Kiállításokkal emlékeztek az osztrák-magyar határnyitásra a 25. évfordulóján

Az Osztrák Kulturfórum adott teret az osztrák- magyar határnyitás 25. évfordulójára emlékező két kiállításnak, melyet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitott meg. Navracsics Tibor beszédében a kivívott szabadság megőrzésének fontosságát emelte ki. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Martin Eichtinger nagykövet, az Európáért, Integrációért és Külügyekért felelős Szövetségi Minisztérium kulturális szekciójának vezetője. Szavai szerint a keleti tömb történelmi süllyesztőbe kerülése, a két világrendszer szembenállásának megszűnése Európában nemzedékeknek és országoknak egymást erősítő, közös műve volt.

Horváth Ernő Kivésett szabadság című kiállítása nemcsak a határnyitás eseményeit foto- dokumentálja, de erdélyi és németországi képeiből kíméletlen őszinteséggel rajzolódik ki az átalakuló közép-kelet-európai régió képe, az események olykor megrázó naturalizmusa, a képen szereplők érzései, a kor hangulata. Más, tágabb megközelítésű Barbara Zeidler Honnan jössz? című multimediális kiállításprojektje: a fizikai határok helyett az emberek közötti szemléleti határok leküzdésének fontosságára figyelmeztet.

A „vasfüggöny” mely elválasztotta a két világrendszer országait, először egy, az osztrák-magyar határnál rendezett piknik kapcsán nyílt meg. Ekkor még létezett a német állam megosztottsága. Magyarországon már 60 ezer kelet- német turista tartózkodott, várva, hogy átjuthasson Európa szabad, demokratikus térfelére. A piknikről hírt kapva, ezrek jutottak át engedély és papírok nélkül békésen a szabad osztrák földre. Ez a karizmatikus esemény kezdőlépést jelentett a vasfüggöny által elzárt keleti blokk népeinek, hogy megszabaduljanak a diktatúrától. Bizonyos értelemben a balatoni kelet-német turizmus ágyazott meg a későbbi, messzire ható politikai eseményeknek, hiszen itt találkozhattak a megosztott Németország polgárai, és érlelődött bennük a szabad utazás, az áttelepülés gondolata. Az osztrák-magyar határnyitásra – mely először tette ezt lehetővé számukra - a mai napig hálásan emlékeznek a németek. Erre a pozitív érzelmi töltetű eseményre több nemzeti, sőt turisztikai marketing lenne építhető, mint ezt korábbi hírlevelünkben nyilatkozták a turisztikai szakemberek.

Néhány nappal ezelőtt Éskovács Péter marketingszakember a turizmusonline.hu-n arról írt, hogy a turizmusban nem sikerült kihasználnia hazánknak a 25. évforduló adta lehetőségeket:

"A magyarok már lekéstek arról, hogy nyárra az évforduló alkalmából nagyobb német tömeget csábítsanak például a Balaton partjára. Ezzel szemben a berlini szakemberek már másfél évvel ezelőtt is komoly kampányokat folytattak annak érdekében, hogy turisztikai hozadéka is legyen az évfordulónak. A kommunikációs aktivitás kiterjedt Japántól Spanyolországig, de jutott üzenet Magyarországra is. A Német Turisztikai Hivatal (DZT) több újsághirdetést és számos online PR cikket jelentetett meg az évfordulóról, a berlini programokról, amelyek miatt érdemes útra kelni a magyaroknak is" - olvasható írásában.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.