Visszavonták a csődbe ment utazási iroda működési engedélyét

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal helyszíni ellenőrzés után vonta vissza a Sunport Travel Kft. engedélyét.

Mint arról pénteken beszámoltunk, a Törökországba utaztató Sunport Travel Kft. 2014. június 6-án felfüggesztette tevékenységét, csődbe ment, a vállalkozás tulajdonosa már nem tartózkodik az országban – erről a Sunport Travel alkalmazottjai értesítették partnereiket. Június 10-én, kedden a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) főosztályvezető-helyettese, Békési Tamás elmondta, hogy megteszik a szükséges lépéseket az ügyben, ám a csődről hivatalos bejelentés nem érkezett a hivatalhoz, a Sunport Travel Kft. csupán egy utaslistát küldött számukra a károsultakról – ami összesen 338 főt jelent –, és utastól sem érkezett eddig panasz.

Időközben azonban az MKEH helyszíni ellenőrzése során hivatalosan is bizonyítást nyert az a tény, hogy a Sunport Travel Kft. utasait a szerződésben meghatározott időben nem utaztatta el, és a befizetett részvételi díjakat sem fizette vissza, illetve nem is képes az előlegek, részvételi díjak megtérítésére.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal június 11-én, szerdán a következő közleményt adta ki a Sunport Travel Kft. ügyében:

„A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a SUNPORT TRAVEL Utazásszervező Kft. (székhelye: 1067 Budapest, Teréz körút 31., Cg.: 01-09-955635) engedélyét visszavonta, és 2014. június 11-én törölte az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt.

Az utazási vállalkozónál az MKEH által 2014. június 10-én tartott helyszíni hatósági ellenőrzés során megállapításra került, hogy a SUNPORT TRAVEL Utazásszervező Kft. az utasait az utazási szerződésben meghatározott esedékességkor nem utaztatta el és a befizetett részvételi díjakat nem fizette vissza, illetve nem is képes az előlegek, részvételi díjak visszafizetésére sem.

A SUNPORT TRAVEL Utazásszervező Kft. utazási vállalkozó a vagyoni biztosítékát – mely az utazásszervezői tevékenységéhez kapcsolódóan befizetett előlegek és részvételi díjak visszafizetésére nyújt fedezetet – az UNIQA Biztosító Zrt.-nél kötötte.

A SUNPORT TRAVEL Utazásszervező Kft. saját szervezésű útjaira szerződött utasok a kárigényeiket az UNIQA Biztosító Zrt. alábbi elérhetőségein jelenthetik be, illetve kérhetnek felvilágosítást:


UNIQA Biztosító Zrt. elérhetőségei:
Cím: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
Telefon: +36 - 1/20/30/70 - 544 5555
E-mail: [email protected] ; [email protected]
Nyitva tartás: Hétfő: 8:00 – 18:00
Kedd – Csütörtök: 8:00 – 17:00
Péntek: 8:00 – 16:00”

Az, hogy a cég vagyoni biztosítékából maradéktalanul ki tudja-e fizetni a hoppon maradt utasokat, a biztosítóhoz beérkező kárigények összesítését követően derül ki. Szerkesztőségünkben rövid számítást végeztünk ezzel kapcsolatban, amit ide kattintva olvashat el.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.