hirdetés
hirdetés

Háromezer éves kultúra a Kaukázus lábainál

Acéltesteken megcsillanó fények, tömjénfüstből előbukkanó szakállas férfiak, olvadt vajban úszkáló sajtdarabok – ezek az emlékképek ugranak be elsőre grúziai utazásomról. Aztán a fenyőerdők illata, a harapnivalóan hűvös hegyi levegő, majd a helyi borok különleges, agyagos íze jut eszembe. 

hirdetés

De kezdjük a történetet az elején, a Fekete-tenger partján fekvő üdü­lővárosban, Batumiban. A látvány megnyerő: több kilométer hosszú tiszta, kavicsos partot nyaldosnak a Fekete-ten­ger habjai. A túloldalon óriási park kerti lakkal, örökzöldekkel, padokkal, az antik világot idéző oszlopcsarnokkal. A sétány közepén hatalmas fémszobor, amely Ali és Nino legendás szerelmének állít emléket. A két egymásba illeszkedő, óriási csillogó fémfigura mindennap megközelíti egymást, egyesül, majd újra eltávolodik. A hatalmas fémoszlopok lenyűgözőek, bár mozgásukat nem sikerült szemügyre venni, mert egy technikai malőr miatt éppen immobilis volt a mobil kompozíció. De mit keres Nino és Ali a grúz tengerparton?

SZERELEM HATÁROK NÉLKÜL

Ali, a muszlim azeri fiú és Nino, a keresz­tény grúz lány egy múlt századi azeri si­kerregény hősei, akik egymásra találnak, dacolva a kulturális és vallási különbségek­kel. Bár a regény főleg az azeri fővárosban, Bakuban játszódik, nem véletlen, hogy itt, a grúz tengerparton ekkora szobor hirdeti a kultúrák és vallások közötti megbékélést. A háromezer éves múltú, sajátos, a kau­kázusi nyelvcsaládhoz tartozó nyelvvel és egyedi kultúrával rendelkező Grúzia ugyanis történelme folyamán rendszeresen került összetűzésbe a környék nagyhatalmaival, Perzsiával, az ottomán törökökkel és Orosz­országgal, és persze kényszerült együtt élni az eltérő kultúrájú és nyelvű szomszédos népekkel.

A népek és vallások keveredése nem vé­letlen, hiszen Grúzia különleges helyen, Euró­pa és Ázsia találkozásánál fekszik. Mi sem bi­zonyítja ezt jobban, mint a tény, hogy egyesek Európához, mások Ázsiához sorolják. Észak­ról a Kaukázus gyakran 5000 méter magas vonulatai határolják, délről a Kis-Kaukázus 2000-3000 méteres hegyei veszik körbe az országot, amely a föld egyik legrégebben lakott vidéke. A két hegyvonulatnak köszön­hetően idilli az ország éghajlata, különösen a Fekete-tenger partvidékén és az oda ve­zető széles folyóvölgyben. A magas hegyek télen nem engedik be észak felől a hideget, nyáron pedig dél felől a forróságot, ezért az alacsonyabb vidékeken szubtrópusi klíma uralkodik. A tengerparton és a folyóvölgy­ben alig van télen fagy, de a negyvenfokos forróság is ismeretlen. A Fekete-tenger felől érkező szelek gyakran hoznak csapadékot, ami ideális a mezőgazdaság és különösen a gyümölcstermesztés számára. Miköz­ben buszunkkal bejártuk a fél országot, hol dióligetek mellett haladtunk el, hol szépen metszett barackosokban gyönyörködtünk kilométereken át. Nyugat felé aztán, Tbiliszi környékén már hűvösebb az idő, az ottani gazdák ennek megfelelően almát és körtét nevelnek.

ADZSÁRIÁBAN

De ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza még Batumiba, a grúz tengerpartra. Illetve hogy pontos kifejezést használjak, ez itt Grúziának az Adzsária nevű autonóm tartománya, amit olyannyira komolyan vesz­nek – mármint az autonómiát –, hogy külön turisztikai hivatala is van. Adzsária egyébként az ország délnyugati része, amely Törökor­szággal határos, és azért kapott autonómiát, mert 300 éven át az oszmán birodalom része volt egészen a 19. század végéig, és a több­ségében grúz lakosság tíz százaléka ma is muzulmán hitű. Batumi nevét a „Batus” görög szóból eredeztetik, ami „mély”-et jelent, és arra a természetes mélytengeri kikötőre utal, amely Szimferopol után a második legmé­lyebb kikötőhely a Fekete-tenger körül.

A török uralom alól felszabadított vidéken az 1880-as években szinte azonnal elindultak a fejlesztések, főleg francia építészek tervei alapján. Megépült a hét kilométer hosszú, már nevében is francia Batumi Boulevard, tele éttermekkel, játszóterekkel, parkokkal, de van itt delfinárium és állatkert is. A város határában, egy meredek hegyoldalban 111 hektáros botanikus kertet telepítettek, ahol kilenc növényföldrajzi régió több ezer növé­nyében gyönyörködhetünk.

A városba látogató turisták egyik kedvenc időtöltése, hogy tesznek egy kört a hipermo­dern osztrák felvonóval a város fölött húzódó hegytetőre. Batumiban érezhetők a fellen­dülés jelei, bár a városvezetés nincs igazán a helyzet magaslatán, mivel olyan ízléstelen felhőkarcoló-féleségekre adnak ki építési engedélyt, hogy az ember lélegzete eláll. Miközben ott egy óváros, amelynek tucatnyi utcája jóformán egységesen art nouveau hangulatot áraszt, hiszen akkor épült, amikor a már említett bulvár is. A Sheraton Hotel mellé hamarosan Hilton is nyílik a városban, de épül a Babylon Tower is, a beruházások mögött elsősorban arab és török befektetők állnak.

FRISS SEBEK

Nem Adzsária az egyetlen autonóm tarto­mány az országban: a kilencvenes években a hírekben sokat szereplő, Grúzia északnyu­gati részén fekvő, Szuhumi üdülővárosát is magában foglaló Abházia is rendelkezett autonómiával, mígnem a helyi, jelentős részben muzulmán vallású abház lakos­ság némi orosz támogatással ki nem kiáltotta – a nemzetközi közösség túlnyomó többsége által soha el nem ismert – Abház Köztársaságot.

Hogy a szomorú nemzetiségi áttekintés teljes legyen, muszáj megemlíteni egy harmadik grúziai régiót is, Dél-Oszétiát, amely észa­kon, az ország közepén fekszik. A szintén muzulmán vallású oszétek is önállóságot követeltek maguknak, amit némi nem hiva­talos orosz segítséggel meg is kaptak, ennek eredményeként több tízezer grúznak kellett elhagynia ősei földjét. Gori és Tbiliszi kör­nyékén, miniatűr telkeken, miniatűr házakban várják sorsuk jobbra fordulását.

A történelem viharai által okozott se­bek és fájdalmak persze csak akkor lesznek láthatók, ha a turista nyitott szemmel jár és elbeszélget a helyiekkel. Akkor érti meg, miért árad oly sok grúz szeméből fáradtság­gal kevert fásultság. Ez azonban ne vegye el a kedvét senkinek egy grúziai utazástól, hiszen a grúzok borzasztóan vendégszere­tőek, kedvesek, barátságosak és nyitottak, ráadásul a közbiztonság szempontjából ez az egyik legjobb hely a világon.

KÖZVETLEN JÁRATTAL BUDAPESTRŐL

Ráadásul soha nem volt olyan könnyű eljutni Grúziába Magyarországról, mint az utóbbi egy évben, amióta a Wizz Air elindította első járatát az ország közepén található Kutaisibe. A gép hetente kétszer teszi meg az utat a két város között, így egy hosszú hétvégére vagy egyhetes nyaralásra egy­aránt igénybe lehet venni. A repülési idő csupán két-három óra, így versenyképes a mediterrán térség legtöbb úti céljával. 2012-ben adták át a város vadonatúj repü­lőterét, ahová a Wizz Air Budapest mellett Katowicéből, Varsóból, Vilniusból indít jára­tot. Rajtuk kívül orosz, török és fehérorosz légitársaságok közlekednek még a repü­lőtérre. Bár hazánkból még csak a Wizz Air repül Grúziába, Lengyelországban már a tour-operátorok is felfedezték a grúziai üdülési lehetőségeket, számos lengyel vá­rosból indulnak ide nyaranta chartergépek.

Ráadásul a helyi árak igencsak megfi­zethetők a magyar vendégeknek, a benzin, a taxizás és az étkezés olcsóbb, mint nálunk. Persze vannak dolgok, amikre fel kell ké­szülnie annak, aki Grúziába utazna. Az utak többsége eléggé aggasztó állapotban van, és Kutaisziban ugyan bőven el lehet tölteni egy hosszú hétvégét, de ha többet akarunk látni az országból, akkor érdemes vagy elmenni a tengerpartra, vagy keletre, Tbiliszibe és környékére. A tengerpart még viszonylag egyszerűen elérhető két-három órás bu­szozással, de Tbiliszibe legalább négyórás zötykölődéssel számoljunk. Más kérdés per­sze, hogy ügyesen összeállított programmal szépen megtörhető a hosszú buszozás. Mivel gőzerővel folyik az autópálya-építés a ten­gerpart és a Tbiliszi között, két-három év múlva talán sokkal könnyebb lesz az ország nagyvárosai között a közlekedés.

