Szülinapi rallye történelmi borvidékeken

Sikerrel és biztonságban ért célba a gyöngyösi Fő téren vasárnap délután a jubileumi, XX. Magyar Borok Útja Rallye 100 autóból álló mezőnye. A versenyzők a 3 napos bortúrán közel 1000 kilométert teljesítettek, és felfedezték hazánk 3 történelmi borvidékét. A gyöngyösi befutón díjakat adott át dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Rallye egyik fővédnöke is.

Augusztus 28-án pénteken hajnalban Budapesten, a Városligetből vágott neki a XX. Magyar Borok Útja Rallye az első napon teljesítendő mintegy 470 kilométeres távnak, hogy felfedezze a Tokaji borvidéket. Az ügyességi feladatokkal és vetélkedőkkel tarkított első napon a Gróf Degenfeld, Basilicus, Götz, Naár, Harsányi és Patricius borászatok meglátogatása után a Hunguest Grandhotel Galyába érkeztek a résztvevők, ahol az esti bulihoz többek között az Irigy Hónaljmirigy szolgáltatta a talpalávalót.

A második napon a bodrogkeresztúri Füleky valamint a mádi Holdvölgy és Szent Tamás pincészetek után a Rallye az Egri borvidéket vette célba, és meglátogatta a Demeter, az Ostorosbor, valamint a Gróf Buttler borászatokat. A levezetett 350 kilométer és a parádi szerpentinek hamisítatlan rali hangulata után ismét Galyatetőn pihent meg a csapat.

A záró nap egy kicsit könnyebb volt, hiszen mindössze 60 kilométeres út vezetett az abasári Borrendelőn és Pálinkás Attila Pincészetén keresztül Gyöngyösre, ahol a befutó előtt a Danubiana és a Borpalota borászatok látták vendégül a versenyzőket, majd a teljes mezőny biztonságban megérkezett Gyöngyös főterére.

Gyöngyösön egész délután színes kulturális programok szórakoztatták az érdeklődőket, 16:00 órakor pedig Czippán Anett, a jubileumi Rallye háziasszonya, a TV2 műsorvezetője és versenyzőtársa, Váczi Gergely felkonferálta az eredményhirdetést, ahol köszöntőt mondott többek között dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Rallye egyik fővédnöke, továbbá Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere. Regőci Attila, a Magyar Borok Útja Rallye alapítója és elnöke, nemcsak a 3 napos közös élményt köszönte meg az együttműködő partnereknek, a csapatnak és a sajtó képviselőinek, hanem az együtt töltött 20 esztendőt is, majd jókívánságait tolmácsolva hivatalosan is átadta a stafétabotot utódjának, Megay Róbert Péternek.

„Úgy gondolom, méltó módon sikerült együtt megünnepelnünk a Magyar Borok Útja Rallye 20. születésnapját. A számok tükrében is sikeresnek ítélem a rendezvényt: 3 nap alatt 3 borvidéket látogattunk meg, ami 20 helyszínt és mintegy 30 kisebb családi pincészetet és nagyobb borászatot jelent. A mezőny 100 induló autót (köztük 40 db, a Ford, Opel, Peugeot és Citroën DS szponzorautót) és összesen 230 résztvevőt számlál, akik közel 1000 versenykilométert teljesítettek a 3 napos bortúra alatt. Örömmel tölt el, hogy a résztvevők nemcsak a teljesítendő ügyességi feladatokra és vetélkedőkre koncentráltak, hanem a vidám versengés felhőtlen hangulatában új barátságok és üzleti kapcsolatok is köttettek.” – értékelte a rendezvényt Megay Róbert Péter, a rendezvényt szervező Regő Kft. tulajdonosa

„Gratulálok a verseny győzteseinek kitartásukért és kiváló eredményeikért. Emellett köszönetet mondok minden versenyben résztvevőnek, hogy a közlekedésbiztonság alapvető elveinek szem előtt tartása mellett balesetmentesen, felelősségteljesen teljesítették a távot. Továbbra is dedikált célunk a hazai borok, borvidékek, gasztronómia, turisztikai vonzerő, biztonságos közlekedés és környezetvédelem népszerűsítése, ezért is örülök, hogy a Magyar Borok Útja Rallye történetében először egy elektromos autó is indult, és zéró emisszióval, sikeresen teljesítette a távot. Köszönjük az együttműködést a partnereinknek és támogatóinknak, akik közül többen személyesen is részt vettek a bortúrán. Nagy örömmel jelentem be, hogy jövőre is megrendezzük a Rallye-t, melynek helyszínét még nem áruljuk el, de érdemes már most felírni az időpontot: 2016. augusztus 26-28-át!” – tette hozzá a főszervező.

A verseny eredményei:

1996 óta minden évben új gazdára talál a Magyar Borok Útja Rallye nagydíja, vagyis az a vándorserleg, amit a versenyünk abszolút győztesének ítélünk oda.

A díjat az abszolút 1. helyezett páros kapja, azaz a jubileumi, XX. Magyar Borok Útja Rallye nyertes párosa: 69. rajtszám - Fekete László, Polyóka Mihály, Tóth Róbert

Abszolút 2. helyezett: 76. rajtszám - Horváth Zoltán és Pásztor Tamás Abszolút 3. helyezett: 15. rajtszám - Turcsi Zsolt, Sudár András, Molnár Attila

Különdíjak Fővédnöki díjak

Egy-egy díjat ajánl fel az egyéni szempontrendszere alapján legeredményesebb csapatnak a két fővédnök, Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr és Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr. Méltán töltheti el büszkeség azokat a versenyzőket, akik ebben az elismerésben részesülnek.

A Földművelésügyi Minisztérium különdíja a díjat kapja: Fazekas Tamás

A Belügyminisztérium különdíja a díjat kapja: Pánczél Ottó Péter és Turcsi Zsolt

Gyöngyös Város polgármesteri díja a díjat kapja: Benei Anikó,

Abasár polgármestere Fair Play díj:

Az a csapat kapja, aki akár önfeláldozással, (verseny) idejét, energiáját nem kímélve támogatja társait. Idén a mezőny egyik párosa nagyon példás cselekedetet hajtott végre. A verseny alatt az úton egy kisfiú leintette a Rallye egyik autóját, mert édesapja túrázás közben rosszul lett a nagy melegben. A leintett versenyzők azonnal félreálltak és addigi jó pozíciójukat feladva az apuka segítségére siettek. Megitatták, hazavitték és azóta is minden rendben van vele. Ezt a példás magatartást nem más, mint Orondán Sándor és Győrfi Pál hajtotta végre, így idén ők kapják a Fair Play díjat.

A kóborlók kupája: 

A versenynek van egy különleges díja, a Kóborlók kupája, melyet az a csapat viheti haza, akik bár nagyon igyekeznek, de a legtöbb hibapontot gyűjtik össze úgy, hogy egyetlen feladatot vagy állomást sem hagy ki a három nap során. Ez az egyik legkönnyebben megszerezhető díjnak tűnik, de évről évre egyre többen szállnak harcba érte. A díjat kapja: 35. rajtszámmal és 17 869 hibaponttal Juhász Gábor, Czipó Balázs

A legjobb Női Páros

Idén az induló hölgyek közül a díjat kapja: 71 rajtszámmal, Gyenes Viktória, Suda Alexandra, Vaspöri Eszter, Erdei Krisztina

Túlélők díja

Idén új díjjal bővült a rendezvény.A verseny hőse, aki minden megpróbáltatást túlélt: Varga Zoltán

Forrás: Vendég & Hotel Online


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.