2014-ben már a repülőtérig járhatna a 3-as metró

A fővárosi LMP közlekedési munkacsoportja szerint három-négy év múlva a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérig járhatna a 3-as metró. A frissen elkészült tanulmányt hétfőn ismertették újságírók előtt, a terveket rövidesen szakmai vitára bocsátják.

Hanzély Ákos LMP-képviseló elmondta, a tanulmány lényege, hogy az Újpest központtól induló szerelvények végállomása nem Kőbánya-Kispest lenne, hanem a vasúti síneken tovább vezetnék Pestszentlőrincen, Vecsésen át a repülőtér 1-es és 2-es termináljához, így a városrészt bekapcsolhatnák a kötöttpályás közösségi közlekedés vérkeringésébe.

A terv akkor válhat valóra, ha olyan metrószerelvények járnának a vonalon, amelyek alsó és felső vezetékkel is működni tudnak. Ez a feltétele annak, hogy az alsó vezetékes metrószerelvények a felső vezetékes vasúti pályán is futni tudjanak.

A metróvonalakon közlekedő 40 év körüli szerelvényeket nem érdemes átépíteni, de az Alstom-kocsikat - ha sikerül megegyezni a francia céggel - viszonylag kis többletköltséggel technikailag alkalmassá lehet tenni a vasúti pályán való közlekedésre.

Jelezte azt is: ha mégsem sikerül megállapodni a francia céggel, akkor meg kellene fontolni a szerelvények hazai gyártását.

Pongrácz Gergely, az LMP közlekedési munkacsoportjának a vezetője elmondta, a vasút-metró átjárással megoldott program előnyei közé tartozik, hogy nemcsak a repülőtéri forgalmat szolgálná ki, hanem az agglomerációt és az érintett kerületeket, kereskedelmi központokat is.

A "legkifizetődőbb metróberuházásra" keresztelt projekt teljes összege 43,4 milliárd forint lenne, ebből azonban 12 milliárdot egyébként is ki kellene fizetni, például az elavult metrószerelvényekre. A számítások szerint a program pénzügyi haszna 30 milliárd forint, míg a projekt NPV-je (nettó jelen értéke) 173 milliárd forint lenne.

A programhoz szükséges beruházások közé tartozik egyebek mellett a vasútvonalak különszintű keresztezése Kőbánya-Kispesten, két vágány lefektetése Pestszentlőrincig, valamint az új, felszíni végszakasz és végállomás kiépítése a terminálok között. Ez a megoldás lényegében egy repülőtérré egyesítené a két terminált - fűzte hozzá.

Az LMP közlekedési munkacsoportja hasonló tanulmányt készít a 4-es metró déli, Budaörs felé történő meghosszabbítására is.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.