JÁSZÓN ÉS AZ ARANYGYAPJÚ

Ideális éghajlati adottságai miatt a mai Grú­zia területe ősidők óta lakott, gazdagságáról már az ókorban is legendák keringtek. A gö­rög mitológiában szerepelő Jászón és az argonauták is megfordultak a mai Grúziában. Az Argosz által épített hajón ötven harcos indult el otthonából a legendás Kolchisba (az ókori kelet-grúziai királyságba), hogy megszerezze az aranygyapjút. De mi is volt ez tulajdonképp? Nemcsak a legenda sze­rint, hanem a valóságban is gyapjúszálak kötegeit lógatták egykor a hegyi patakok vizébe a grúzok, hogy összegyűjtsék a föld­ből kimosott aranyszemcséket. Amikor egy ilyen gyapjúköteg megtelt aranyszemcsék­kel, úgy nézett ki, mintha színaranyból lett volna. Nos, ezt szerették volna megszerezni a fél világon áthajózó görögök, akiknek végül szerencséjük lett, Jászónba beleszeretett a kolchisi király lánya, Medeia, aki segített neki megszerezni az aranygyapjút, aztán el is hajózott velük a messze távolba. Nem véletlen, hogy Batumiban és Kutaisziban is hatalmas köztéri szobrok emlékeztetnek az ókori történetre.

ŐSI EMLÉKEK VESZÉLYBEN

Kutaiszi az ókori Kolchis királyság fővárosa, majd 150 évig a középkori Grúzia fővárosa volt. A Rioni folyó osztja látványos ketté. Két híres katedrálisa van, a Bagrati a városköz­pontban és a Gelati, onnan körülbelül húsz kilométerre. A Bagrati katedrális a 11. szá­zadban épült, nevét építtetőjéről, III. Bagrat királyról kapta. 1692-ben az ottomán tá­madás során kupolája beomlott, és csak 2012-ben építették újjá. A Gelati kolostorral együtt került fel az UNESCO világörökségi listájára. A rendszerváltáskor az épület visszakerült a grúz ortodox egyház tulajdonába, azóta folyamatos felújítás és újjáépítés alatt áll. Emiatt az UNESCO kijelentette, hogy az „újjáépítés sérti a műemlék integritását és eredetiségét”. 2010-ben a veszélyeztetett vi­lágörökségek listájára került. Szakértők sze­rint inkább romként kellett volna megőrizni, az UNESCO-nál ugyanis attól tartanak, hogy az új kupola súlya túlságosan megterheli a katedrális falait, ráadásul korántsem biztos, hogy eredetileg úgy nézett ki az épület.

A Kutaiszitól alig húsz kilométerre fekvő Gelati kolostoregyüttes igazán kihagyhatat­lan látnivaló. A Gelati kolostor sokáig Grúzia egyik fő kulturális és szellemi központja volt, akadémia is működött falai között, ahol az ország legnevesebb tudósai, teológusai és filozófusai dolgoztak. Itt található Szűz Mária temploma, amelyet az Építőnek is nevezett Dávid király alapított 1106-ban, va­lamint a 13. századi Szent György- és Szent Miklós-templomok. Számos falfestmény és régi kézirat található a kolostor falai között. Itt van eltemetve Dávid, az Építő, sírja egy átjáróban fekszik, így minden arrajárónak rá kell lépnie a márvány síremlékre. Ez is egy veszélyeztetett világörökség, remélhetőleg a most is folyó felújítási munkák nem ront­ják, hanem javítják majd a helyzetet.

