Tehetséges fiatalok jelentkezhetnek

Az MVI együttműködve a Gundel SZKI-val és a Budapesti Gazdasági Egyetemmel (korábban BGF), segít az EuroSkills, illetve WorldSkills nemzetközi versenyek szervezésében, s a felhívással szeretné a versenyt minél szélesebb körben terjeszteni, annak érdekében, hogy eljusson a tehetséges fiatalokhoz és minél többen jelentkezzenek rá.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a versenyszámok szponzoraival együtt várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakmunkásoknak, technikusoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, szakközépiskolásoknak és végzős szakiskolai tanulóknak a jelentkezését, akik szívesen megméretnék tudásukat a EuroSkills, illetve WorldSkills nemzetközi versenyeken, az ifjú szakemberek Európa Bajnokságán, 2016-ban a svédországi Göteborgban, illetve a „szakmák olimpiájának” is nevezett világbajnokságon 2017-ben Abu Dhabiban.

A vendéglátó szakmában az alábbi kategóriákban várják a fiatalok jelentkezését: szakács, pincér, cukrász.

A jelentkezési határidők:

szakács, pincér: 2016. február 15.,

cukrász: 2016. május 20.

További információ elérhető a http://skillshungary.hu/nyitooldal/,valamint részletesebb tudnivalók a jelentkezésről a http://skillshungary.hu/versenyezni-szeretnek/ linkeken, valamint

Sándor Dénes szakértőnél (E-mail: [email protected] Telefon: +36 20 544 1680)

Kóbor Zoltán szponzor képviselőnél( E-mail: [email protected] Telefon: +36 20 471 6644)

Jelentkezni a versenyre a http://skillshungary.hu/versenyezni-szeretnek/versenyre-jelentkezes/ címen található elektronikus jelentkezési lap kitöltésével lehet.

A jelentkezések elbírálását követően minden jelentkezőt e-mailben értesítenek a válogató versenyek helyéről és idejéről.

Forrás: Vendég&Hotel Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.