Amíg megérkezik a kőtestvér, egy LEGO-oroszlán őrzi a Lánchidat

Csütörtökre virradóra egy titokzatos oroszlán jelent meg a felújítás alatt álló Lánchídnál.

A műemlék oroszlánok új társa több százezer LEGO® kockából épült, és a hídon tett látogatása után a Clark Ádám téren foglalja el őrhelyét, amíg a városlakók visszakapják az építkezés miatt jelenleg még elzárt területen lévő kőoroszlánokat.

A budapestiek számára az oroszlán fontos jelkép, a Lánchíd hídfőin található kőoroszlánok ráadásul népszerű látványosságnak számítanak, amelyeket a felújítás miatt az itt élőknek és az ide látogató turistáknak hosszú ideig nélkülözniük kellett. Október 18-án megkezdődött az oroszlánok visszaköltöztetése a budai oldalra, azonban csak később válnak láthatóvá a felújított szobrok, mert azok az építkezés miatt továbbra is elzárt területen találhatók.

 

A híd őreinek feladatát a Clark Ádám téren tanyázó, több mint 850 ezer kocka felhasználásával megépült LEGO oroszlán segíti. A kőoroszlánok 1:1 méretarányban készült új társa rendkívül részletgazdag, teljesen úgy néz ki, mint az eredetiek. A 5,80 méter hosszú, 1,70 méter széles és 2,45 méter magas LEGO szobor összesen 2,8 tonnát nyom.

A nem mindennapi oroszlánt Dóczy Balázs hivatalos LEGO építőmester modellezte és tervezte, és 560 óra alatt építették meg Budapesten. Balázs a világ 27 hivatalos LEGO építőmesterének egyike, akinek nevéhez már több, kockákból megépített magyarországi nevezetesség és épület kapcsolódik – többek között a Lánchíd vagy a Zeneakadémia makettje. A most elkészült LEGO oroszlán az eddigi legnagyobb alkotása.

Az eredeti szobrok már visszaköltöztek gránittalapzatukra, a posztamensekre pedig ezután sem lehet majd felmászni, így megérinteni sem lehet őket a jövőben. A LEGO kockákból megépített oroszlánhoz viszont közel juthatnak az érdeklődők, és megtekinthetnek minden apró részletet.

A Rebuild the world kampányunk a kreatív és játékos megoldások fontosságára hívja fel a figyelmet, és arra inspirálja a jövő építőit, hogy valósítsák meg ötleteiket és bátran építsék meg azt, amit csak elképzelnek. Mi is így tettünk a Lánchíd oroszlánjával. Szerettük volna közel hozni az emberekhez. Remélem, hogy sikerült és sokakat ösztönöz majd alkotásra ez az építmény”, emelte ki Siket Lóránt, a LEGO Hungária Kft. kommunikációs vezetője a rendhagyó projekt kapcsán.

„Budapest egyik címerállata, egyben szimbóluma: az oroszlán. Az erőt, kitartást és nyugalmat sugárzó (négy) büszke állat már nagyon régóta vigyáz ránk, és tekint vissza megannyi fényképről, útikönyvből, viszi jó hírünket szerte a világban. Mi, itt élők szeretjük legendáktól övezett lényét, és az idelátogató turisták szívében is kiemelt helyen szerepel. A városban számos oroszlán szobor fellelhető, azonban mind közül a legmonumentálisabbak és mindenki kedvencei a Lánchíd pillérein tanyázó példányok. Hamarosan mind a négy szobor megújulva tér vissza jól megszokott helyére, addig azonban LEGO kockákból készült barátjuk képviseli őket. Vele a jövőben több helyen is összefuthatunk és szelfizhetünk, ha nyitott szemmel járunk a városban”, fogalmazott Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója.

A Clark Ádám téren őrködő LEGO oroszlán várhatóan 2022. november végéig várja a kicsiket és nagyokat.

 

Info a LEGO oroszlánról
Méret: az eredeti kőszobor 1:1-es mása

• 5,80 méter hosszú

• 1,70 méter széles

• 2,45 méter magas

Felhasznált kockák száma: 850 ezer

Az építés időtartama: 560 óra

 

 

Forrás: Budapest Brand nZrt


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.