EGY ÉJSZAKA A VOLT KATONAI SZANATÓRIUMBAN

A Szovjetunió kötelékében eltöltött hosszú évtizedek nem múltak el nyomtalanul Grú­ziában. A Kutaiszitől csak hét kilométerre fekvő Tskaltubóban szinte érezhető a fél­múlt lehelete. A gyönyörű fenyvesek között megbúvó üdülőhely radontartalmú vizei révén vált híressé még a múlt század ele­jén. Német hadifoglyok kényszermunkában építettek ide egy igazi „Sztálin-barokk” üdü­lővárost, ahol szívesen pihent maga a ge­neralisszimusz is. A sokhektáros parkban hatalmas lépcsősorok vezetnek a központi fürdőépülethez, ahol csak beutalóval vehe­tők igénybe a szolgáltatások. A timpanonos, görög oszlopfőkkel díszített paloták szál­lodákat rejtenek. A kiszolgálásban vissza­köszön a hetvenes évek szovjet valósága, de látszik az igyekezet. Nem mindennapi élmény, egy-két éjszakára mindenképpen érdemes kipróbálni a Tschalkubo Spa Resort szolgáltatásait. Különösen akkor, ha kíván­csiak vagyunk a környéken szép számmal fellehető barlangok közül valamelyikre, például a Prométheusz-barlangra, amelyet csak 1983-ban fedeztek fel. A több mint egy kilométer hosszan bejárható barlangot 2012-ben nyitották meg a nagyközönség előtt, a 16 termen át vezető sétautat minden igényt kielégítő színvonalon alakították ki, csúszásmentes beton, fények, profi szak­vezetés és modern fogadóközpont várja a látogatókat, akiknek csupán 900 forintnyi belépőt kell fizetniük. A környéken számos további barlangot találunk, az egyikben di­noszaurusz-lábnyomot is láthatunk.

A GENERALISSZIMUSZ SZÜLŐHÁZÁNÁL

Kutaisziből kelet felé folytatva utunkat Goriban érdemes egy megállót beiktatni. Közép-Grúzia központja a város, amely stratégiai helyen, a kelet és nyugat, illetve észak és dél felé vezető legfőbb utak met­széspontjában fekszik. Emiatt az évezredek alatt rengeteg hadsereg vonult át a vidéken. Legutóbb 2008-ban fordult meg itt idegen hatalom: az oszétiai háború ideje alatt fog­lalták el az orosz csapatok.

Gori Sztálin szülővárosa is. A generalis�­szimusz – jellegzetes Sztálin-barokk-stílusú – múzeuma viszonylag tárgyilagosan mutatja be, hogyan került ortodox papneveldébe a szegény Dzsugasvili cipész fia, hogyan lett belőle for­radalmár, majd a világ egyik legvéresebb kezű diktátora. 1935-ben Sztálin javaslatára a halál­büntetést kiterjesztették a 12 és 16 év közötti gyermekekre, és az ő nevéhez köthető a lengyel hadsereg tisztjeinek likvidálása, a katyni mé­szárlás. Olyan különlegességeket láthatunk a múzeumban, mint a Sztálint ábrázoló, kézzel szőtt tádzsik falvédő vagy a diktátor utazásai során használt páncélvagon. A kiállítás nem sokat mond el a vezér véres tetteiről, de azért a múzeum alagsorában berendeztek egy kín­vallató cellát. A múzeum mellett megtekinthető Sztálin családjának egyszerű kis háza is.

SZIKLÁK ÉS BARLANGOK

Gori, mint említettük, stratégiai elhelyezkedé­se miatt évezredek óta lakott terület. Alig tíz kilométerre tőle különleges helyet találunk. Uplistsikhe kőbe vájt városa már kilométe­rekről is jól látható. Az „Úr erődje” nevet is viselő sziklaváros már a korai vaskorszak óta lakott vidék. Az önmagában is lenyűgöző látványt nyújtó folyóvölgy fölé magasodó puha homokkőbe könnyen vágtak barlango­kat őseink, akik itt védve voltak az elemektől és az ellenségtől. A Mtkvari folyó melletti település egészen a késő középkorig lakott volt, különlegessége, hogy együtt láthatók itt pogány és keresztény építészeti elemek.

 

TÖRÖKFÜRDŐ ÉS DIZÁJNHOTEL

Gorit és környékét elhagyva már viszonylag gyorsan Tbiliszibe érhetünk. Grúziai túránkon a fővárost kihagyni kár lenne, mivel kellemes hangulatú település, igazi világváros kiváló kávézókkal, szállodákkal, jó utakkal, felújított műemlékekkel. A Rooms Hotel például olyan, mintha egy kivételes ízlésű helyi arisztok­rata magánrezidenciáján járnánk. A bejárat mögött hatalmas könyvtárfal és kényelmes fotelek fogadják a vendéget, a szobákban fapadló, az étteremben látványkonyha, a bár­ban első osztályú lounge zene. Mintha New Yorkban vagy Párizsban lennénk.

