Nincs magyar turizmus Budapest nélkül

- jelentette ki Szatmáry Kristóf belgazdasági államtitkár kedden az Országgyűlés épületében tartott, a BTSZK által szervezett Első Budapestinfo Nap2011 turisztikai szakmai konferencián. Munkatársunktól

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szatmáry kifejtette: mivel az összes vendégéjszaka igen jelentős hányada (1/3), a szállásdíjból származó bevétel (70%), valamint a külföldi vendégéjszakák 60%-a Budapesten termelődik, a város lényegében egyenlő Magyarországgal, turizmusa több figyelmet és támogatást érdemel, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium most is és a jövőben is igyekszik megadni. A főváros 2011 első negyedévének végére túljutott a válságon, de az azt megelőző szintet még nem érte el - tette hozzá az államtitkár.

Nem öncél

a turizmus fejlesztése, hanem a munkahelyteremtés egyik eszköze, mely a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában áll - mondta el. A turizmus az az ágazat, mely viszonylag nagy számban képes felszívni a kevésbé kvalifikált vagy középfokú végzettséggel rendelkező munkaerőt. Az ágazat élénkítésében és összefüggésben a munkahelyteremtéssel is jelentős segítség lehet a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP), melynek felhasználási köreit a szálláshelyi fizetésen túl a vendéglátó szakma észrevételeinek hatására kiterjeszthetik.

Horváth Gergely,

a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) vezérigazgatója elmondta: jóllehet Budapestnek kiemelt szerep jut a hazai turizmuson belül, azért a vidék is fontos, egyik sem létezhet a másik nélkül; az országot kell „eladni”. A vezérigazgató hozzátette: nem feltételen az arányok megfordítása a cél, hanem a turisták nagyobb száma. Horváth fontosnak tartja egy önálló Budapest Stratégia megalkotását, egy márka felépítését. Mint mondta: a piaci szereplőkkel együtt kell kitalálni, mit akarunk kommunikálni a fővárosról.

Az MT Zrt. idén különös hangsúlyt fektet a belföldi turizmus élénkítésére, melyben - mint Horváth Gergely fogalmaz - vannak még kiaknázatlan lehetőségek. A tavalyi nyár igen kedvezőtlenül alakult; az amúgy is belföldön keveset költő és utolsó pillanatban foglaló vendégek egy perccel sem maradtak többet, mint amennyi az Üdülési Csekkük (ÜCS) értékéből telt. Utóbbin változtathat a SZÉP, mely az ÜCS értékhatárának négyszeresével bír - bizakodott Horváth. Elmondta: belföldi kampányaikban előtérbe kerül az élményalapú kommunikáció.

Felmérések szerint a magyar utazóközönség közel 50%-a szerzi utazási információit a világhálóról, 20-25 százalékuk pedig a neten keresztül foglal szállást és egyebet. Ez pozitív változás, gyorsuló folyamatnak lehetünk tanúi - újságolja Horváth hozzátéve, hogy ezen felbátorodva az MT Zrt. is erőteljes online fejlesztésekbe kezd. Ennek része lehet egy TDM szoftver kialakítása, a szolgáltatók GDS kimenetének fejlesztése, mivel a kereskedelmi szálláshelyeknek csupán 10%-a szerepel valamely GDS-rendszerben, mely azonban egyre elengedehetetlenebb a nemzetközi vérkeringésbe kerüléshez. Szintén meghatározó szerep jut a közösségi portáloknak az MT Zrt. elektronikus marketingtevékenységében.

Horváth Gergely előadásában, mely az MT Zrt. stratégiai terve megvalósításának fontos állomasait taglalta, elismerően szólt a Légi Marketing Alap tevékenységéről, mely év év végéig hét légitársaság járatának indításában játszott fontos szerepet. Ugyanakkor a Budapest Winter Invitation kampánnyal kapcsolatban megjegyezte, hogy bár a legutóbbi kampány során keletkezett 71 ezer vendégéjszaka 18%-os növekedést jelent, a továbbfejlődés lehetősége még nyitva áll. Egyebek mellett ezen segíthet a lastminute.com portállal kötött együttműködés. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.