Megjelent a Tematikus utak Szlovákiában és a Magas-Tátra túrakaluz

A Szlovák Idegenforgalmi Hivatal Budapesti Képviselete és a Kornétás Kiadó Barna Béla és Pusztay Sándor Tematikus utak Szlovákiában, valamint Nagy Árpád Magas-Tátra túrakaluz című kötetét mutatták be december 19-én a Károlyi Étterem és Kávéházban.

Szonja Jelinkova, a képviselet vezetője bejelentette, hogy a jövő év elejétől északi szomszédunkban a turizmus hivatalosan a Szlovákiai Közlekedési Minisztériumhoz tartozik, a turizmusért felelős vezérigazgató pedig Ivana Magatová lesz.

A szlovákiai turizmus már a téli szezonra koncentrál, több ünnepséget rendeznek a Lanovka 75. évfordulója alkalmából, többek között kétezer méter magasban galériában mutatják be a történelmét.

A tájékoztatón többek között elhangzott, hogy az Ótátrafüred (Starý Smokovec) feletti Tarajkán (Hrebienok) ismét megnyitották a Magas-Tátra egyik legnagyobb téli szenzációját, a jégtemplomot (Tatranský ľadový dóm). Az idei jégtemplom nagyobb, mint az ezt megelőző években volt, hiszen idén 20 tonnával több jeget használtak fel hozzá. A jégszobrászok fő inspirációja ebben az évben a szepességi gótika volt. Három hét alatt készült el a mintegy 90 tonnányi jégből épített csoda, amelyet 15 szlovák, cseh és lengyel jégszobrász alkotott, a dóm belsejét és a benne felépített több méter magas elemeket speciális léghűtéses rendszerrel tartják állandó fagypont alatt.

A két új kiadványt Pusztay Sándor, a 25 éves Kornétás Kiadó igazgatója és a szerzők mutatták be. Mint mondta, a kiadó gondozásában az elmúlt 25 évben 20-25 könyv jelent meg Szlovákiáról, és 13 a Magas-Tátráról.

Az idő azt bizonyította, hogy nem véletlenül keresettek a kiadványok, például Nagy Árpád Szlovákiát bemutató útikönyvének harmadik kiadását is hiába keressük a könyvesboltokban. Kibővített, átdolgozott, adataiban felfrissített változatában a szerző a könyvben a fő hangsúlyt a túrákra, a túravonalak helyszíneire és célpontjaira helyezte. Nagy Árpád az 1980-as évek végétől járja a Magas-Tátra és a környező hegységek turistaútjait, 1997-ben kezdett behatóbban foglalkozni a Tátrával, a hegység feltárásával, történelmével, régebbi és mai viszonyaival. A kiadványban a túravonalak számszerű adatait (távolság, szintidő) a legújabb mérések, valamint személyes tapasztalatok alapján állapította meg a szerző, így azok még inkább tervezhetővé teszik majd a kitűzött túracélok teljesítését.

Barna Béla és Pusztay Sándor Tematikus utak Szlovákiában című kiadványának előszavát Ivana Magatová, a Szlovákiai Közlekedési Minisztérium turizmusért felelős vezérigazgatója írta. Többek között a kultúra szerelmeseinek ajánlja a kötetben szereplő Gótikus utat, a fatemplomokat vagy a középkori várakat, kastélyokat bemutató utat.

A Túrakalauz sorozatban megjelenő könyvben külön fejezetben szerepelnek többek között a sör- és bortúrák, a télisportok, a zarándokutak, a fürdővárosok és az ásványforrások útja is, majd praktikus tanácsokkal zárják a szerzők a kötetet.


Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál

Túl nagy tömeg és jelentős fennakadás egy olasz síközpontnál 

Az olaszországi Roccaraso síközpontot a közelmúltban hatalmas tömegek lepték el, óriási zsúfoltságot okozva a pályákon és a felvonóknál.
Felmérés az osztrákok utazási szokásairól

Felmérés az osztrákok utazási szokásairól 

Az osztrákok töretlen utazási kedve a gazdasági kihívások ellenére is töretlen.
Gigászi méretű attrakció Zakopanéban

Gigászi méretű attrakció Zakopanéban 

Január 29-én megnyílt Zakopane egyik fő téli attrakciója, a hólabirintus.
Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció

Osztrák Szállodaszövetség: így utazik a Z generáció 

A vendéglátás és a turizmus világa jelentős átalakuláson megy keresztül, amit az új generáció elvárásai is formálnak.
Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés

Így telelünk mi: hegyek, hó és digitális fizetés 

Egy új felmérés szerint a magyarok közel fele tervezi téli szabadságát a hegyekbe.
Utazási trendek 2025-re

Utazási trendek 2025-re 

A tavaszi szünet és húsvét időszakára látható egy kiugrás, és már jó pár honfitársunk megvette a repülőjegyét nyárra is.
Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban

Hamarosan turisztikai vásár Pozsonyban 

Január vége az utazási élmények jegyében zajlanak.
Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia!

Ha idén Rómába készül, érdemes erről tudnia! 

Ugyanis a következő napokon 2025-ben minden múzeum belépőjegy váltása nélkül látogatható.
Nizzának elege van a turistahajókból

Nizzának elege van a turistahajókból 

Egyre nagyobb problémát jelent a Nizzába érkező turistahajók utasai által okozott szennyezés valamint a túlturizmus által okozott infrastruktúra-terhelés.
Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén

Új vezető a máltai kongresszusi iroda élén 

A VisitMalta Incentives & Meeting új igazgatója Alaine Ciantar.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.