Tbilisziben az ismerkedést érdemes el­kezdeni az óvárossal, ahol a szűk, kanyargós utcákon egymás után találunk ortodox temp­lomot, zsinagógát és mecsetet, ami jelzi a vá­ros multikulturális jellegét. Jelentős a város zsidó, azeri muszlim és örmény keresztény közössége, de orosz nyelvű feliratokkal is sűrűn találkozhatunk.

A város fölé magasodó Narikala erő­döt a negyedik században kezdték építeni, és többször kibővítették az évszázadok során. Aki nem akar 25 percet hegyme­netben izzadni a meredek lépcsőfokokon, a városközpontból modern felvonóval is felsuhanhat a várba alig kétszáz forintnyi lariért. A látvány mindenért kárpótol: kör­ben hósipkás hegycsúcsok magasodnak, a völgyben pedig Tbiliszi húzódik végig a Kura folyó két partján.

Leereszkedni már inkább érdemes gyalog a várból, hiszen a kanyargós siká­torokban a helyiek életébe is bepillantást nyerhetünk. A vár alatti részen főleg azeriek élnek, mecsetjeik színpompás kék és zöld csempéi szovjet Közép-Ázsiát idézik. Mel­lettük magyarok számára ismerősnek tűnő alacsony, kerek, téglából kirakott kupolák tűnnek fel: ezek a kénes fürdők, vagyis az „Abanotubani” városrész. A kén jelenlétét persze nem lehet nem észrevenni, ahogy ereszkedünk lefelé a várból: a fürdőkből egy patakba folyó termálvíz jellegzetes szúrós szaga összetéveszthetetlen. A város állítólag éppen ezek miatt a gyógyhatású meleg vizű források miatt épült meg itt.

A várral szemben, a Mtkvari folyó túlpart­ján, egy dombtetőn áll a város jelképének szá­mító Metekhi templom, amelyet II. Demeter király építtetett 1278–1284 között. Többször megsérült, a szovjet időkben színházként funkcionált. A templom előtt áll Tbiliszi ala­pítója, Vakhtang Gorgasali király lovas szobra.

Egy óriási új katedrálist is építettek Tbilisziben 1995 és 2004 között, amelyet kineveztek a grúz ortodox egyház főszékes­egyházának. A Sameba vagy Szenthárom­ság-katedrális építése Jézus születésének 2000., a grúz ortodox egyház önállóságának az 1500. évfordulójára készült el. Ez az orto­dox világ harmadik legmagasabb temploma.

Tbiliszi gazdag történelmi emlékei mel­lett számos modern építészeti remeket is felvonultat. Ezek közé tartozik a Béke hídja, amely a Kura folyót íveli át 150 méter hos�­szan, és az óvárost köti össze az újabb város­részekkel. A csupa acél és üveg híd egy olasz építész alkotása, amelyet éjszaka több ezer led lámpa világít meg. A városban működik az ország első bábszínháza, amelynek vezetője, Rezo Gabriadze 2011-ben egy különleges, négyemeletes posztmodern óratornyot is rittyentett a színháza mellé. Az első pillan­tásra részeg kőművesek selejtes munkájának látszó torony a turisták kedvelt fotótémája.

A VILÁG LEGRÉGEBBI VÁROSA

Tbiliszi környékén is érdemes szétnézni, ha még mindig maradt volna némi szabadidőnk. Kár lenne kihagyni Grúzia egyik legrégeb­bi városát, az alig húsz kilométerre fekvő Mtskhetát, amely a világ egyik legrégebb óta folyamatosan lakott települése. Ez volt a ke­let-grúziai Iberia királyság székhelye az i. e. 3. századtól az i. sz. 5. századig. Mtskhetában vették fel a grúzok először a kereszténységet i. sz. 334-ben, és a város a mai napig a grúz ortodox egyház egyik központja. A telepü­lés templomai révén szintén a világörökség része.

A grúz királyok hagyományos koronázá­si és temetkezési helye volt a Svetitskhoveli katedrális, ahol Krisztus leple is megtalál­ható. Az épületegyütteshez tartozik a 11. századi katedrális, az ugyanekkor épült Melchizedek-palota, valamint a 18. századi kapuk. Az eredetileg freskókkal díszített fa­lakat később lemeszelték, manapság kezdik feltárni őket.

A város fölötti egyik hegytetőn áll a Jvari kolostor, alatta az Aragvi folyó kanyarog. A hagyományok szerint a negyedik század elején egy fakeresztet emeltek itt először egy pogány szentély helyére, kétszáz évvel később pedig már állt a mai templom elődje.

E néhány napos kirándulás csak arra volt elég, hogy belássam, Grúzia tele van megle­petésekkel, ide bármikor érdemes visszatérni!

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai