következő hét évre szóló partnerségi megállapodást az Európai Bizottsággal. Ennek alapján, az új időszak nyitányaként október elején kilenc új pályázati kiírás jelent meg, több mint százmilliárd forintos támogatási keretösszeggel.

Ezek – egyebek között – magában foglalják a kisgyermekkori nevelést, a kis- és a középvállalkozások kapacitásnövelésének, a piaci megjelenésüknek vagy a fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzését is. Ártim László hangsúlyozta, hogy a pályázók éljenek a támogatási lehetőséggel, de ezek felhasználása komoly felelősséggel is jár. Az észak-magyarországi régióban tevékenykedő vállalkozók várhatóan kedvező helyzetbe kerülhetnek, ha elnyerik az uniós támogatásokat. Az előadó a következő időszakban a gazdaságfejlesztés elsődlegességét emelte ki. Ennek részeként például fontos célkitűzés, hogy a munkaképes korúak 75 százaléka dolgozzon a jövőben, a szegénységben élők száma pedig csökkenjen. Az is lényeges, hogy a következő években ne legyenek párhuzamos fejlesztések, és hogy a megyék szerepét erősítsék a tervezésben.

Az ügyvezető-helyettes arra is utalt, hogy például Heves megyében fejlesszék tovább a turizmust és ennek érdekében támogatásért pályázzanak az érintett vállalkozók. Kiemelte: arra törekszenek, hogy a jövőben a pályázati és adminisztrációs terheket csökkentsék. Ezzel a vállalkozók ugyanis gyorsabban hozzájuthatnak a támogatásokhoz.

Ezután Milos Katalin, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy 2014-2020 között az uniós források hatvan százalékát fordítják gazdaságfejlesztésre. Szólt az új programozási időszakra szóló Széchenyi 2020 jelentőségéről is. Ehhez új arculati elemeket vezetnek be, amelyeket kötelezően kell figyelembe venniük a pályázóknak. Arra is utalt, hogy az első pályázatokra vonatkozó kiírások megjelentek. Példaként említette azt az ösztönzést, amely a munka és a magánélet összehangolását segíti elő. De a fiatal munkanélküliek munkába vonását, illetve a fiatalok vállalkozóvá válását segítő támogatást is méltatta. Bejelentette, hogy a pályázati feltételekről bővebb információkat a www.szechenyi20.hu internetes honlapon tudhatnak meg a vállalkozók.

A konferencia további részében – egyebek mellett – a 2014-2020-ig terjedő időszak vidékfejlesztési programjával, a finanszírozási lehetőségekkel, a beruházási hitelekkel, a napra kész cégirányítással, az egységes vállalati infokommunikációs rendszerrel ismerkedhettek meg a résztvevők.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.