hirdetés
hirdetés

Rágyúrtak az élményekre

Megújuló belváros, Agóra közösségi központ, kerékpárút és CsabaPark – ezeket a fejlesztéseket sorolta fel Békéscsaba alpolgármestere az Utazás kiállításon megtartott sajttájékoztatóján. 

hirdetés

Kiss Tibor elmondta, hogy az Utazás kiállításon hagyományosan jelennek már meg, hozzák a hungarikumokat, a Csabai kolbászt és az Árpád pálinkát. - Rágyúrtunk az élményeinkre – ez a szlogenünk - tette hozzá, és a háta mögött szorgos kezek gyúrták a kolbásznakvalót. Kikiáltójuk is akadt, aki a kolbász, a pálinka finomságaira hívta fel a figyelmet.

Itt jelentették be, hogy „CsabaPark” néven turizmust élénkítő beruházást indítanak útjára, mely a patinás Csabai Kolbászfesztivál rendezvényeinek szolgál majd méltó helyszínként.

Az alpolgármester, és Opauszki Zoltán kabinetfőnök arról is beszámolt, hogy városuk kiemelt projektként 2011-ben olyan jelentős fejlesztéseket indított el, mint például a belváros és a történelmi főtér megújítása. Újdonság az uniós támogatás felhasználásával megvalósuló Agóra multifunkcionális közművelődési közösségi központ projektje.

Nézze meg galériánk képeit!

A megyeszékhely önkormányzata az idén is nagyvolumenű projektbe kezd, többek között 2012 tavaszán a közel ötmillió eurós értékű Békéscsaba-Nagyszalonta közti kerékpárút építése, illetve a várhatóan a CsabaPark beruházás első üteme is elindulhat.

Beszámoltak arról is, hogy turizmus élénkítése érdekében megalakították a Békéscsabai Regionális Turisztikai Klasztert is, melynek hatása már most érezhető a szolgáltatók és a város összefogásával megvalósuló projekteken keresztül.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai